Csányi Sándor 32 éve öntözi a zöld gyümölcsöt, amely most beérett
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
„Nagyon jó évet zártunk tavaly, több mérföldkövet elértünk és meghaladtunk” – mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese pénteken, a bankcsoport eredményeit bemutató háttérbeszélgetésen.
Az OTP jelentős növekedésről számolt be a negyedik negyedévben. A bank nettó kamatbevétele 43 százalékkal nőtt, elérve a 425 milliárd forintot, míg a díj- és jutalékbevétel 21 százalékkal bővült, 132 milliárd forintra, mindkét mutató új csúcsot jelent.
A teljes bevétel is rekordszintre, 622 milliárd forintra emelkedett, ami 38 százalékos bővülés.
A bevételek 38 százalékos növekedése mellett a működési költségek mindössze 24 százalékkal emelkedtek, ami lehetővé tette a működési eredmény 53 százalékos, 340 milliárd forintos növekedését. Az OTP a tavalyi utolsó negyedévben a várakozások átlagát meghaladva közel 230 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, így éves szinten csaknem 1009 milliárd forinttal zárt. A csoport mérlegfőösszege meghaladta a 100 milliárd eurót, emellett a külföldiprofit-hozzájárulás az elmúlt években fokozatosan emelkedett, 2023-ban elérte a 64 százalékot.
A régióban piacvezető az OTP
„A régió öt országában vagyunk már piacvezetők a hitelállomány tekintetében” – állapította meg Bencsik László az OTP sajtóeseményén. A vezérigazgató-helyettes szerint most értek be azoknak a lépéseknek a gyümölcsei, amiket az elmúlt 32 év tudatos stratégiája teremtett. Csányi Sándor 1992-ben került az OTP élére, és ő hozta el a fordulatot, ágyazott meg a piacelsőségnek – véli Bencsik. A vezérigazgató-helyettes több olyan adatot sorolt fel, amellyel alátámasztotta a kiemelkedő teljesítményt:
- Öt országban első helyen szerepelnek a nettó hitelek terén: 3,5 szeres a hitelbővülés, és 11 akvizíciót bonyolítottak le 7 év alatt.
- A bankcsoport jövedelmezősége kiemelkedő, az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) meghaladja a 27 százalékot.
- Stabil a likviditási helyzet, a 250 százalékot közelíti a likviditásfedezeti mutató.
- Stabil a tőkehelyzet, negyedik helyezést értek el a 2023-as európai stresszteszten.
- Stabil az eszközminőség, mindössze 4,3 százalékos nem teljesítő aránnyal.
Ugyanakkor a negyedéves profitot több extra tétel is torzította. Ilyenek az akvizíciók, amely soron 80 milliárd forintos negatív összeg szerepel, ennek nagy részét, 59,5 milliárd forintot a román leánybank eladása miatt felmerült negatív tétel okozta. A magyarországi kamatstop miatt 8,3 milliárd forint negatív tételt könyveltek el. Negatív adóhatása volt a magyar és külföldi leányvállalatokban elszámolt értékvesztésnek, illetve 2,8 milliárd forintnyi értékvesztés történt a bolgár leánybank könyveiben lejárt orosz állampapírokon.
Szezonális hatások is voltak:
- a működési költségek megugrása a bónuszfizetések miatt;
- az Alapkezelő jelentősen megugró eredménye az év végén elszámolt jelentős sikerdíjbevétel miatt.
Éves szinten 62,6 milliárd forintot hasítottak ki az OTP profitjából a banki különadók. Az OTP Core 2023-ban 313 milliárd forintos profitot ért el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, osztalékkal együtt pedig 501 milliárd forintot. Az eredményt javította a leányvállalati befektetések értékvesztés-visszaírásának 80 milliárdos és a támogatott hitel valós értékkorrekciójának 79 milliárd forintos adózás utáni pozitív hatása is.
Az OTP vezetősége pozitívan tekint az idei évre:
- Az árfolyamszűrt organikus hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a 2023. évit.
- A konszolidált nettó kamatmarzs az előző évihez hasonló szinten alakulhat.
- A konszolidált működési költség/bevételi mutató a 45 százalékos szint környékén alakulhat.
- A kockázati profil a 2023. évihez hasonló lehet.
- A tőkeáttét várhatóan csökken, emiatt az éves ROE a 2023. évinél alacsonyabb lehet.
A menedzsment év/év javuló GDP-növekedési dinamikát, csökkenő inflációt és kamatkörnyezetet prognosztizál, mindez pozitív hatást gyakorolhat a hitelkeresletre és a portfólióminőségre. Bencsik László hozzátette, hogy 2016 óta megnőtt a hazai bankszektor tőkéje, tehát nem csupán az OTP, de az egész szektor hatalmas bővülést ért el. A magas kamatkörnyezetről elmondta, hogy azzal az OTP nem járt jól, inkább azok az ügyfelek nyertek, akik államilag támogatott hitelhez jutottak, illetve a tőkegazdag nagyvállalatok, amelyek a nagy betéteiken keresztül hasznukra tudták fordítani a magas kamatokat. Elmondta, hogy a megtakarítások összességében nőttek, ám a szerkezetük megváltozott, magasabb lett például az állampapírok aránya.
Bencsik László: Idén már jobb lesz
A háttérbeszélgetés után alkalmunk nyílt beszélni a vezérigazgató-helyettessel. „Az elmúlt hét évben megháromszorozódott az OTP-csoport mérete, ahogy növekedünk, úgy bővül a bevétel” – mondta Bencsik László lapunknak a bevételi rekordra reagálva.
Az elmúlt 32 év sikerei mögött Csányi Sándor elnök-vezérigazgató áll, aki nemcsak a stratégiai, de a napi szintű, operatív döntésekben is részt vesz
– árulta el a vezérigazgató-helyettes. „A tavalyi évben összességében 20 százalékkal nőtt a hitelállomány, jórészt akvizíció kapcsán, de 6 százalék volt az organikus növekedés is” – tette hozzá Bencsik.
Tavaly recesszió volt, idén viszont komoly gazdasági növekedést várunk. 2023-ban nagyon magas volt a kamatszint, ami jelentősen megnehezítette a hitelezést, az infláció is rekordmagas volt. Most már alacsony az infláció, gyorsan csökken a kamatszint, illetve a működési környezetünk is jóval kedvezőbb. Azt gondolom, hogy idén sokkal jobb lesz, mint tavaly
– fogalmazott Bencsik. Elmondta, hogy bár a tavalyi év környezete minden volt, csak nem ideális, az OTP-nál 4 százalékkal nőttek a lakáshitelek, a személyi kölcsönöknél 16 százalékos volt a növekedés, amellyel bőven megverték a piac átlagos 7 százalékos bővülését. „Abszolút optimista vagyok, és pozitívan látom az idei év lehetőségeit Magyarországon” – mondta az Indexnek Bencsik László.
(Borítókép: Csányi Sándor 2023. március 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)