Jöhetnek az eurók, Brüsszel azt küldi ajándéknak, ami jár

További Gazdaság cikkek
-
Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő
- Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
- Súlyos százezrekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
- A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
- Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
Ha azt nézzük, hogy legalább egy része felszabadul a visszatartott forrásoknak a 2021–2027-es uniós költségvetési ciklusban, akkor ez mindenképpen eredmény és előrelépés. Ugyanakkor ha megnézzük a teljes hazánknak járó forrásmennyiséget, akkor ez még mindig messze van a teljestől – így értékelte az Indexnek a Makronóm Intézet vezető elemzője azt, hogy a héten világossá vált
A kohéziós alapból a Magyarországnak járó 22 milliárd euróból 10 milliárd eurót szabadítanak fel.
Ez a visszatartott kohéziós pénzeknek csak mintegy a fele, és az RRF vissza nem térítendő forrásai még ezenfelül közel 6 milliárd eurót tesznek ki. „Egyik szemünk sír, míg a másik nevet.” Összefoglalva: jelentős forrásokat sikerült elhozni végre, de még küzdeni kell a nekünk járó pénzek megmaradt részéért.
Fontos forrás, de nem döntő
A 10,2 milliárd euró jelenleg nagyjából 3900 milliárd forintot jelent – összehasonlításként, a 2023-as költségvetésben az alábbi főösszegekkel számoltak: a kiadás 33 425 828,9 millió forint, a bevétel 31 073 683,2 millió forint, valamint a hiány 2 352 145,7 millió forint. Az uniós forrásokat természetesen nem egy éven belül kell elkölteni, tehát nem feltétlenül szerencsés az éves GDP-vel vagy beruházási adatokkal összevetni, de ez mégis ad egy képet arról, hogy ez a pénzösszeg milyen nagyságrendet jelent.
A most megkapott forrás a 2022-es beruházási értéknek mintegy az ötöde, illetve a GDP-nek mintegy 5,8 százaléka.
Regős Gábor szerint ez a forrásmennyiség arra mindenképpen elegendő, hogy be lehessen indítani olyan programokat, amelyeket eddig szüneteltetni kellett a források visszatartása miatt. Ez lökést adhat az építőiparnak, de a hatás azért ennél jóval szélesebb körű, érdemes például kiemelni a gazdaságfejlesztési hatásokat, különösen a kkv-k fejlődésére gyakorolt pozitív hatást.
A forintnak viszont mindenképpen jót tesz, hiszen ha jönnek – az egyébként Magyarországnak járó – uniós források, akkor az alapvetően két csatornán erősíti a forint pozícióit:
- Javul hazánk kockázati megítélése: a piac jól tudja, ezek a források serkentik a gazdaságot, és könnyebbé teszik a beruházások finanszírozását.
- Emellett megjelenik egy hatás a folyó fizetési mérlegen keresztül: ez a pénzmennyiség (euró) befolyik az országba, és így erősíteni tudja a forintot. Ez még akkor is így van, ha az uniós források jelentős része visszaáramlik a nyugati országokba. Ugyanis nem csak Magyarország érdeke, hogy ezek a források ne egy bankszámlán pihenjenek.
A forrás hasznos, de nem létfeltétel
Regős Gábor az Indexnek adott értékelésében arra is emlékeztetett, hogy a források elindulása lehetővé teszi a beruházások ismételt növekedési pályára állását.
Ezzel számoltunk is makrogazdasági prognózisunkban, amely szerint 2024-re dinamikus, 3,6 százalékos növekedést várunk, amelyben a beruházásoknak is szerepe lesz. Később a vállalati támogatások például az exporton keresztül járulhatnak hozzá a növekedéshez.
Annak ellenére, hogy a magyar gazdaság nem zuhant mély recesszióba az elmúlt másfél évben, mindenképpen okozott nemzetgazdasági károkat a források visszatartása – ezt látjuk az idei beruházási és GDP-adatokon. A brüsszeli károk mérséklésében egyszerre játszottak szerepet a szigorú költségvetési tartalékok, melyek a korábbi időszak fegyelmének voltak köszönhetőek, és a különböző beruházást élénkítő intézkedések.
A Makronóm Intézet korábbi számítása szerint a Széchenyi Kártya Program keretében várhatóan kihelyezett több mint 1500 milliárd forint 1,02 százalékponttal támogathatja a növekedést az idei évben. A Baross Gábor Újraiparosítási Program 0,28, a lakossági és vállalati kamatstop 0,16, a Gyármentő Program 0,11, a KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 0,03 százalékponttal járulhat hozzá ahhoz, hogy a gazdaság idén elkerülje a tényleges recessziót.
Idén a harmadik negyedévben már 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest a GDP, ezzel véget ért a gazdaság recessziója. Ám az egy évvel korábbihoz képest 0,3 százalékkal kisebb volt a teljesítmény.
a gazdaság a GDP-nek mintegy 5,8 százalékát érő uniós források nélkül jött ki a technikai recesszióból. tehát a forrás hasznos, de nem létfeltétel.
Vannak problémái a gazdaságnak, és teendő is akad, ugyanakkor nem volt strukturális, mély gazdasági probléma, hiszen Magyarországon
- megszűnt az ikerdeficit,
- bár Európa-bajnok infláció söpört végig, a dezinfláció napjainkban már markánsan megfigyelhető – 7,9 százalék,
- a reálbérek pozitív tartományban vannak,
- munkaerőválság nem volt, sőt nőtt a foglalkoztatottság,
- és újra többletet mutat a külkereskedelmi termékforgalom.
Nagy volt a bizonytalanság
Pedig az uniós források körüli bizonytalanság szintén óriási problémákat eredményezett, hiszen ahogy arra Regős Gábor is emlékeztetett, ha kérdéses a források érkezésre, akkor nem lehet teljes egészében elindítani azokat a pályázatokat, amelyeket ebből finanszíroznának, hiszen előfordulhat, hogy nem lesz rá fedezet. „Ez visszaveti a beruházásokat mind az állam, mind a kkv-k esetében” – tette hozzá.
Ha egy programot el is indít a kormányzat, annak a finanszírozása pénzbe kerül: az uniós források megelőlegezésére hitelt kell felvenni, ami a mostani kamatkörnyezetben nem olcsó mulatság. Ha tehát ezek a források csúsznak és bizonytalanok, akkor az egyaránt jár reálgazdasági, illetve költségvetési áldozatokkal.
Bár kevesebb szó esik róla, most zajlik a 2014–2020-as költségvetési ciklus zárása. Ebben jól állunk, itt nem történt forrásvisszatartás Brüsszel részéről: az eddigi lehívás 96 százalék körüli, ezt kell még a következő hetekben a végső elszámolásokkal feljebb tornázni. Jelenleg Magyarország a 88 százalékos uniós átlagnál kedvezőbb helyzetben van, a forrásfelhasználást tekintve a 6.
Regős Gábor azt is aláhúzta, hogy meglepő módon a 2021–2027-es felhasználásban is jól állunk a rangsorban (a vissza nem tartott források miatt), de itt még nagyon alacsony mindenhol a felhasználás (már ahol van egyáltalán), így ez még nem mérvadó. Az RRF-forrásokat még nem folyósítják Magyarországnak, azokat – Lengyelországhoz hasonlóan – visszatartják. Más országoknál már történt folyósítás, így ők versenyelőnyre tettek, tesznek szert hazánkkal szemben.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő
A kormány szerint Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik foglalkoztatottságban.
33 perce
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
25 perce
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
2 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
3 órája
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
1 órája
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
4 órája
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
3 órája
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
13 perce
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között
A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.
2 órája
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?
Orbán Viktor elmondta, mit jelent az unió 72 órás túlélési terve.
48 perce
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34