Ennyit keresett tavaly Kovács Ákos, Nagy Feró és Gáspár Laci

2024.05.30. 08:04
Egyre több zenész és híresség gazdasági beszámolójának eredményeire derül fény, és most kiderült, hogy Kovács Ákos, Majka és Nagy Feró cégének is nőtt az adózott eredménye a 2022-es évhez képest. Egyikük vállalata kilencszer nagyobb profitot termelt, mint egy évvel korábban.

A 2023-as gazdasági beszámolók szerint Kovács Ákos Fehér Sólyom Bt. nevű cégének a bevétele az előző évhez képest csökkent – 518 millióról 468 millióra –, ugyanakkor az adózott eredménye 275 millióról 335 millió forintra nőtt. Mint írják, a cég osztalékot nem fizetett.

Gáspár Laci GL Sztár Bt. nevű cégének 2023-as eredményei (54 millió forint) hasonlóak voltak, mint egy évvel korábban, de ezúttal kilencszer nagyobb profitot termelt, mint 2022-ben: 27 millió forintos adózott eredménnyel zárt a korábbi 3,3 millió után – írja a 24.hu. Az összeg az eredménytartalékba került, ugyanis nem fizetett a cég osztalékot itt sem.

Nagy Feró cége, a Nagyferó Kft. pedig a korábbi 100 millió forintos árbevétel és 50 milliós egyéb bevétel után 2023-ban 99 millió forintos árbevétellel zárt, és 83 millió forintot könyveltek el egyéb bevételként. Míg 2022-ben 23 millió volt az adózott eredmény, tavaly már 35 millió forint. Osztalékot nem fizettek.

Korábban már az is kiderült, hogy Majka 80 milliót, Rubint Réka pedig 28 milliót vett ki tavaly a cégéből.