Egyéves mélypontra zuhant a forint

2024.03.12. 12:34
A forint azt követően kezdett meredeken zuhanni, hogy kiderült, az Európai Parlament jogi szakbizottsága pert indít az Európai Bizottsággal szemben a Magyarország számára még a múlt évben felszabadított több mint 10 milliárd eurós kohéziós forrás miatt.

Az elinduló pernek elhúzódó hatásai lehetnek a magyar EU-s pénzek folyósítására, ez pedig a forint árfolyamára is negatív hatással lehet, már rövid távon is. Az euró jegyzései délelőtt 396 fölé ugrottak, egyéves mélypontra esett a magyar fizetőeszköz – írja a Portfolio.

A portál szerint a gazdasági események szempontjából a délutáni órákban várhatók nagyobb változások, mert fontos inflációs adat érkezik Amerikából. A dollár 362,5 forint körül mozog. A jelek szerint a devizapiac még feldolgozza a magyar uniós források folyósításával összefüggő híreket. 

A francia konzervatív Geoffroy Didier Európai Parlament elé beterjesztett ügye eredetileg csak arról szólt, hogy határozathozatal helyett az EP jogi szakosztálya vitassa meg a pereskedés esélyeit, viszont a képviselők mégis inkább a szavazás mellett döntöttek. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy

MÉG A KONZERVATÍVOK IS, AKIK EDDIG A PERINDÍTÁS ELLEN VOLTAK, MEGSZAVAZTÁK, HOGY AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGOT BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTSÁK A MAGYARORSZÁG JAVÁRA FELSZABADÍTOTT 10,2 MILLIÁRD EURÓ FELZÁRKÓZTATÁSI TÁMOGATÁS MIATT.

Az ügy következő lépése, hogy a szakbizottság felterjeszti azt a parlamenti elnök elé, aki majd határoz arról, hogy valóban bíróság elé álljon-e az EB, vagy sem.

Az Európai Parlament már januárban is elítélte az Európai Bizottságot és Orbán Viktort is, hiszen szerintük Orbán zsarolásának engedve tette elérhetővé a 10,2 milliárd eurót, cserébe a magyar kormányfő nem vétózta meg Ukrajna európai uniós csatlakozásának megindítását – viszont az ukránoknak megítélendő 50 milliárd eurós támogatást akkor még igen.

Az EP szerint Magyarország nem teljesítette a pénz feloldásához szükséges feltételeket, és nem úgy működnek a pénzügyi ellenőrző mechanizmusok és közbeszerzési eljárások, ahogyan kellene. Az EP utasította a jogi szakbizottságot, hogy „tegye meg a szükséges lépéseket”, vagyis indítsa meg a bírósági eljárást. Az Európai Bizottság kitart amellett, hogy Magyarország minden igazságügyi reformot végrehajtott, amit kértek tőle, ezért a befagyasztott összeget jogosan szabadították fel.