Nagyot változtak a magyarok utazási szokásai

2024.03.11. 18:48
A legtöbb magyar idén télen is Ausztriát választotta úti céljának, azonban az időtöltési szokások átalakulóban vannak. A biztosítási adatok szerint már nem a síelés a legnépszerűbb téli program.

A tavalyi évhez hasonlóan a legtöbb magyar idén télen is Ausztriát választotta úti céljának – közölte a Bank360 az utasbiztosítási adatokra hivatkozva.

portál szerint az utazók 27 százaléka döntött úgy, hogy nyugati szomszédunkba látogat.

AUSZTRIA UTÁN A LEGGYAKRABBAN SZLOVÁKIÁBA ÉS LENGYELORSZÁGBA UTAZÓK KÖTÖTTEK BIZTOSÍTÁST. 

Olaszország általában a tavaszi és az őszi hónapokban a legnépszerűbb, így az adatok alapján most a negyedik helyen végzett. Az utazók gyakrabban kötöttek biztosítást olyan távoli és egzotikus országokba is, mint Vietnam, Omán, Nepál, Kambodzsa és Curacao.

Már nem a síelés a legnépszerűbb téli program

Az időtöltések között első helyen már nem a síelés, hanem a városnézés szerepelt. A portál szerint a biztosítási szerződések 41 százalékát kötötték városnézésre, míg 40 százalékát síelésre és más téli sportokra.

Tengerparti nyaralásra csak az utazók 12 százaléka ment a téli hónapokban, a fennmaradó 8 százalék üzleti út, munka vagy extrémsport-tevékenység miatt kötött biztosítást.

A többség autóval indult útnak, de a repülős utak mellett is sokan döntöttek. A legtöbb utasbiztosítást egy vagy két főre kötötték meg az utazók, amelyek átlagosan 4-5 naposak voltak.