Jelentősen túlárazott szerződést köthetett a Budavári Önkormányzat

DSC4943
2024.02.28. 08:44
Az I. kerület Budavári Önkormányzat tavaly kötött egy biztonságtechnikai szerződést szoftverek beszerzéséről, illetve karbantartásáról. A szakértők véleménye szerint a havi szolgáltatás is meglepő, ugyanakkor a hasonló feltételekre vonatkozó árajánlat alapján a budavári Fidesz elnöke szerint a szerződés jelentősen túlárazott. Az önkormányzatot üzenetben, telefonon és e-mailben is kerestük, de egyelőre nem kaptunk választ.

„Nem ez az első kétes ügye a közelmúltból a baloldali városvezetésnek az I. kerületben. A Ruszwurm cukrászda és a Vári Puncs Bt. esetében az ingatlanjai bérbeadása miatt érte kár az önkormányzatot, míg az Officium Irodafejlesztő Zrt.-vel több mint kétszeresen túlárazott szerződést kötöttek – és mindennek tetejébe V. Naszályi Márta polgármester ki is tüntette a cég vezetőjét” – mondta az Indexnek egy háttérbeszélgetés keretében Böröcz László, a budavári Fidesz elnöke.

Feljelentést tesznek az ügyben

A nyilvános szerződés szerint az Officium Irodafejlesztő Zrt. szállított egyedi bútorokat a Közterület-felügyelet, valamint a Budavári Kapu Kft. számára. A bútorszállítások mellett az önkormányzat külön szerződést kötött az érintett társaságokkal egy informatikai és beléptetőrendszerről, ami főleg a beléptetőrendszert takarta.

A biztonságtechnikai és beléptetőrendszer kialakítása tárgyban a szerződés értéke bruttó 6 126 480 forint volt és további 36 hónapon át karbantartás-szolgáltatásra havi 342 900 forintot fizettek.

ÍGY A TELJES SZERZŐDÉS ÉRTÉKE: BRUTTÓ 18 470 880 FORINT VOLT.

Ennek a nettó összege a közbeszerzési értékhatár alatt található. Böröcz László szerint vélhetően azért kötötték meg néhány százezer forinttal az értékhatár alatt a szerződést, hogy kikerüljék a versenyeztetést. „Ugyanakkor a tényleges teljes telepítést, szállítást egy másik cég végezte. Ez nem szerepel a szerződésben, csak a beszámolókból derült ki: MPS-STÚDIÓ Kft.” – tette hozzá a budavári Fidesz kerületi elnöke, aki az ügy előzményeit is ismertette:

  • polgármesteri döntés alapján az Országház utca 9. alatti műemlék épületbe költöztettek több kerületi céget;
  • a közterület-felügyelők és a parkolóőrök – Böröcz szerint egyébként is kétes indokoltságú – várba költöztetése körülbelül egymilliárd forintba került.

Az Officium nevű cég először bútorokat szállított az épületbe több tíz millió forintért, majd később a beléptetőrendszerek kiépítését és karbantartását is rájuk bízták.

A RENDSZER ESZKÖZEIT DUPLA ÁRON, 4,5 MILLIÓ FORINTÉRT ADTÁK, UGYANEZT nagyjából 2,3 MILLIÓ FORINTÉRT BÁRKI MEGVÁSÁROLHATJA AZ INTERNETEN.

Böröcz László erre két példát is felhozott: a munkaidő-nyilvántartó szoftvert közvetlenül a gyártó weboldalán bruttó 703 000 forintért kínálja, de a szerződésben a cég több mint bruttó 1 millió forintért szállította le az önkormányzatnak. Ugyanakkor a felszerelt hat darab IP-kamerát is több mint kétszeres áron, bruttó 782 346 forint helyett bruttó 1 767 840 forintért adták el.

A budavári Fidesz elnöke kiemelte, hogy az általuk bekért árajánlat alapján – amit egy közismert biztonságtechnikai cég adott – leszögezhető:

a telepített beléptetőrendszer havi karbantartási és üzemeltetési díja több mint a duplája a piacon elérhetőnek. A bekért árajánlat alapján bruttó 157 480 (összesen 5 669 280) forint havonta, szemben a megkötött szerződéssel, ami bruttó 342 900 (összesen 12 344 400) forintot tartalmaz. A szerződés szerinti 3 évvel számolva 6 675 120 forint a különbség a valós és a szerződés alapján kifizetett összeg között.

Azaz összesen 18 470 880 forintot fizetett az önkormányzat, ami nagyjából a feléből kivitelezhető lehetett volna

– állítja Böröcz László, aki szerint munkadíjnak felszámoltak 1,4 millió forintot, de a szállítást és a telepítést egy másik cég végezte, amely nem szerepel a szerződésben: „Ez a munkadíj is túlzó hét eszköz és egy szoftver szállítására és telepítésére.”

Arra a kérdésünkre, hogy a kormánypárti frakciónak volt-e tudomása a beszerzésről, elárulta, csak később szereztek tudomást,

hiszen a polgármester asszony nem teszi közzé, milyen szerződéseket köt két ülés között. De elkezdtük figyelni azokat a szerződéseket, melyek értéke éppen a közbeszerzési értékhatár alá esett. Így bukkantunk erre, és még csak az elején járunk.

Böröcz László szerint nem elég, hogy egy ilyen visszaélés egyik főszereplője maga a polgármester, de különösen felháborítóvá teszi a történteket, hogy

a túlárazott beruházás elkészülte után V. Naszályi Márta még kitüntetést is adott a kivitelező cégnek.

A Fidesz-frakció feljelentést tesz az ügyben.

A szakértők szerint indokolatlan a havi szerződés

Szakértőket is bevontunk az ügy értelmezésébe. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke azt emelte ki, hogy a biztonságtechnikai rendszerek üzemeltetését két dolog határozza meg:

  1. műszaki leírásban szereplő karbantartási ajánlás, „ami azért lényeges, mert az eszköz garanciája meggyengül” a nem megfelelő karbantartástól,
  2. valamint fontos a biztonságtechnikai eszközök környezete is.

A karbantartási feladatok célja az üzemkészség folyamatos fenntartása. „Egy szerződésbe nem feltétlenül érdemes a karbantartásokat egymáshoz túl közel időzíteni. Az általam ellenőrzött szerződésekben megelégszem a féléves időtartammal, ha korábban említett tényezők közül valamelyik probléma nem áll fenn” – összegezte az Indexnek Fialka György a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke.

Az Officium-üggyel kapcsolatban havi karbantartási és üzemeltetési díjat kötöttek ki a szerződésekben, ráadásul a korábban ismertetett árajánlat alapján túl is árazhatták.

V. Naszályi Mártát, a Budavári Önkormányzat polgármesterét próbáltuk telefonon, SMS-ben és e-mailben is utolérni, lapunk megkeresésére azonban ez idáig nem reagált. Ha válaszai megérkeznek, cikkünket frissítjük vagy új cikket írunk.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)