Bezuhanhat a hitelkamat, ha megvalósul Nagy Mártonék terve

Újragondolná a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a vállalati hitelezés struktúráját annak érdekében, hogy a piaci alapú forinthitelezés fellendüljön, és jobban segítse a gazdaság helyreállítását. Gerlaki Bence, a minisztérium gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkára, illetve Balás Tamás főosztályvezető a Portfolio.hu oldalán megjelent tanulmányában felveti, hogy a vállalati finanszírozásban a korábbi években megszokott, változó kamatozású hitelek esetében a kamatmeghatározás alapjául szolgáló kamatbázis (referenciakamat) esetében érdemes lehet felülvizsgálni azt az eddigi gyakorlatot, amely szerint a hitelek referenciakamata az 1 vagy 3 hónapos Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb (BUBOR).

Egymásnak hiteleznek

A BUBOR értékét a bankok által beadott kamatjegyzésekből számítják, lényegében azt az értéket jelenti, amely kamatszinten a bankok hajlandók egymásnak hitelt adni. Értelemszerűen ebben az esetben az árazás alapja az, hogy egy adott bank a másik banknak kölcsönadott összeget másutt milyen kamaton tudja befektetni.

A tisztán piaci helyzetet ma az is torzítja, hogy a bankok nincsenek ráutalva, hogy egymástól vegyenek fel hitelt, számottevő likviditásbőség van a piacon. Ráadásul a bankközi piacon elhanyagolható tényleges üzlet köttetik 1 és 3 hónapos időtartamra. Egy tanulmány szerint az elmúlt években a napi átlagos bankközi forgalom 83-87 százalékát az egynapos tranzakciók adták, az 1 havi BUBOR árazását meghatározó forgalom stabilan 2 százalék alatti részarányt képvisel, a 3 havi BUBOR részaránya 0,3 százalék alatt volt. Mindez erősíti, hogy nem likvid piacon, nem feltétlenül valós üzletek irányítják a referenciakamat mértékét.

Ennek alapján nehéz vitatkozni az NGM képviselőinek azon véleményével, hogy a jelenlegi hozamkörnyezet és monetáris kondíciók mellett a határköltségen (BUBOR-értékeken) alapuló árazás indokoltsága kérdésessé válik.

Állampapír mint alternatíva?

Az NGM helyettes államtitkára és főosztályvezetője által jegyzett anyag szerint amíg a BUBOR árazásában alapvető és meghatározó szerepet tölt be a jegybanki alapkamat és az arra vonatkozó előretekintő várakozások, addig az állampapírpiaci hozamokat alapvetően a keresleti és kínálati viszonyok, illetve a kockázati- és hozamelvárások határozzák meg. A 3 havi BUBOR-hoz a 3 havi diszkontkincstárjegy (dkj) átlaghozama köthető. Az utolsó, január 16-i 3 hónapos dkj-aukción 6,92 százalékos átlaghozam alakult ki, szemben az ugyanazon a napon 9,7 százalékon álló 3 havi BUBOR-szinttel. A két adat beszédes.

Jól látható, hogy a két referenciakamat „kicserélése” a jelenlegi piaci szintek számbavételével érdemben csökkenthetné a vállalati hitelkamatokat. De milyen érvek szólhatnak az állampapírpiaci hozamszámítás előtérbe kerülése mellett?

1. A BUBOR-piaccal szemben a hazai állampapírpiac nemzetközi szinten is likvidnek számít, az itt kialakult hozamok valóban értékmérőnek számítanak. A dkj esetében teljes a transzparencia, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) nem tudja befolyásolni (lejjebb nyomni) a piaci árat, mert akkor nem kap elég ajánlatot az aukciókon.
2. Az állampapírhozam-alapú árazás nem újdonság, a bankok döntő része a lakossági oldalon a jelzáloghiteleknél állampapír-átlaghozamhoz köti a kamatbázist, a támogatott hiteleknél az állampapír-referenciahozam a kötelező árazási alap.
3. A vállalati oldalon is bevezetett betéti kamatsapka megjelenésével a vállalati oldalon is megjelent benchmarkként a dkj-hozam, ráadásul a forgóeszközhitelek esetében a bankok által önként vállalt kamatplafonnál szintén a dkj-hozamhoz kötik a kamataikat.

Egy hitel a referenciakamatból és a bank hitelezési költségeit, az ügyfél kockázatát és – természetesen – a hitelintézet hasznát biztosító kamatfelárból tevődik össze. A konstrukcióból látszik, hogy a jövedelmezőséget normál esetben a kamatfelár határozza meg.

Első ránézésre a bankok számára járható út, hogy a referenciakamat-váltás mellett a kamatfelár mértékét emeljék, ám vállalati bankárokkal beszélgetve az tűnik általánosnak, hogy a vállalati ügyfelek jelentős része 2013, vagyis a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) óta nem hajlandó az akkor felső korlátnak számító 200-250 bázispontnál magasabb kamatfelárat elfogadni.

Virágozzék ezer (mindkét) virág

De lehet-e kötelezően átfordítani a referenciakamatot? A válasz egyértelműen nem.

A „kicserélés” ellen szóló fő érv az, hogy az elmúlt 20 éves időszakra visszatekintve a dkj-aukciók nagyjából 10 százalékában az aktuális BUBOR-szintnél magasabb dkj-átlaghozam alakult ki. (Igaz, utoljára erre 2014-ben volt példa.)

A két mutató normál piaci körülmények esetén viszonylag szűk határok között együtt mozog – a mostani kitörést egyértelműen a magasban ragadó jegybanki alapkamat és a hozzá „hű” BUBOR okozza, miközben az állampapírhozamok inkább a pénzromlás mértékét és annak előrejelzését követik. Mindez azt jelenti, hogy közép-hosszú távon a két referenciakamat-bázis párhuzamos szerepeltetése nem okozhat gondot – nincs értelme tehát a kicserélésnek. A lakossági oldalnál maradva, a bankok az állampapírpiaci referenciahozamok mellett még a hosszan fix hiteleknél is használnak bankközi alternatívát, és a Budapesti Kamatswap Ügyletek (BIRS) mutatójához köthetik és kötik is a jelzáloghitelek kamatait.

Rövid távon viszont a BUBOR-alapú árazás mellett egy dkj-referenciakamat-bázisú árazási alternatíva megjelenése valóban hozzájárulhatna a vállalati hitelkamatok letöréséhez. Ha elfogadjuk, hogy a cégek szűk kamatfelár-toleranciáját, értelemszerűen azt várhatjuk, hogy az az ajánlat kerül hamar náluk a hiteligénylésnél az élre, ami a dkj-szintekhez árazódik.

A bankok – ahogyan ezt ők is hangsúlyozzák – a hitelezés fenntartásában érdekeltek. Ha ez így van, akkor

Az alacsonyabb kamatbázisnak köszönhetően a kamatfelár ráadásul kismértékben biztosan emelkedni tudna, ami a futamidő egészére legalább részben fedezetet nyújthat a rövid távú, komolyabb kamatbevétel-kiesésre, hosszabb távon pedig biztosabb jövedelmezőséget hozna. Az alacsonyabb kamat a kihelyezési volumen bővülésével is kecsegtet, ami szintén pozitív hír lenne a bankoknak. 

Merthogy mindenki érdeke, hogy olcsóbbá váljon a hitelezés. Az elmúlt év első 11 hónapjában a vállalati  forinthitelek 64 százaléka fix kamatozású volt, ami a magas kamatok mellett csak úgy lehetséges, hogy ezen kölcsönök döntő része támogatott hitel volt. Eközben a piaci alapú hitelezés drasztikusan visszaesett. Ennek költségét az állam megugró kamatkiadásai messzemenően mutatják, s egyben jelzik azt is, hogy ez a folyamat nem tartható az idők végezetéig.

Banki szempontból sem ideális az a helyzet, hogy a finanszírozási tervüket ahhoz kell igazítaniuk, lesz-e, és ha igen, meddig állami vagy egyéb támogatott hitelprogram. Beszédes, hogy a tavalyi 1000 milliárd forintos kerettel meghirdetett Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram idei újabb 200 milliárdos keretéből egyetlen hét alatt 122 milliárd forintra már hitelkértelem érkezett a hitelt kereskedelmi banki partnerein keresztül kínáló Eximbankhoz.

A cél tehát, hogy záros határidőn belül a legtöbb területen – de a likviditáskezelésen belül mindenképp – a tisztán piaci alapú hitelezés vigye a prímet, és a támogatott konstrukciók célzottan, csak a valóban nagyobb kockázatot jelentő beruházásokat, illetve a sérülékenyebb céges szereplőket, a mikro- és kisvállalkozásokat segítsék. Az alternatív kamatbázis felvetése ebben a tekintetben katalizátor lehet, amelynek segítségével könnyebben és gyorsabban érhető el a piaci finanszírozás megjelenése.

(Borítókép: Németh Emília / Index)