Jelentős pénzt kínál a kormány, csak maradjunk a munkahelyünkön
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn közölte, hogy elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program. A programban sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott álláshelyen. A program célja egyrészről a vállalkozások munkaerőigényének kielégítése a hazai munkaerő-kínálat bővítése révén, másrészről a tartósan álláskeresők hosszú távú elhelyezkedésének támogatása a foglalkoztatás további növelése mellett.
Akár százszázalékos bértámogatás is igényelhető
A program keretében annak a munkáltatónak nyújtható vissza nem térítendő támogatás, amely az álláshelyválasztás lehetőségét legalább öt fő, súlyosan hátrányos helyzetű álláskereső számára biztosítja. Súlyosan hátrányos helyzetű álláskeresőnek az a legalább 24 hónapja regisztrált álláskereső vagy olyan, legalább 12 hónapja regisztrált álláskereső minősül, akire a következő feltételek legalább egyike érvényes:
- 24 év alatti,
- vagy nem szerzett középfokú végzettséget vagy szakmai képesítést,
- vagy 50 éven felüli, vagy eltartottal egyedül élő felnőtt, esetleg etnikum tagja.
A támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent.
A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet, amelynek havi összege 53 ezer forint.
Amennyiben az álláskereső alkalmasnak bizonyul, továbbfoglalkoztatás esetében a munkaadó további 6 hónapig részesülhet bértámogatásban maximum 50 százalékos intenzitással, legfeljebb havi 200 ezer forint mértékig.
A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt, illetve ezenfelül további 3 hónapig részesülhet munkában maradást ösztönző juttatásban, amelynek havi összege a minimálbér 25 százaléka, azaz 67 ezer forint.
A projekt keretében egy év alatt álláskeresőnként összesen 1,8 millió forint bértámogatás igényelhető, míg az egyén a bérén felül további 760 ezer forint juttatást kaphat.
A vállalkozások a munkaerő felmérésében és fejlesztésében, illetve a munkában maradás segítésében közreműködő szakemberek (mentorok) bérköltsége után is igényelhetnek támogatást.
A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint a programmal a kormány célja, hogy „2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést, így évről évre haladva, folyamatosan felzárkózzunk, és elérjük az EU-fejlettségi átlag 90 százalékát, a foglalkoztatási rátát pedig 85 százalékra emeljük. Ezen célokat szolgálja a most elindult pilotprogram is”.
A pilotprogramot az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság bonyolítja le, a részletes információk a honlapjukon érhetők el.
(Borítókép: Leonhard Simon / Getty Images)