Súlyos következménye lehet, ha nem figyelnek a napelemesek
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Ünnepek ide vagy oda, a Napenergia Plusz Program tartja lázban a fél országot. Pár napja derült ki, hogy országosan túlléptük a 250 000 darab háztartási méretű napelemes rendszert, és közülük több ezren az Otthonfelújítási Támogatással valósították azt meg. Az új napelempályázat is nagyon népszerű: most lazábbak a feltételek, így szélesebb kör igényelheti a támogatást.
Sok a buktató az új napelempályázatban
Házi Ádám elmondta lapunknak, hogy mely pontokat értelmezik félre legsűrűbben, és mire kell odafigyelni, hogy a január 15-én induló pályázatra felkészülhessünk: a kiírás szerint – ha releváns – szükség van a lízingszerződésre és a lízingbe adó hozzájáruló nyilatkozatára is. A lízing kifejezés senkit se tévesszen meg, a pályázatíró ebben az esetben arra tér ki, hogy
van-e hitel az ingatlanon, a nyilatkozatot pedig a banktól kell beszerezni.
„A legtöbben azon buknak el, hogy az ingatlanra, amelyre a napelemes rendszert szeretnék megvalósítani, vállalkozás van bejegyezve. Az ilyen ingatlanokat a pályázat kizárja, viszont erre is van megoldás. Az egyéni vállalkozás székhelyét akár ügyfélkapun keresztül lehet módosítani, míg a bt., kft., zrt. székhelyváltására ügyvédet szükséges bevonni. Aki még időben elindítja a folyamatot, még van rá esélye, hogy pályázni tudjon. Bár a cégbíróság az ünnepek alatt nem üzemel, normál esetben 1-2 héten belül bejegyzik a változást” – magyarázta a Wagner Solar stratégiai és fejlesztési igazgatója.
A januártól bevezetésre kerülő bruttó elszámolás miatt sokan szeretnék meglévő napelemes rendszerüket akkumulátorral bővíteni, de erre a pályázat nem nyújt lehetőséget. Csak az új beruházások támogatottak. Házi Ádám szerint a pályázat legkritikusabb pontja az idő. Ugyanis január 15-ig, aki nem készíti elő a szükséges dokumentumokat, nem választja ki a telepítő céget és nem méreti fel az ingatlant, hogy lehet-e napelemes rendszert telepíteni otthonába, az nem tud majd a regisztrációt követő 5 napon belül a komplex pályázati anyagot leadni. Ez egy olyan szűrő feltétel, amin várhatóan sokan el fognak bukni.
Sok a kihívás
Egy másik kritikus pont, hogy az adott ingatlanban 1 vagy 3 fázis van jelenleg. A pályázatban megkötött 4-5 kilowatt teljesítményű hibrid inverterek esetén Magyarországon csak 3 fázisú csatlakozás lehetséges, így ez elengedhetetlen feltétele a telepítésnek.
Volt ELMŰ/ÉMÁSZ- és MVM/DÉMÁSZ-területen elindíthatjuk az 1 fázisról 3 fázisra bővítést az engedélyeztetéssel párhuzamosan. Míg E.ON-területeken a két folyamat nem mehet párhuzamosan, így erre is érdemes időben fényt deríteni, mielőtt nagyon beleéljük magunkat a sikeres támogatás elnyerésébe.
Az igazgató arra is kitért, hogy ha már valaki akkumulátort telepít, elvárja azt is, hogy áramszünet esetén is legyen áram. Azt viszont sokan nem tudják, hogy ehhez megfelelő invertert kell választani, ugyanis nem minden inverter képes a szünetmentes működésre. Attól, hogy van akkumulátorunk, még nem jelenti azt, hogy minden probléma megoldódott.
„Vannak típusok, amelyek képesek a tartalékáram-ellátásra, úgynevezett back-up funkcióra, ilyen például a Solax vagy a SolarEdge inverter, és vannak olyanok is, amelyek nem tartalmazzák ezt a funkciót vagy extra kiegészítőt kell beépíteni. A technológia kiválasztásakor ezt mindenképpen érdemes tisztázni a telepítő céggel, hogy utólag ne érezzük magunkat becsapva” – mondta.
Néhány éven belül ez az idő is eljöhet
Egy másik gyakran előforduló kérdés, hogy mennyi ideig lesz elég egy 10 kilowattóras akkumulátor. Házi Ádám szerint erre nincs egzakt válasz, attól függ, milyen fogyasztókat kötünk rá. Fontos kiemelni, célszerű a legfontosabb eszközöket rákötni az akkumulátorra, például a riasztó, kapunyitó motor vagy garázskapu, világítás, hűtőszekrény, kazánvezérlés és így tovább.
A sütő vagy a klíma használatával viszonylag gyorsan le fogjuk meríteni az akkumulátort, így azt nem érdemes arról üzemeltetni.
A rendszer, amit telepítünk, vissza tud táplálni a hálózatra. „Mivel hibrid napelemes rendszerről beszélünk, ez azt jelenti, hogy az akkumulátorban el tudjuk tárolni az energiát, de vissza is tudunk tölteni a hálózatba.” Az akkumulátorban történő energiatárolás mind későbbi felhasználásra, mind visszatáplálásra is működő megoldás.
A bruttó elszámolás jelenlegi konstrukciója arra motivál, hogy otthon elhasználjuk a tárolt energiát, ugyanakkor például Németországban érdemes bizonyos időszakban akkumulátorból visszatáplálni a hálózatba, mert magas áron vásárolja vissza a szolgáltató. Néhány éven belül ez az idő is eljöhet Magyarországon
– mondta Házi Ádám, aki szerint összességében az látható, hogy egy szakértő csapat nélkül igen nehéz belevágni ebbe a procedúrába, és könnyen mellényúlhatunk.
Fontos hozzátenni, hogy az idei év minden napelemes cég számára kihívás volt több szempontból is. Egyrészről a visszatáplálás leállítása, a támogatások hiánya, az infláció és a felhalmazott nagy árukészletek a magyar és a külföldi piacokat is hátráltatták. Sok napelemes cég felfüggesztette tevékenységét, elbocsátotta a személyzetet, mert nem volt munkája. A fent említett pályázat új erőt hozhat a megújuló energiaforrások területén, az egész szakma pozitív változásokat vár a jövő évtől. „A megújuló energiaforrásoké a jövő, mi 21 éve hiszünk ebben és a jövőben is kitartunk mellette” – zárta sorait a szakértő.
(Borítókép: Index)