Itt az újabb kihívás, nagy bajban Magyarország versenyképessége

GettyImages-1241172968
2024.03.21. 16:33
Az MNB Versenyképességi Indexe alapján Magyarország 2023-ban a megelőző évhez képest két helyet rontva a 19. helyen végzett az Európai Unió 27 országának versenyképességi rangsorában – olvasható a jegybank 2023-as Versenyképességi jelentésében.

A magyar gazdaság versenyképességének erősítése kulcs a fenntartható felzárkózás eléréséhez. Hazánk versenyképességének erősítése nélkül nem csak a hosszú távú fenntartható felzárkózás, de az egyensúlyok és az árstabilitás sem valósítható meg.

A versenyképesség javítása továbbá a külső sokkokkal, válságokkal szemben is ellenállóbbá teszi a gazdaságot” – kezdte elemzését a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A 2023-as jelentés szerint a Versenyképességi Indexe alapján Magyarország 2023-ban a megelőző évhez képest két helyet rontva a 19. helyen végzett az Európai Unió 27 országának versenyképességi rangsorában.

A jegybank a jelentésben leszögezte, hogy „relatív versenyképességi pozíciónk enyhén a visegrádi országok átlaga alá romlott. Versenyképességi helyzetünk továbbra is gyengébb az EU átlagánál, és jelentősen elmarad a leginkább fenntartható növekedési pályával rendelkező öt északi tagállam átlagától”.

Az ismertebb versenyképességi rangsorok többsége visszaigazolja ezt a képet.

Ugyanis, ahogy arra a jegybank is kitért a legátfogóbb versenyképességi összehasonlításban, az IMD globális rangsorában Magyarország 7 helyet veszített 2023-ban. Miközben régiónkból a lengyelek ugyanennyit léptek előre, amivel visszaelőzték hazánkat.

Szinte mindenhol visszaesés látható

Az MNB 2023-as Versenyképességi Indexének eredményei alapján a 14 vizsgált versenyképességi területből 9 esetében romlott hazánk teljesítménye, köztük a 21. század olyan kulcsterületein, mint a humán tőke minősége és a digitalizáció. Magyarország pontszámában számottevő visszaesés történt

  • a háztartási megtakarítások aktivizálása
  • és a külgazdaság és gazdaságszerkezet területén,
  • de romlott a teljesítményünk a zöldgazdaság és a versenyképes energiafelhasználás területein is.
  • Ugyanakkor öt területen javult hazánk pontszáma: legnagyobb mértékben a Kkv-stratégia és a Modern infrastruktúra esetében.
  • Azonban jelentős elmaradás azonosítható az EU és a közvetlen régiós versenytársaink átlagához képest is a humán tőke minőségét befolyásoló egészséges társadalom és Tudásalapú társadalom területek esetében, köztük a 21. század kitörési pontját jelentő digitális készségek terén – olvasható az MNB jelentésében.

Majd a jegybank leszögezte, a globális tényezők mellett hazánk versenyképességi hiányosságai jelentősen hozzájárultak az elmúlt időszak magas, a régiótól érdemben elszakadó inflációjához és a gazdasági növekedés megakadásához. 

„A visegrádi országokkal szemben kialakult inflációs többletünk közel kétharmadát az élelmiszerárak okozták, amiben számottevő szerepet játszott a magyar élelmiszeripar alacsony termelékenysége és a szektorban jelentkező túlzott profitnövekedés” – összegezték.

A jegybank szerint fordulatra van szükség

Matolcsy Györgyék szerint annak érdekében, hogy folytatódjon az elmúlt évtized fenntartható felzárkózása, és hogy utolérjük az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjét, az egyensúlyok mielőbbi helyreállítására és teljes versenyképességi fordulatra van szükség.

Leszögezték, hogy a versenyképességi fordulathoz és a tartós felzárkózáshoz nélkülözhetetlen a magyar gazdaság átállítása a mennyiségiről a minőségi növekedési modellre. „Ehhez átfogó strukturális reformok szükségesek a meglévő erőforrások hatékonyabb kihasználása és a termelékenység dinamikusabb növelése érdekében.”

Végezetül arra is kitértek, hogy elengedhetetlen az elegendő számú, egészséges és képzett munkaerő, a vállalatok innovációs, digitalizációs és exportpiaci képességének erősítése, a finanszírozási források egyszerű és gyors hozzáférése, az állami bürokratikus terhek további csökkentése, valamint az energiahatékony és zöldgazdaság megteremtése.

(Borítókép: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty images) 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

17 perce

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

1 órája

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

4 órája

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.

február 28., 18:15

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

4 órája

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

2 órája

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

4 órája

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.

4 órája

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Címlapon
A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A korábbi bekk azt mondta a stúdióban, hogy nem akart hinni a szemének.

2 órája

  • Címlapon
Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Fordulópont van a boltoknál.

2 órája

Neked ajánlott