Valóra válnak a beláthatatlan következmények? – Pintér Sándor aláírta

D MTZ20190904012
2024.02.07. 11:30
Kedd este, 2024. február 6-án jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely nem teszi kötelezővé gyógyszerész jelenlétét a fiókgyógyszertárakban. Az üggyel korábban az Index foglalkozott elsőként és behatóan, akkor a nekünk nyilatkozó szereplők úgy fogalmaztak: a jogszabály hatálybalépésének beláthatatlan következményei lehetnek.

Az Index írta meg elsőként még tavaly nyáron, hogy a patikák, illetve a gyógyszerészek életét is alapjaiban változtathatja meg az a Belügyminisztérium által jegyzett rendelettervezet, amely szerint a fiókgyógyszertárakban nem kötelező a gyógyszerészek fizikai jelenléte, helyükre a szakasszisztens lép.

Távfelügyeletben a gyógyszerészek

A rendeletet végül Pintér Sándor belügyminiszter aláírta, most meg is jelent a Magyar Közlönyben:

A közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak, továbbá intézeti gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet (a továbbiakban: R2.) 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a § a következő (2a)–(2c) bekezdéssel egészül ki:

A gyógyszertár működtetője a közforgalmú és a fiókgyógyszertárban ügyeleti, készenléti időben gyógyszerészi jelenlétet biztosítani köteles.

A gyógyszertár működtetője a közforgalmú gyógyszertár nyitvatartási idejében gyógyszerész személyes jelenlétét folyamatosan biztosítani köteles.

A gyógyszertár működtetője a fiókgyógyszertár nyitvatartási idejében a (2c) bekezdésben foglaltak kivételével a gyógyszerészi jelenlétet úgy is biztosíthatja, hogy a gyógyszerész személyesen a fiókgyógyszertárban nincs jelen, azonban hír- vagy távközlési eszköz útján legfeljebb 15 percen belül elérhető, és az eszközön keresztül a gyógyszertári feladatokba távkapcsolat útján bevonható, mind a gyógyszertár alkalmazottja, mind a beteg részére felvilágosítást, irányítást, tájékoztatást ad (a továbbiakban együtt: távfelügyelet). Az ehhez szükséges személyi és technikai feltételek biztosítása a gyógyszertár működtetőjének feladata.

(2c) Gyógyszerész személyes jelenlétét kell biztosítania a fiókgyógyszertár működtetőjének, amennyiben a gyógyszertár

a) gyógyszer készítését, vizsgálatát,

b) fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek tárolását és kiadását

végzi.

A rendelet hatálybalépése azért húzódott az elmúlt fél évben, mert jogszabályváltozást támogató Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) több módosítással élt, ahogy a rendeletet ellenző Magyar Gyógyszerészi Kamara, Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, valamint a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) is.

A rendelet ellen szót emelő utóbbi három szakmai szövetség szerint a betegellátást is veszélyeztetheti, ha a fiókpatikákból hiányzik a gyógyszerész. A gyógyszerészkamara elnöke korábban ugyanakkor úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy „a HGYSZ részéről logikus lépés egy olyan elképzelés támogatása, amely nem írja elő gyógyszerész fizikai jelenlétét a fiókgyógyszertárakban – a szövetség ezt évek óta szorgalmazza. Ők a gyógyszerláncok tulajdonosait tömörítik, akik elsődlegesen vállalati eredményességi szempontokat figyelembe véve közelítik meg a kérdéskört. Ugyanakkor a kamara részéről a gyógyszerészek kompetenciái, illetve a betegek képviselete a prioritás” – fogalmazott Hankó Zoltán.

Nem, nem kerültek be a HGYSZ javaslatai

A fiókgyógyszertárakban a szakasszisztens lép a gyógyszerészek helyére. Fontos tudni, hogy a fiókpatikákban kizárólag gyógyszerkiadás folyik.

A magisztrális gyógyszerkészítés, a gyógyszervizsgálat, illetve a fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek tárolása és kiadása továbbra is az „anyapatikában” zajlik, hiszen ezeket csak gyógyszerész végezheti.

A szakasszisztensek helyzetéről szintén korábbi cikkünkben írtunk részletesen. A HGYSZ javaslatai szigorítottak volna a szakasszisztensek helyzetén: a szövetség az alábbi javaslatokat juttatta el a Belügyminisztérium asztalára:

  • a rendelkezéseket kizárólag azon fiókgyógyszertárak esetében lehessen alkalmazni, amelyek havi támogatott forgalma nem éri el a 8 millió forintot, és hetente 25 órát vagy kevesebbet vannak nyitva;
  • az érintett fiókgyógyszertárak havi nyitvatartásának legalább 25 százalékában legyen kötelező a személyes gyógyszerészi jelenlét biztosítása, és erről előre tájékoztassák a lakosságot;
  • a fiókgyógyszertárakban személyes gyógyszerészi jelenlét nélküli munkavégzéssel kizárólag olyan szakasszisztens legyen megbízható, aki legalább 5 év szakmai gyakorlattal rendelkezik.

Végül a javaslatok egyike sem szerepel a rendeletben, amelyben gyakorlatilag nincs is benne az a szó, hogy szakasszisztens, ergo a jogszabályváltozás nem tartalmaz semmilyen, a szakasszisztensekre vonatkozó szigorítást.

Ez pedig jó helyzetbe hozza a szakasszisztenseket, akik azonban a megnövekedett munka és felelősség hatására minden bizonnyal jogosan állnak majd elő béremelési igényekkel.

A rendelet a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba, tehát május 6-án.

Megszólalt a HGYSZ

A szövetség az alábbiak szerint értékelte az Indexnek a rendelet hatályba lépését:

„A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége a vidéki gyógyszerellátás szempontjából előrelépésként értékeli, hogy módosult a fiókgyógyszertárak működéséről szóló szabályozás. Meglátásunk szerint a változások rövid és középtávon megállíthatják a fiókgyógyszertárak számának csökkenését, és hosszú távon hozzájárulhatnak új fiókpatikák nyitásához, és így az gyógyszerek elérhetőségének javulásához. Az elmúlt 10 évben közel 250 patika szűnt meg, és ez a csökkenő tendencia évről évre újra jelentkezik. Ennek következtében jelentősen nőtt azon kistelepülések száma, ahol nem érhető el közvetlenül gyógyszertár. Ezeken a településeken nagyjából 700 ezer lakos él, jellemzően az idősebbek, akik számára megterhelő, ha egy másik településre kell menni a szükséges gyógyszerek beszerzéséért. A most megjelent rendelet az ő életminőségüket is érdemben javíthatja.

A gyógyszerek kiadása továbbra is a gyógyszertárakban történik, szakszemélyzet felügyelete mellett és a rendelet alapján kötelező biztosítani a távkapcsolatot gyógyszerésszel szükség esetére. Emellett a változás csak azokat a fiókgyógyszertárakat érinti, amelyek élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, vagy más formában nem tudják biztosítani már rövid távon sem a működésüket.

Amellett, hogy egyetértünk a rendelet és a módosítások irányával, a megvalósulás szempontjából célszerűbbnek tartottuk volna, ha az érintett fiókgyógyszertárak körét szűkebben határozzák meg a nyitvatartási idő és forgalom alapján, valamint, ha az expediáló szakasszisztens személyére és a gyógyszerész elérhetőségére vonatkozóan is szigorúbb feltételeket szabnak.”

(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)