Döntött a kormány a KKV Stratégiáról

2024.01.25. 09:22
Lezárult a KKV Stratégia felülvizsgálata, cél a magyar kkv-k megerősítése – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében.

A kormány célja, hogy az évtized második felében ismét a folyamatos növekedésé legyen a főszerep, 2030-ra pedig a gazdasági fejlettség az uniós átlag 90 százalékát érje el – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A tárca szerint 2030-ig tartó időszakra a KKV Stratégia komplex szemléletével

mind a külső körülmények megfelelővé tételére, mind pedig a belső lehetőségek kiaknázására kínál megoldásokat a magyar KKV-k számára.

Ennek érdekében a kormány felülvizsgálta és elfogadta A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019–2030 című stratégiai dokumentumot és meghatározta a vállalkozások érdekében a következő két évben elvégzendő kiemelt vállalkozásfejlesztési intézkedéseket.

A kormány célja, hogy a komoly növekedésre képes vállalati kör értékteremtő képességének megerősítésén keresztül a teljes kkv-szektor számára biztosítsa a működéshez szükséges kiszámítható kereteket – összegezték.

Öt pillérbe csoportosítja a kihívásokat

A Magyarországon működő közel 900 ezer vállalkozás 99,9 százaléka minősül mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak. A kkv-k adják a gazdaság gerincét és tartópillérét, illetve foglalkoztatják a magyar munkavállalók kétharmadát, ezáltal számos család egzisztenciáját biztosítják. A magyar kkv-szektor stabilitása kulcsfontosságú tényező a magyar gazdaság újraindításához, a gazdasági növekedés helyreállításához.

A most felülvizsgált és elfogadott stratégia a gazdasági növekedés célját szem előtt tartva a vállalkozásfejlesztés eszközeivel kínál megoldásokat a lehetőségek hatékony kiaknázására, valamint válaszokat ad az új gazdasági kihívásokra a vállalkozásoknak.

A stratégia egyszerre támogatja a nemzetközileg sikeres magyar vállalkozások kialakulását és a társadalom jelentős részének megélhetést biztosító vállalkozói réteg stabil működését.

A Nemzetgazdasági Minisztérium arra is kitért, hogy a beruházás és exportvezérelt gazdaságpolitika eredményeképpen a külföldi közvetlentőke-befektetések (FDI) magyarországi állománya jó alapot ad ahhoz, hogy megfelelő lépésekkel a magyar vállalatok minél feljebb kerüljenek a termelési, beszállítói láncokban, és minél nagyobb hozzáadott értékkel, saját lábaikon is magabiztosan az exportpiacra tudjanak lépni.

Mindemellett szükségletként jelenik meg a digitális technológiák vállalati integrációja és az alkalmazottak digitális készségfejlesztése, hogy versenyképességüket megőrizve a mai gyorsan változó világ elvárásainak minél inkább megfeleljenek.

A stratégia öt pillérbe csoportosítja a kihívásokat, beavatkozásokat, ezekhez pedig önálló, pillérspecifikus célokat rendelt, melyek az alábbi témákra fókuszálnak:

  1. Technológiaváltás, digitalizáció, zöldátállás és ESG-megfelelés, nemzetköziesedés, foglalkoztatás.
  2. Vállalkozóbarát adózás és üzleti környezet, beleértve az adminisztrációcsökkentést és a megfizethető energia biztosítását.
  3. Megfelelő finanszírozási lehetőségek biztosítása a kkv-k részére, a pénzügyi tudatosság fejlesztése.
  4. A gazdaság kitörési pontjai, kiemelt ágazatok fejlesztése, az innovációs potenciál kiaknázása.
  5. A vállalkozói kultúra és kompetenciák erősítése, speciális vállalkozói célcsoportok támogatása, generációváltás.

A közlemény szerint az egyes pillérek keretében a megfelelő fejlesztéspolitikai eszközök alkalmazása jelentősen gyorsíthatja az eredmények elérését, és a célzott intézkedésekkel biztosítható, hogy a hazai és EU-s fejlesztési források multiplikátor hatása még erőteljesebben érvényesül. A magyar vállalatok sikerét a képzett munkaerő mellett az energia, a logisztika és a technológia minősége is befolyásolja.

Végezetül arra is kitérnek, hogy akár a nemzetközi versenyképesség a cél, akár csak a változó körülmények közötti talpon maradás, a szintlépéshez és kibontakozáshoz a megfelelő környezet mellett szükséges a megfelelő hozzáállás is: belső igény a fejlődésre, nyitottság az új módszerek és technológiák, különösen a zöldátállás és a digitális transzformáció irányába. Ezen kettős transzformáció nélkül ugyanis nincs versenyképesség és nincs felzárkózás sem. Ezen célokat szolgálja a most elfogadott KKV Stratégia – zárták közleményüket.