A magyar cégek próbálgatják, mire képes a mesterséges intelligencia

32L78MA-highres
2024.01.03. 19:59
Folytatódik a mesterséges intelligencia térhódítása, immár a hazai cégek több mint egytizede (11 százaléka) alkalmazza az új technológiát – jelezte felmérésében a K&H. A kutatásban arra is rávilágítottak, hogy az innováció terén nem jeleskednek a magyar vállalatok, de a digitális átállást nagyon is komolyan veszik

A K&H hatodik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innovációs index 2023 második félévében 29 pontra emelkedett, ami ugyan egy ponttal magasabb az előző félévben mért mélypontnál, de még így is az átlagosnál gyengébbnek nevezhető.

Lassan, de terjed a mesterséges intelligencia a magyar cégeknél

– állapították meg a kutatásban. A cégek több mint egytizede (11 százaléka) alkalmazza az új technológiát. Beszédfelismerésre, gépi fordításra vagy chatbotként a cégek mintegy 5 százaléka használja a mesterséges intelligenciát. A tavalyi év második félévében már a vállalatok 10 százaléka számolt be arról, hogy folyamatautomatizálásra használja a mesterséges intelligenciát.

Láthatóan a cégek még csak próbálgatják, hogy mire is alkalmas a mesterséges intelligencia

– nyilatkozta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki kiemelte, hogy a személyre szabott ajánlatok kidolgozása, a kockázatkezelés és a csalásfelismerés tavalyi fellendüléséhez képest most mérsékeltebb használatot jeleztek a vállalatok, de szerinte a történetnek itt még messze nincs vége. Az innovációs szakember hangsúlyozta, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezetben – a visszaeső kereslet és a növekvő költségek mellett – a cégek egyelőre inkább a háttérfolyamatokra koncentrálnak. Igyekeznek feltárni belső tartalékaikat, és saját működésüket ésszerűsítik, amihez nagy segítséget nyújthat a mesterséges intelligencia alkalmazása. 

Gőzerővel digitalizálnak a cégek

Az adatok közül egyértelműen kiemelkedik a digitális átállás témaköre, mert a felmérésből az derül ki, hogy a cégek fele ezen a téren továbbra is dinamikusan fejleszt. Kevésbé jellemző a már meglévő szoftverek összekapcsolása, mint régebben, és

a távmunkára való felkészítés a korábbi szint felére esett vissza, ám ez könnyen magyarázható azzal, hogy amelyik cég ezt akarta, az már korábban meg is tette

– világítottak rá a kutatást elemző dokumentumban. Ebből kiderül, hogy a cégek alkalmazottainak 60 százaléka használ számítógépet a munkájához. Közöttük folyamatosan növekszik az internethasználók aránya, ami immár eléri a 74 százalékot (ez az arány 2021 első félévében még csak 49 százalék volt). Évről évre növekszik a munkájukhoz hordozható informatikai eszközt használók aránya, ami 2023 második félévében elérte az 56 százalékot (ez az arány 2021 első felében még csupán 39 százalék volt).

A digitalizációban rejlő lehetőségeket a cégek igyekeznek minél jobban kihasználni. Egyre elterjedtebb, és jelentős fejlődést mutat (16 százalék), hogy a cégek részletesen kielemzik a felgyűlt nagy mennyiségű digitális adatot (Big Data-elemzés).

Évről évre csökken azoknak a cégeknek az aránya, amelyek kielemzik a közösségimédia-adatokat (például a kommenteket). Két éve még a cégek egytizede figyelte a közösségi média híráramát, ma már pusztán 1 százalékuk jelezte ezt a tevékenységét – tárta fel kutatásában a K&H.

(Borítókép: Claudio Cruz / AFP)