Megkeseríti a karácsonyi menüt is az infláció

pulyka
2023.12.22. 19:13
Bár néhány hozzávaló olcsóbb lett, összességében még mindig jelentősen többe kerül idén az ünnepi étkezés, mint egy évvel ezelőtt. A valós drágulás ugyanakkor még ennél is nagyobb lehet, legalábbis amit az emberek tapasztalnak a boltokban.

„Letört, egy számjegyű infláció” – érkeztek a hírek az elmúlt hetekben, hónapokban, és bár valóban, „statisztikailag” jobb a helyzet most, összességében azért nem lett olcsóbb az élet Magyarországon az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Különösen igaz ez az élelmiszerekre nézve, ami az ünnepek elérkeztével még fájóbb felismerést válthat ki sokakból. Az Index összeállítása szerint egy teljes ünnepi menüsor lefőzése 18 ezer forint helyett nagyjából 19 ezer forintra jön ki, csak és kizárólag a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly decemberi, és a legfrissebb, idén november végi adataival számolva. Ezek pedig átlagárakra vonatkoznak, azaz a valós, tehát ténylegesen

a pénztárcákat érintő drágulást ettől jócskán eltérően érezhetik az emberek.

A táblázatokban szereplő adatok természetesen forintban értendők.

Drágult a ponty, a paprika

Rossz hír a halászlét kedvelőknek, hogy a ponty pont azon cikkek közé tartozik, ami az elmúlt 11 hónapban drágult. A sobors.hu Balatoni halászlét leíró receptje szerint a jó halászléhez – természetesen a pontyon kívül – hagyma, pirospaprika, só, bors, krumpli és még több más hozzávaló is kell. Ezek mindegyike drágább lett az elmúlt csaknem egy évben, így összességében 8 személyre a halászlé elkészítése mintegy 700 forinttal lett drágább.

Balatoni halászlé      
Hozzávaló: 2022. december 2023. november
2 fej hagyma 81 101
2 kg ponty 7860 8460
2 db krumpli 62 64
26 29
bors 20 22
3 ek. pirospaprika 300 380
Összesen 8349 9056

Pulyka lehet az ünnepi nyerő

Bár a legtöbb magyar asztalra kacsa kerül karácsony első ünnepnapján, a KSH kacsát nem tüntet fel külön, így egy nem éppen hagyományos, de idehaza is egyre népszerűbb pulykás ételt választottunk, a Wellington-módra elkészített pulykamellet. Várhatóan idén több asztalra kerül majd pulyka, legalábbis amennyiben a KSH adatait böngészik a vásárlók, hiszen a pulykamellfilé olcsóbb lett tavaly év vége óta. Ahogyan a liszt, a tojás és némiképp meglepő módon – ha csak minimálisan is – a dió. Ez utóbbi a bejgliknél is fontos tényező, de erről majd később.

A Wellingtonhoz szükséges gomba ugyanakkor jelentősen drágult, de ez sem tudja elrontani az összképet. Ma egy pulyka Wellington-módra olcsóbb, mint tavaly decemberben.

Pulykamell Wellington módra      
Hozzávaló: 2022. december 2023. november
1 kg pulykamellfilé 3140 2920
liszt 217 193
7 dkg dió 404 401
26 29
bors 20 22
2 ek. olaj 74 71
30 dkg gomba 495 564
1 db tojás 90 75
Összesen 4466 4275

Drága töltelék

A hagyományosabb töltött káposztáról azonban ez már nem mondható el. Bár a káposzta és a rizs is olcsóbb lett – a sobors.hu receptje a klasszikus szabolcsi módra kukoricadarát írt, de annak híján a KSH-ból a rizst választottuk, amellyel szintén finom –, ám minden más belevaló, elsősorban a húsok jelentősen drágultak. A sertéshús 17, a szalonna 8, a kolbász 1 százalékkal kerül többe most, mint egy éve. Összességében így a töltött káposzta is drágult tavalyhoz képest.

Szabolcsi töltött káposzta      
Hozzávaló: 2022. december 2023. november
1 fej káposzta 412 376
2 fej hagyma 81 101
15 dkg kolbász 877 888
2 ek. pirospaprika 200 250
20 dkg szalonna 580 630
60 dkg sertéshús 948 1116
15 dkg rizs 115 112
Összesen 3213 3473

A bejgli tartja magát

A legkelendőbb karácsonyi édesség, a bejgli a már említett olcsóbb dió miatt idén egészen jól tartotta árát. Egyedül az általunk felhasznált recept alapján belekerülő tejföl drágította meg igazán az elkészítését a békebeli karácsonyi bejglinek. Ez ugyanakkor elhagyható, amivel nagyjából hasonló összegből hozhatjuk ki a bejglit, mint tavaly év végén.

Diós bejgli      
Hozzávaló: 2022. december 2023. november
30 dkg krumpli 117 120
1 dl tej 53 46
25 dkg vaj 199 142
1 tojás 90 75
60 dkg liszt 130 115
40 dkg cukor 103 170
1 dl tejföl 38 200
20 dkg dió 1156 1148
Összesen 1886 2016

(Borítókép: Németh Emília / Index)