Olyat lépett a Budapest Airport, amire még soha nem volt példa
További Gazdaság cikkek
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
Az utasforgalom visszaépülése mellett más szempontból is kiemelkedően teljesített a cég, ha úgy tetszik, valósággal szárnyalt.
A légiáru mennyisége ugyanis soha nem látott rekordot döntött, a BUD Cargo City több mint 200 ezer tonna árut kezelt
– mutatott rá közleményében a vállalat, hozzátéve, hogy a szakma a repülőtér minősítésének négycsillagosra emelésével igazolta vissza a légikikötő fejlődését, az utasok pedig Európa legjobb repülőterének és tizedjére is Kelet-Európa legjobbjának választották a budapesti repülőteret.
Visszaépül az utasszám a járvány előtti szintre
A közleményben rámutatnak, hogy a tavalyi évben a koronavírus-járvány szinte minden „tünetét” sikerült megszüntetni a repülőtér működésében, ami többek között az utasszámokban is tükröződik.
Az utasforgalom márciustól, vagyis tíz hónapon át minden hónapban meghaladta az egymillió főt, így a budapesti légikikötő az év végére 14 701 080 utast regisztrálhatott, idén pedig a járvány előtti rekordévben mért utasszám teljes visszaépülését prognosztizálja
– írják a kommünikében. Budapestről tavaly 39 légitársaság 131 közvetlen járata volt elérhető, köztük négy kínai város, Peking, Sanghaj, Ningbo és Csungking, aminek köszönhetően az üzleti céllal utazók köre növekedésnek indult, ugyanakkor a forgalom jelentős részét továbbra is a szabadidős céllal utazók teszik ki. 2023-ban összességében 30 százalékkal nőtt a nem schengeni és 15 százalékkal a schengeni utasok száma.
A legnépszerűbb úti célok tavaly London és Isztambul voltak.
A társaság járatfejlesztési csapata folyamatosan dolgozik az újabb légi összeköttetések biztosításán – a fő célok között szerepel dél-kínai és indiai kapcsolatok létesítése, továbbá az észak-amerikai járatok újraindítása.
A légiáru mennyisége az év végére átlépte a korábbi álomhatárt; a regisztrált 201 306 tonna 2022-höz képest 3,8 százalékos, 2019-hez képest pedig 48,5 százalékos emelkedést jelent. A repülőtér rámutatott, hogy ez a dinamikus fejlődés nemzetközi szinten is kiemelkedő eredmény; a járvány előtti évhez viszonyított közel 50 százalékos növekedés pedig kifejezetten kiugrónak számít.
Ezzel a Budapest Airport és a BUD Cargo City tovább tudta erősíteni régióbeli elosztóközpont-szerepét, úgy, hogy közben az áruszállító járatok száma az elmúlt 11 évben nem nőtt.
Úgy vélik, hogy az eredmény hátterében Magyarország stratégiai elhelyezkedése, a budapesti repülőtér kivételes cargo-infrastruktúrája és a cargoközösség munkája mellett a folyamatosan bővülő integrátorforgalom, a dedikált cargojáratok, a tavaly visszatérő közvetlen kínai utasjáratok alsó fedélzetén szállított áru, valamint a Kínából érkező e-kereskedelmi áruk növekedése áll.
Európa legjobbjává választották
A közleményben kiemelték, hogy a légikikötőt a repülőtéri közösség munkájának köszönhetően Európa legjobbjává választották, és tizedik alkalommal is elnyerte a „Kelet-Európa legjobb repülőtere” díjat. A szakma is elismerte a fejlődést a repülőtér minőségének négycsillagosra emelésével.
Az utasélmény magas minőségét visszaigazolja, hogy a nemzetközi utaselégedettségi felméréseken tavaly minden negyedévben kimagasló eredményt ért el a légikikötő: az utasok általános elégedettségi szintje folyamatosan ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt
– világítanak rá a közleményben, megjegyezve, hogy a vizsgált 20 repülőtér közül 2019-hez képest csak három légikikötő tudott az utasszolgáltatások minőségén javítani – a budapesti is ezek közé tartozik, ahol az általános elégedettség tizenegy százalékponttal emelkedett, ami a legmagasabb arányt jelenti a vizsgált repülőterek esetében. A Budapest Airportot az utasok a legjobbra értékelték a mosdók tisztasága, a wifi minősége és a szórakozási lehetőségek kategóriájában, a 20 légikikötőt magában foglaló összevetésben pedig ötödik helyen szerepel.
Hatalmas fejlesztések a Budapest Airportnál
A Budapest Airport által az elmúlt 4 évben megvalósított fejlesztések mértéke tavaly meghaladta a 100 milliárd forintot. 2023-ban az utasok több új fejlesztéssel is találkozhattak:
- az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer bővítése,
- hangszigetelt fülkék kihelyezése a terminálokon,
- a 2B Terminálon megnyílt új kilátó- és dohányzóterasz,
- a családbarát szolgáltatások új játszóterekkel egészültek ki,
- a biztonsági ellenőrzést a már a honlapon is elérhető várakozáskijelző rendszer teszi még gördülékenyebbé,
- 520 négyzetméterrel és két új poggyászszalaggal bővült a 2A oldali poggyászkiadó kapacitása,
- megnyílt az 586 parkolóhelyet és a turistabuszok számára 8 férőhelyet biztosító Terminál Parkoló,
- és megkezdődött az új repülőtéri szálloda építése is.
A közleményben elárulták, hogy a színfalak mögött is zajlottak a munkálatok; 16 millió euró értékben újult meg több gurulóút, illetve a forgalmi előtér aszfalt- és betonburkolata.
A BUD Cargo City bővítésének első üteme a tervek szerint befejeződött. A mintegy 30 millió eurós beruházásból két új repülőgép-állóhelyet építettek, így ma már egyszerre négy cargorepülőgép egyidejűleg történő kiszolgálása is megvalósulhat, az árukezelő komplexum raktár- és irodakapacitása pedig 6500 négyzetméterrel bővült
– árulta el a repülőtér. „A Budapest Airport mind a fejlesztések, mind a napi működés során kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, és továbbra is maximálisan elkötelezett amellett, hogy a vállalt céldátumnál 15 évvel korábban, legkésőbb 2035-re elérje a nettó zéró kibocsátást”.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)