Egy számjegyű infláció, 380-as euró – erre lehet számítani jövőre az elemzők szerint
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Jövőre velünk maradhat a kiegyensúlyozott, enyhén többletes folyó fizetési mérleg – nyilatkozták a Világgazdaságnak szakértők. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint az államháztartási hiány a tervezettnél magasabb lesz,
és 380 forint/eurós árfolyammal lehet számolni.
A gazdasági növekedés már az idei év második felében elkezdődött, motorja egy-két feldolgozóipari tevékenység, például az autóipari akkumulátorgyártás, a mezőgazdaság, de közrejátszik ebben az energiaimport csökkenése is.
A lakossági fogyasztások és beruházások ugyan visszaesést mutatnak, de ezekben a következő év javulást hoz, amikor is már érkezni fognak uniós pénzek. A hitelkamatok mérséklődésével pedig megindulhatnak nagyobb volumenű állami beruházások – állapította meg. A lakossági fogyasztás élénküléséhez az infláció mérséklődése és 8-10 százalékos bérnövekedés járulhatna hozzá. A szakértő úgy vélekedett:
A jelen év végi 6-7 százalékos infláció egy év múlva 5 százalékra mérséklődhet.
Ha ez megtörténik, akkor arra lehet számítani, hogy a 2022. első féléves fogyasztási szintre is visszatér a lakosság. „A monetáris politika kitarthat az óvatos kamatcsökkentések mellett – 2024 közepén 7 százalékos, év végén 6 százalékos alapkamat várható” – vázolta Török Zoltán. Hozzátette: jövőre velünk maradhat a kiegyensúlyozott, enyhén többletes folyó fizetési mérleg.
Ambiciózus hiánycél
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője mindeközben arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy az új termelőkapacitások kiépítése és később termelésbe való bekapcsolódása lökést ad majd Magyarország növekedésének.
A lakossági költekezés a nyáron élénkülhet meg. Az uniós források a beruházásokon keresztül adhatnak többletet az országnak, mindezzel olyan 2,8 százalékos gazdasági növekedést fogunk elérni – jegyezte meg. Szerinte jövő áprilisig folyamatosan csökkenni fog az infláció olyan 4,5-5 százalékig.
A 3 százalék alatti GDP-arányos hiánycél rendkívül ambiciózusnak tűnik a 2023-as bevételek és az államháztartási egyenleg ismeretében
– tette hozzá Németh Dávid.
Bár a szakértő szerint a lakossági kereslet élénkülésével több adóbevétellel kalkulálhat az állam, ráadásul a kamatstopot is várhatóan eltörlik július elsejétől, ennek fényében olyan 4 százalék körüli GDP-arányos államháztartási hiányra lehet számítani. A 2024-es év végére az alapkamat 6 százalék körüli szintre is mérséklődhet. Ennek tükrében a szakértő 376–392 közti forint/euró árfolyamot prognosztizált az új évre.