Ezek a gyerekek a saját versenyüket már megnyerték – így ünnepelték a gyereknapot a Hungaroringen

További Gazdaság cikkek
-
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
- Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára
- Az államtitkár szerint mintegy 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
Most szombaton, május 25-én tartották a Ments Élet Közhasznú Alapítvány gyereknapját, aminek idén a helyszínét a Hungaroring adta. Annak ellenére, hogy a Hungaroring egy része felújítás miatt zárva van, ez nem látszódott a kilátogató szülők mosolyán vagy a gyermekek lelkesedésén.
A gyerekek több program közül is választhattak: a szokásos gyereknapi lufifújás és csillámtetkók mellett beszállhattak a nyolc Cupra autó egyikébe, hogy aztán autóversenyzők mutassák meg nekik tudásukat a tanpályán; de felszállhattak a rendőrmotorokra vagy a rendőrautóra, hogy kipróbálhassák azok szirénáit; míg a nagyobbak akár saját vezetési tudásukat is megmutathatták a Zengő Motorsport versenyautó-szimulátorán, addig a kisebbek rendőrök társaságában a KRESZ-pályán körözgethettek az elektromos autóval, esetleg a Pirelli abroncsokból kiállított gumis akadálypályán tölthettek el vidám perceket.
Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Mikola József az Indexnek elmondta, a Ments Életet évente több rendezvényt és programot is szervez, ahova gyakran hívnak sportolókat, ugyanakkor „a pálmát mindig az autósport viszi” – idén már harmadik alkalommal tartottak autós gyereknapot, a Hungaroringen pedig először, ahova legutóbb ősszel vittek rendezvényt.
Az ilyen rendezvények azért is fontosak az alapítvány életében, mivel már 13 éve segítik a súlyos, életveszélyes betegségben szenvedő és ezekből gyógyuló gyerekek és családjaik életét – általában daganatos, CF-es, SMA-s betegekkel foglalkoznak, akik gyakran évekig nem találkoznak orvosokon és szüleiken kívül másokkal, főleg nem a kortársaikkal.
Arról keveset beszélünk, hogy amikor a gyerek kikerül a kórházból – hála istennek, gyógyultan –, akkor az egy nagyon nehéz időszak neki és a családjának is. A gyerek nem jár iskolába, nem szocializálódik, és gyakorlatilag egy teljesen elszigetelt életformát él, akár hosszú éveken keresztül. Mi ezt a nehéz időszakot próbáljuk meg élményekkel gyógyítani
– fogalmazott Mikola, aki azt is hozzátette, az alapítvány jelenleg 800 beteg gyermekkel és az ő szüleikkel foglalkozik, akiknek a kórházba kerüléstől kezdve a lábadozásig nyújtanak segítséget, kezdve például az ehhez hasonló programok szervezésével, a társadalomba való visszailleszkedés elősegítésével vagy a rászoruló családok napi gondjainak a mérséklésével.

Gyereknap, ahol az egész család jól érzi magát
A betegség és a gyógyulás egy hosszú időszak, ami nemcsak a gyereket, hanem a szülőket és a testvéreket is megviseli, az alapítvány emiatt is szervez családos programokat – mint Mikola fogalmazott, a Ments Életet hitvallása, hogy az élmény gyógyít, egy ilyen élmény pedig az egész családnak jó.
A gyereknapok emellett azért is fontosak, hiszen a betegség és a lábadozás miatt több gyereknek nem adatott meg, hogy kiélvezzék ezt a napot – emiatt fiatalok mellett vannak idősebbek is.
A Mercarius Kft. már három, a Porsche Hungária pedig második éve vesz részt a program szervezésében, amihez idén csatlakozott partnerként a Pirelli Magyarország is, hogy a kilátogatók valódi F1-es kerekeken is csodálkozhassanak.
Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő ügyvezető igazgatója szerint az élményautózásnak keresztelt program azért is fontos, mert ezeknek a gyerekeknek a napi harcok mellett kellenek az olyan események és élmények, amikből erőt tudnak meríteni a felgyógyuláshoz – a cég ezért is vesz részt ilyen rendezvények megszervezésében és működik együtt a Ments Életet alapítvánnyal már évek óta.
Itt nemcsak a gyerekek, hanem a családok is nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen a beteg gyerkőcnek az élete meghatározza a család és a testvérek életét is
– mondta Rónai-Horst, aki ezután hangsúlyozta, ezért is jó, hogy egy ilyen programnál mindenki megtalálja a saját örömét, hiszen ennek a napnak a célja az örömszerzés.

A Mercarius ügyvezető igazgatója szerint ezek a gyerekek valódi példaképek, hiszen a kitartásuk és összetartásuk példaként szolgál mások számára is.
Ugyanúgy a példamutatást látja az esemény egyik fő céljának Rozgonyi Ádám, a Porsche Hungária Kft. CUPRA márkájának igazgatója. Rozgonyi szerint egyrészt a rendezvény örömet okoz a kilátogatóknak, azonban emellett példát mutat másoknak, akik hasonló megpróbáltatásokon mennek keresztül.
Ezek a gyerekek a saját versenyüket már megvívták a saját pályájukon, és most itt vannak a hungaroringi versenypályán. Most az ünneplésé a fő szerep
– fogalmazott Rozgonyi, aki elmondta, sokkal nagyobb örömet lehet okozni, mint amennyi munkába kerül egy ilyen rendezvény megszervezése.
A többi szervezőhöz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy a rendezvény az egész családnak szól, és reményét fejezte ki aziránt, hogy egy ilyen nap közelebb hozza a családtagokat is a nehéz időszak után.
A cikk a Mercarius Flottakezelő Kft. közreműködésével jött létre.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
2 órája
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
30 perce
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
3 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
5 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
6 órája
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve történt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
22 perce
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
3 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
7 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
7 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
3 órája
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
6 órája
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
10 órája
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
2 órája
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
4 órája
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47