A nyugati világ legsúlyosabb betegségét célozza a kormány

További Gazdaság cikkek
-
Egy német kutatóintézet szerint nem tesz jót a nők pénztárcájának a házasság
- Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
- Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
- Gazdasági évnyitó: Orbán Viktor, Nagy Márton és Varga Mihály is bejelentést tett
- Nagy Márton: A leggyengébbek elhullhatnak, de ez elfogadható kompromisszum
Az elmúlt évtizedek gazdasági globalizációja sok embert jóval gazdagabbá tett, de bőven voltak vesztesek is. Erre korábbi interjúnkban Branko Milanovic, a City University of New York akadémikusa is rámutatott:
Míg az elmúlt harminc évben a globális egyenlőtlenségek csökkentek, addig az országokon belüli egyenlőtlenségek nőttek.
György László kormánybiztos szerint azért is probléma, ha nincs széles középosztály, mert akkor a szélsőségek kezdenek el uralkodni, az abnormalitás válik normálissá, és fenntarthatatlanná válnak a rendszereink, amit szerinte már tapasztalunk is a nyugati világban. Az Economist és a YouGov közvéleménykutatása szerint a szavazásra jogosult amerikaiak 14 százaléka biztos abban, hogy tíz éven belül polgárháborúba sodródik országuk, míg további 43 százalékuk „csak” valószínűnek tartja.
Ki tartozik a középosztályba?
Milanovic arra is rávilágított, hogy míg Kínában, Indiában és más nagyon népes ázsiai országokban milliók zárkóztak fel a globális középosztályhoz, addig az USA és Nyugat-Európa alsó középosztályának a reáljövedelme szinte stagnált.
Közép- és Kelet Európa középosztályai nagy árat fizettek a szabadságért: a politikai rendszerváltoztatás ára egy olyan gazdaságszerkezeti átalakulás volt, amelyet a jólét ígéretével hajtottak végre a posztszocialista országok, mégis az elefántgörbe tanúsága szerint 1988-hoz képest 2008-ra régiónkban csökkent a jövedelmek vásárlóereje.
– erre már György László mutat rá az A középosztály forradalma című legújabb könyvében Branko Milanovic és Cristoph Lakner híres elefántgörbéje alapján.

De mit is jelent a középosztály és kik tartoznak oda? – kérdeztük a szerzőt.
Arisztotelész a középosztályt úgy írta le, mint azt a társadalmi réteget, amely a saját erejéből, a saját munkájával, szorgalmával és tehetségével építette fel azt, amije van, ezért mivel van veszítenivalója, erős a felelősségtudata. Ebből következően a saját életét és a közösségének sorsát érintő döntéseit e felelősségtudat birtokában hozza meg
– válaszolta, hozzátéve, hogy „a magyar meritokratikus elemeket tartalmazó társadalomszervezési elv nem utópia, hiszen kétmillió embernek segített a középosztályba emelkedni”. Szerinte ugyanakkor tökéletes meritokrácia nincsen, minden rendszer tartalmaz más jellegű elemeket is, de talán Szingapúr áll a legközelebb a tiszta meritokráciához. A könyv részletesen foglalkozik más országok gyakorlati példáival és a különböző meritokráciatípusokkal.
A közgazdász a szakirodalmat, valamint a bevett gyakorlatokat a saját intuícióival kiegészítve alkotott egy továbbfejlesztett, adatalapú definíciót a középosztályra, mely szerint a következő családokat soroljuk ide:
- stabil megélhetést garantáló jövedelemben részesülnek,
- depriváció, vagyis szegénység által nem érintettek,
- biztos lakhatást nyújtó ingatlanjuk van,
- egyúttal erős bennük a szellemi és lelki fejlődés iránti vágy.
Másfélszeresére bővült a magyar középosztály
„Magyarországon 2010 után sikerült a középosztály csendes és szelíd forradalmát véghezvinnünk” – mondta György László. Ezt azzal támasztotta alá, hogy 2011 és 2021 között több mint másfélszeresére bővült a magyar középosztály.
A magyar meritokratikus stratégia lényege, hogy az úgynevezett járadékvadászoktól csoportosít át jövedelmet a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó családoknak
– vázolta fel a kormánybiztos. Kifejtette, hogy járadékvadásznak leginkább azok számítanak, akik a megváltozott piaci körülményekből tesznek szert többletnyereségre. és nem azért, mert valami olyasmit tudnak, amiért sorban állnak a vevők.
Például a koronavírus-járvány alatt a családokat segítő egyik intézkedés arra irányult, hogy SZÉP-kártyával is lehessen fizetni az élelmiszerboltokban, a vállalkozásokat pedig kedvezményes hitelekkel segítette a kormány, amely kedvezményekből jutott a bankoknak is.
Értelemszerűen olyan bevételekről beszélünk, amelyek ezeknek a cégeknek az ölükbe hullottak.
„Ezeket a nyereségeket adóztatja meg a kormány, valamint ezen túlmenően a gazdaság fehérítéséből, a költségvetés rendbetételéből és a foglalkoztatás bővítéséből adódó többletet csoportosítja át a dolgozó, gyermeket nevelő, vállalkozó középosztálynak” – világított rá György László. Egy ábrával szemléltette a folyamatot, amely végeredményben a különadókkal sújtottakat is kedvezőbb helyzetbe hozza, hiszen hosszú távon is fenntartható keresletet biztosít számukra a középosztály anyagi helyzetének megerősítésével.

Elmondta, hogy az átcsoportosítás mára meghaladja a GDP 5 százalékát és a családi adókedvezmények, az egykulcsos szja, a rezsivédelem, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatások, az ingyenes iskolai étkezés és a négygyermekes és a 30 év alatti édesanyák adómentessége formájában növeli a családok rendelkezésre álló jövedelmét.
Hogy mekkora összeg a GDP 5 százaléka? Elég csak arra gondolnunk, hogy a fejlett országok – és Magyarország is – átlagban a GDP-jük 3,4 százalékát költik köznevelésre
– fogalmazott a közgazdász, megjegyezve, hogy a pénzért ugyanakkor meg kell dolgozni. A könyv alcíme is erre utal: Meritokratikus stratégia a 21. századra. A szerző szerint a globalizáció káros mellékhatása abból adódik, hogy a fejlett nyugati országokban az 1970-es évektől kezdve a dolgozó és gyermeket nevelő családokat cserben hagyta a politikai elitjük.
A magyar modell ezzel szemben a középosztály megerősítésére és a gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésére helyezi a hangsúlyt. Ezzel pedig kultúrát, divatos szóhasználattal identitást is teremt, miközben számokkal alátámasztottan a szegényekért is a legtöbbet teszi
– magyarázta György László. Ezt az Eurostat adatai alapján készített ábrával támasztotta alá, amely szerint a kormányzati intézkedések eredménye, hogy Magyarországon mérséklődött a legnagyobb mértékben az anyagilag és szociálisan depriváltak aránya 2014 és 2021 között az Európai Unióban. „Azaz a családok kedvezőbb helyzetbe kerültek, a szegények aránya csökkent, a középosztály pedig bővült” – összegzi a könyvben.

Hozzátette azt is, hogy középosztály-definíciójuk szerint a 2011-re becsült 34,9 százalékot követően 2021-ben a háztartások 54,6 százaléka, azaz több mint fele tartozott a középosztályba. Ehhez szerinte nagyban hozzájárultak a munka- és tudásalapúságot szolgáló intézkedések, a jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelések, és a lakossági jelzálog-devizahitelek forintosítása is.
Akkor miért mondják Magyarországra, hogy az egyik legszegényebb az unióban?
Miután a kormánybiztos kifejtette, hogy sokat tesz a kormány a szegényekért, és bővíti a középosztályt, felvetettük, hogy mégis sűrűn cikkeznek arról, hogy Magyarország a második legszegényebb az Európai Unióban. Ezt olyan gazdasági mutatókra alapozzák, mint az egy főre jutó GDP és fogyasztás vásárlóerő-paritáson számított értéke.
Nagyon sokat hallani, hogy bezzeg a románok utolértek bennünket vásárlóerő-paritáson mért GDP-ben. Megjegyezném, hogy Romániában 16 százalék azon lakóingatlanok aránya, ahol nincs öblítéses wc, 15 százalék pedig, ahol nincs fürdőszoba. Nálunk mind a két érték bőven 2 százalék alatt van
– kontrázott a kormánybiztos, aki szerint ugyanígy fontos a közlekedési infrastruktúra kiterjedtsége, de a környezeti és pénzügyi fenntarthatóság is, mert ezen szempontok bevonásával pontosabb képet kaphatunk a jóllétről. „A GDP-fetisizmusnak véget kellene vetni” – véli. A könyvben bemutatja a jóllétet mérő egyik legkomplexebb mutatót, a Harmonikus Növekedési Indexet (HNI).
A GDP-mutató szerint egyformán fejlett lehet egy olyan ország, amelyben magas a bűnelkövetések száma, és ezért börtönöket húz fel, és egy olyan állam, amelyben magas a születésszám, és ezért folyamatosan bölcsődéket épít
– szemléltette a GDP hiányosságait, amit más nemzetközi szervezetek is észleltek, így saját mutatókkal rukkoltak elő, ám ezek módszertanilag nem tekinthetők elég megalapozottnak. A kormánybiztos szerint a Makronóm Intézet által kifejlesztett Harmonikus Növekedési Index több szempontból is meghaladja a jelenleg széles körben használt mutatókat, mivel azok vagy a nagyvállalatok szempontjai alapján, vagy a környezeti, vagy a társadalmi fenntarthatóság szempontjából mérnek, és nem teljeskörűek. A HNI ezzel szemben szerinte az összes fontos fenntarthatósági szempontot figyelembe veszi, és ez alapján 6 pilléren nyugszik:
- gazdasági fejlettség és növekedés,
- pénzügyi fenntarthatóság,
- környezeti fenntarthatóság,
- munka- és tudásalapú társadalom,
- társadalmi fenntarthatóság,
- valamint még bevezeti a demográfiai fenntarthatóság fogalmát is.
A 6 pillér 32 objektív indikátort tartalmaz, a sokszor torzításokat okozó szubjektív indikátorok pedig nem kaptak helyet a HNI-ben. György László szerint a középosztály megerősítése és bővítése kulcsfontosságú a fenntartható jólét és a társadalmi stabilitás szempontjából.
A könyvben nem ígér univerzális megoldást a középosztály bővítésére, hiszen minden országnak saját magára szabott intézkedéseket kell hoznia, de inspirálni szeretne és tudományos vitát indítani a meritokratikus stratégiákról és a jóllét fenntartható növelését szolgáló intézkedésekről. „Sokat várok a könyv angol verziójától. Többek között azt, hogy lesznek olyanok, akik eddig hiányos információik birtokában bíráltak bennünket, ezután viszont szellemi szövetségeseinké válnak. Hiszem, hogy jóra hangolt szakemberek és politikusok sokat meríthetnek a középosztály megerősítését szolgáló meritokratikus társadalom- és gazdaságpolitikánkból.”
(Borítókép: György László 2023. július 28-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Egy német kutatóintézet szerint nem tesz jót a nők pénztárcájának a házasság
A tanulmányban hozzátették, hogy sok nő kevesebbet dolgozik, miután férjhez ment.
2 órája
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
2 órája
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
47 perce
- Címlapon
„Az egészségügy lélekvesztő, tenni kell azért, hogy luxusjacht legyen” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
4 órája
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
8 órája
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06