Változatlanul hagyta az alapkamatot az Európai Központi Bank

GettyImages-2058395614
2024.03.07. 17:25
Döntött az EKB Kormányzótanácsa: nem változtatott az irányadó kamaton csütörtökön. Közzétették a makrogazdasági előrejelzéseket is, amelyben fontos üzenetek szerepeltek – mind az inflációs, mind a növekedési előrejelzést lefelé módosította a jegybank.

Az Európai Központi Bank csütörtökön nem nyúlt hozzá az irányadó kamathoz, változatlanul 4 százalékon hagyta. Christine Lagarde elnök hangsúlyozta, hogy bár az infláció gyorsabban enyhül, mint azt néhány hónappal ezelőtt várta, még mindig nem állnak készen a kamatok csökkentésére.

Miután két évvel ezelőtt alábecsülte az árak hirtelen megugrását, az eurón osztozó 20 ország központi bankja vonakodott győzelmet hirdetni az évtizedek óta legbrutálisabbnak bizonyult inflációs hullám felett.

Christine Lagarde: jól haladunk az inflációs célunk felé

Több elemző is arra hívta fel a figyelmet az elmúlt hónapokban, hogy a megnövekedett geopolitikai fenyegetettség és az elhúzódó inflációs veszélyek miatt nincs garancia arra, hogy az EKB egyhamar kamatot csökkent. Mivel a korábbi gazdasági sémákkal eltérően úgy lett rekordalacsony a munkanélküliség, hogy közben a bérek is megugrottak, ezért a szakértők a kedvező adatok ellenére továbbra sem fordítanak hátat az inflációnak. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője korábban lapunknak jelezte, hogy a jegybanki kommunikációra érdemes figyelni, ha ugyanis a kamatcsökkentés közelebb kerül, akkor attól erősödhet a forint.

Jól haladunk az inflációs célunk felé, és ennek köszönhetően magabiztosabbak vagyunk – de nem vagyunk eléggé magabiztosak

– mondta Christine Lagarde a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón. „Júniusban sokkal többet fogunk tudni” – fogalmazott, hozzátéve, ebben a kérdésben széleskörű egyetértés van az EKB döntéshozói között. Az elnök megosztotta az előrejelzéseit is:

  • mivel az infláció csökken, a bérek emelkednek,
  • a fogyasztás támogathatja a gazdaságot
  • és várhatóan az export is felpattan.

Az Európai Központi Bank korábban közzétett negyedéves gazdasági előrejelzésében 2,7 százalékról 2,3 százalékra csökkentette idei inflációs előrejelzését. Ez azt jelentheti, hogy az infláció még az idei év vége előtt eléri az EKB 2 százalékos célját, nem pedig 2025-ben, ahogyan azt a szervezet várta.

Az EKB döntéshozói azonban nyilatkozatukban megjegyezték, hogy bár az infláció alapját képező legtöbb mérőszám enyhül, a belföldi árnyomás továbbra is magas, főként az erős bérnövekedés miatt. 

Az európai jegybank most 0,6 százalékos GDP-bővülést vár az euróövezetben, szemben a legutóbbi, decemberi 0,8 százalékos előrejelzéssel.

Lagarde beszédében azt is jelezte, hogy a következő hónapok adataira van szüksége az EKB-nak, mielőtt biztos lenne benne, hogy léphet. Ezzel azt üzente, hogy áprilisban valószínűleg nem lesz kamatvágás. A piac is így értelmezhette az elnök mondatait, mert ezután erősödött az euró és a döntés előtti szintet is meghaladta.

(Borítókép: Christine Lagarde, az EKB elnöke 2024. március 7-én. Fotó: Boris Roessler / picture alliance / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52