Meghalt Vízkelety Mariann korábbi miniszterelnöki biztos és államtitkár
Azt írták, Vízkelety Mariann korábban közigazgatási, igazságügyi államtitkár, miniszterelnöki biztos, több civil szervezet kuratóriumi tagja, továbbá a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke volt. Halálát hosszan tartó súlyos betegség okozta, temetéséről később intézkednek – tették hozzá.
Vízkelety Mariann (nyilvános életrajza szerint) jogászként szerzett diplomát, pályáját bírósági fogalmazóként kezdte 1980-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol később bírósági titkárként dolgozott és bíróként is ítélkezett. Ezt követően, 1986-tól 1988-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a Nőpolitikai Tanács és a Családvédelmi Tanács titkára volt.
1989 és 1992 közt ügyvédként dolgozott, majd
1992-től 1994-ig (az Antall-, majd a Boross-kormányban) a Miniszterelnöki Hivatalban, a Miniszterelnöki Kabinetben dolgozott.
1994 és 1998 között ismét ügyvédként dolgozott. 1998 és 2002 közt, az első Orbán-kormányban ismét a Miniszterelnöki Hivatalnál vállalt tisztséget a Gazdasági és társadalompolitikai titkárság vezetőjeként. Ezután, 2002 és 2004 között a már leköszönt miniszterelnök hivatalának titkárságvezetői pozícióját töltötte be (korrekció: cikkünk eredeti verziójában pontatlanul írtuk azt, hogy a Medgyessy-kormány miniszterelnöki hivatalában dolgozott volna).
2004 és 2010 között az Országgyűlés Hivatala szakmai főtanácsadója volt, majd 2010 és 2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki. 2012 nyarától 2015 tavaszáig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettese volt. 2015. április 1-jétől az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkári tisztségét töltötte be 2020. április 30-ig.