A saját csapdájukban, lőtt sebekkel vergődnek a gazdasági döntéshozók, akikben nem bízunk

„Az első a bizalom kérdésköre. Jól látható, a megtakarítási ráta emelkedett, 12 százalék körüli szintre, ennek vissza kell térnie a hosszú távon kívánatos értékekre, akár ennek a felére” – állítják a kormány vezető gazdasági döntéshozói. A kabinet egyértelműen azt kommunikálja, hogy a gazdaságban oldani kell az óvatossági motívumot. A tankönyv szerint ez akkor figyelhető meg, ha a gazdasági szereplők pénztartása megnövekszik, az előre nem látható eseményekre való felkészülése miatt.

Hiába történt meg a fordulat a reálbérekben

Az óvatossági motívum valóban nehezíti a gazdaságélénkítést, bármennyire is szeretné a fiskális oldal a monetáris transzmissziók hatékonyságát csökkenteni, megfelelő bizalom hiányában hiába fűtik a gazdaságot. Ha a lakosság és a vállalatok nem költekeznek, egyszerűen nem forog a pénz a gazdaságban.

Az óvatossági motívum azt jelenti, hogy a jövedelmek jövőbeli bizonytalansága miatt a háztartások már előre megtakarítási tartalékot képeznek a jövedelmek esetleges jövőbeli csökkenésének ellensúlyozására. Ez ugyanúgy igaz nominális, mint reál értelemben is. Vagyis az inflációs sokk hatására ugyanez a magatartás jelentkezik. Ez a magatartás nemcsak a háztartások, hanem a vállalatok életében is jelen van, melyet utóbbiak jellemzően céltartaléknak hívnak, és melynek megvannak a sajátos céltartalékképzési szabályai

– mondta az Indexnek Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.

Az óvatossági motívum fő mozgatórugója tehát a bizonytalanság, amikor kevésbé tervezhető a jövő, kevésbé tiszta a kép, hogy mik a várakozások. Ilyenkor óvatosabb magatartást tanúsítanak a háztartások és a vállalatok – régiónként, országonként, kultúránként eltérhet ez a viselkedési minta, erre komoly kutatások vannak, Fukuyama külön be is mutatja Bizalom című könyvében.

Az óvatossági motívumnak egyértelműen pozitív hatása van a megtakarításokra, az adott fogyasztás vagy beruházás elhalasztása a megtakarításokat gyarapítja. Másik oldalról persze természetesen a fogyasztás és beruházás csökkenésével jár, visszafogva ezzel a gazdaság teljesítményét, ha úgy tetszik, hűti a gazdaságot. Ezt pedig két statisztika támasztja alá:

1. Bár szeptemberben az átlagkereset 14,1, míg a reálkereset – tavaly augusztus óta először – 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztási adatok továbbra sem túl rózsásak: októberben a kiskereskedelemi volumen a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
2. A vállalati oldalon a beruházások volumene a harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest 2,2 százalékkal mérséklődött. A visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult.

Jól látható, a lakosság nem akar fogyasztani, a vállalatok pedig beruházni. Fontos kiemelni, gyakorlatilag nincs pozitív reálkamat Magyarországon a fiskális politika intézkedései miatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ha hűteni is akarja a gazdaságot, akkor sem tudja, mert össztűz alatt van a monetáris transzmisszió. Virovácz Péter hozzátette, a reálbérek 12 hónapon át tartó csökkenés után ismét növekedni kezdtek idén szeptemberben, ám attól, mert egyetlen gazdasági mutató átfordult negatívból pozitívba, még nem várhatjuk azt, hogy rögtön jelentős hatást fejtsen ki a gazdasági mutatók széles szegmensére.

Elsősorban azért, mert a háztartások fogyasztói bizalmi indexe bár javulófélben, de még mindig tízéves mélyponton van (nem számítva a Covid okozta hirtelen beszakadást). Ez azt eredményezi, hogy a háztartások sokkal óvatosabbak, kétszer is meggondolják, hogy megvásároljanak egy-egy drágább vagy éppen nem létszükségleti terméket. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a megélhetési válságban a háztartások jelentős része már felélte megtakarításainak nagy részét.

Az elemző szerint ebből fakadóan közel sem biztos, hogy az első szakaszban a reálbérfordulat fogyasztási impulzusban csapódhat le. Az óvatosabb háztartások előbb a tartalékjaikat kezdhetik el feltölteni, még mielőtt fogyasztanának. Amennyiben távolabbi perspektívából vizsgáljuk a reálbérek helyzetét, az 1990-es árszínvonallal számolunk, úgy megdöbbenve figyelhetjük: a háztartások vásárlási ereje jelenleg a 2020-as szinten ragadt.

De miért veszhetett oda a bizalom?

November elején érkezett a hír a parlamentből, újra 180 nappal meghosszabbítják a már másfél éve érvényben lévő különleges jogrendet, a háborús veszélyhelyzetet. Ezt megelőzően két éve veszélyhelyzetben éltünk a koronavírus-világjárvány miatt. A kormány gyakorlatilag rendeleti úton kormányoz. Éjjel a Magyar Közlönyben szembesülnek a gazdasági szereplők a legújabb szabályozói lépésekről, olyanokról, mint az extraprofitadó, vagy éppen a napelemszabályzás módosítása, de a listát hosszan lehetne sorolni. A kardinális gazdasági kérdések derült égből érkeznek.

Virovácz Péter szerint, ha a különadók példáját vesszük alapul, akkor elmondható, hogy egy vállalat jóval nehezebben tud tervezni, amennyiben bizonytalan, hogy a jövőben esetlegesen egy új adót vetnek ki arra a szektorra, amelyben éppen tevékenykedik. Mivel a beruházások megtérülése jellemzően hosszabb távú, ezért akár a rövid, akár a hosszabb távú szabályozói bizonytalanság jelentősen csorbíthatja a beruházási kedvet. Önmagában persze nem elvárható, hogy soha semmilyen adó vagy szabályozás ne változzon.

Ám nem mindegy, hogy ezek a változások milyen gyakoriak, mennyi időt kapnak a vállalatok vagy a háztartások az alkalmazkodásra, az új szabályokkal való tervezésre. Illetve mennyire zajlik a nyilvánosság előtt vagy a nyilvánosság bevonásával a szabályok átalakítása. A transzparencia ugyanis az egyik olyan tényező, ami javíthatja a gazdasági szereplők bizalmát.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapján ez a szöveg olvasható a jogbiztonságról: „megköveteli a jog egésze, annak részterülete és az egyes jogszabályok világosságát, egyértelműségét, kiszámíthatóságát és előreláthatóságát azok számára, akiktől a norma hatálybalépését követően a szabály betartását, jogkövető magatartást várunk el, tehát a norma címzettjei számára”. Azonban a jogbiztonságot és ennek következtében a bizalmat a gazdasági szereplők szavazzák meg: a befektetéseikkel és költekezéseikkel. Nem hiába mondta Deák Ferenc:

Virovácz Péter arra is emlékeztetett, a háztartások szempontjából az erőteljesebb dezinfláció és a több hónapig eltartó reálbér-növekedés tompíthatja az óvatossági motívumot. Emellett persze az is szükséges, hogy a háztartások valóban elhiggyék, már kevesebb nehézséggel kell szembenézniük, mint az elmúlt 3-4 évben. Ám fontos kiemelni, 2020 óta folyamatosan megrázkódtatások érik a lakosságot, gondoljunk csak a pandémiára, a szomszédban dúló háborúra, vagy az infláció felfutására. Ezek az események nemcsak gazdasági, de pszichológiai értelemben is rendkívül megterhelők.

Magyarországon hagyományosan magas a kereskedelem a GDP-hez viszonyítva, ennél jobban semmi sem jelzi egy ország külső kitettségét. Jó példa erre, hogy az elszálló energiaárak miatt azonnal Európa-bajnok infláció jött, és teljesen megborult a folyó fizetési mérleg – utóbbi olyannyira igaz, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek Moszkváig kellett repülnie és halasztott fizetést kérni az orosz gázra.

Ráadásul, amennyiben az a kommunikáció, hogy a „veszélyek korába léptünk”, úgy mitől várjuk, hogy a gazdasági szereplők ne a kihívásokra készüljenek? Nem lehet, hogy egyszerűen mérlegelték az ország kitettségét és felkészülnek az akadályokra? Virovácz Péter szerint a vállalatok szemszögéből nézve egyrészt a megrendelésállomány növekedése, másrészt a globális kilátások javulása, illetve a szabályozói környezet körüli bizonytalanság csökkenése tudná tompítani az óvatossági motívumot. A kormányzat biztosan csak a legutóbbira tud hatni, így ennek javulásától várhatjuk az óvatossági motívum legnagyobb oldódását.

(Borítókép: Nagy Márton és Varga Mihály. Fotó: Papajcsik Péter, Németh Kata / Index )