Változás jön a Vibernél a GVH eljárása miatt

2024.05.17. 11:18
A GVH kifogásolta, hogy a Viber magyar nyelvű tájékoztatása hiányos volt, ahogy az adatkezelésre vonatkozó információk is, már az eljárás alatt korrigált a techvállalat.

A tájékoztatás szerint a GVH által előírt kötelezettségek alapján a Viber alkalmazást üzemeltető Viber Media kénytelen vállalni egy sor olyan intézkedés végrehajtását, amelyeknek köszönhetően a fogyasztók könnyebben megismerhetik a platform jellemzőit, és tudatosabb döntéseket hozhatnak a szolgáltatással kapcsolatban – írta a Gazdasági Versenyhivatal közleményében. 

Felidézték, hogy azért indítottak a technológiai vállalat ellen eljárást, mert a szolgáltatás ingyenességére és biztonságosságára vonatkozó tájékoztatás nem volt elérhető magyar nyelven, az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást sem ismerhették meg teljeskörűen a fogyasztók.

Az eljárás a Luxemburgban bejegyzett vállalkozással (a Viber Media S.á.r.l.) szemben indult, amely a japán központú Rakuten Inc. által irányított vállalkozáscsoportba tartozik.

A GVH vizsgálata a magyar fogyasztók érdekeit is védő kötelezettségvállalással zárult.

A megfelelést elősegítő előírások egy részét már az eljárás alatt bevezette a Vibert működtető cég. Ilyen például az adatkezelési tájékoztatók és az alkalmazásban elérhető információk magyar nyelvű elkészítése és folyamatos frissítése. A Viber Media vállalta továbbá, hogy a regisztráció megkezdése előtt kiegészítő információkat közöl az adatkezeléssel kapcsolatban, valamint egy új funkciót, a Viber Plus előfizetést is elérhetővé teszi Magyarországon a meglévő és új felhasználók számára, ami – számos egyéb funkció mellett – lehetővé teszi a reklámmentes Viber-élményt – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a havi díjas Viber Plus szolgáltatást választó felhasználók személyes adatait nem használják fel hirdetésekhez, valamint a felhasználók nem kapnak több hirdetést mindaddig, amíg a Viber Plus előfizetésük aktív – áll a cég kötelezettségvállalásában.

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a kötelezettségvállalás a nem fizetős alap-Viber-szolgáltatás esetében is kedvező változásokat hoz, mivel növeli a fogyasztói hozzájárulás szerepét, és így csökkenti az alapértelmezés szerint a vállalkozás által felhasználható személyes adatok mennyiségét, javítja a fogyasztók tájékoztatását adatvédelmi és biztonsági kérdések kapcsán.

A vállalkozás egy magyar nyelvű chatbot (adatvédelmi bot) fejlesztését is vállalta, amely az online adatvédelemről és biztonságról tájékoztatja a felhasználókat. Az adatvédelmi bot tömör, érthető vizuális üzenetekkel, a releváns döntési pontokra mutató linkekkel segíti a fogyasztókat abban, hogy az adataikról tudatosan rendelkezzenek. A vállalkozás vállalta, hogy legalább két évig üzemelteti az adatvédelmi botot – közölte a GVH.

A közleményben kitértek arra, hogy a nemzeti versenyhatóság az elfogadott intézkedéscsomagot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal (NAIH) együttműködve alakította ki, olyan módon korrigálva a Viber magatartását, amely a legfrissebb európai adatvédelmi elvárásokkal is összhangban van.

Emlékeztetnek arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal évek óta kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára.

Felidézték, hogy a GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon – írja az MTI.

A magyar versenyhatóság idén februárban a kínai Temu webshop ellen indított eljárást, 2023 februárjában pedig befejezte vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wishsel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el – tájékoztatott a GVH.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Gazdaság
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

2 órája

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

2 órája

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

2 órája

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.

55 perce

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

19 perce

  • Címlapon
A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen

A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen

Még jól is működhetne, ha nem övezné ennyi téves információ.

2 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.

2 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Címlapon
Idén még nem történt ilyen az időjárással, ránk rúgja az ajtót a tavasz

Idén még nem történt ilyen az időjárással, ránk rúgja az ajtót a tavasz

Országszerte zavartalan napsütésre lehet számítani.

2 órája

  • Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.

tegnap, 19:58

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Címlapon
A Rákosrendezőre szánt pénzből újítaná fel a főváros az 1-es metró szerelvényeit

A Rákosrendezőre szánt pénzből újítaná fel a főváros az 1-es metró szerelvényeit

Legkorábban 2029-2030-ra érkezhetnének meg az új járművek.

42 perce

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Szenzációs fotó: David Beckham mintha citromba harapott volna a Liverpool győztes góljánál

Szenzációs fotó: David Beckham mintha citromba harapott volna a Liverpool győztes góljánál

Hiába, egy United-rajongó nem örülhet a Liverpool sikerének.

1 órája