- Gazdaság
- guller zoltán
- budapest
- influenszer
- budapest influenszer trip
- dk
- feljelentés
- demokratikus koalíció
- magyar turisztikai ügynökség
- orbán ráhel
Guller Zoltán: Ezért vacsorázik David Pressman inkább influenszerekkel, és nem a DK politikusaival
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Lapunkhoz eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció (DK) jelezte, hogy hűtlen kezelés gyanújával tesz rendőrségi feljelentést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által influenszerekre költött, szavaikkal élve „elszórt”, több mint egymilliárd forint közpénz miatt.
A párt szerint hiába kaptak „gigantikus összegeket” a külföldi tartalomgyártók a budapesti látogatásukért, azok még azt sem közölték posztjaikban, hogy Budapesten jártak. A DK közleményében úgy értékelte a Budapest Influenszer Trip eseményt, hogy az egy „becsődölt influenszerparti, csak egy újabb példa az ipari méretű közpénzlopásra.” Az MTÜ a vádakra több lapnak is reagált, hazugságnak nevezve a DK vádjait.
Leszögezték, hogy amennyiben a párt folytatja a „minden szakmai alapot nélkülöző, hazug vádaskodást, akkor megteszik a szükséges jogi lépéseket”. Guller Zoltánt, az MTÜ elnökét kérdeztük többek között arról, hogy:
- Hány milliárdot költenek külföldi médiavásárlásra?
- Megérte-e megrendezni a Budapest Influenszer Trip eseményt?
- Máskor is használni fogják ezt a típusú kampányt?
- Miért állítja, hogy Orbán Ráhelnek, a miniszterelnök lányának nincsen köze az MTÜ májusi eseményéhez?
- Miért kerültek a DK célkeresztjébe?
- Miért fontolgatják, hogy beperelik a pártot?
Guller Zoltán: A DK nem tudja, mi az a szolgáltatásmarketing
Az elmúlt napokban komoly vita bontakozott ki a Turisztikai Ügynökség és a Demokratikus Koalíció között. Mielőtt rátérnénk arra, hogy szükség esetén miért akarják beperelni a pártot, kérem mondja el, miért alakult ki szópárbaj önök között.
Engedje meg, hogy az elejétől meséljem el ezt a történetet, mert előfordulhat, hogy nem minden olvasójuk találkozott ezzel a hírrel korábban. 2024 májusában a Magyar Turisztikai Ügynökség tavaszi kampányának részeként megszervezte a Budapest Influenszer Trip elnevezésű eseményt, melynek keretében kiemelkedően nagy elérésű, nemzetközileg is ismert véleményvezérek mutatták be Budapest legszebb, legizgalmasabb arcát közönségüknek. A kampány ötlete onnan jött, hogy észrevettük,
ha egy A-listás színész posztol Budapestről, például amikor itt forgat, akkor számottevően megnő a foglalási kedv az adott szálláshelyen,
vagy ha egy étteremből teszi meg ugyanezt, akkor pár napon belül ott is megnő a hely iránti érdeklődés. A Coldplay a legfrissebb Instagram-posztjában a budapesti koncertjéről rakott ki videót, amit már az első órában 637 ezren láttak, és több mint 40 ezren lájkoltak. De, hogy egy másik példát is mondjak, Portugáliában a turisztikai szervezet tavaly már nem saját maga forgatott filmeket a tengerpartról, hanem véleményvezéreket bízott meg ezzel a feladattal. Így született ez az ötlet, amiről büszkén mondhatom, hogy
Európában ekkora mértékű influenszer-médiatripet még senki nem szervezett.
14 ország mintegy 50 influenszerét és további több mint 100 hazai tartalomgyártót hívtunk meg erre a nagyszabású, a magyar fővárost népszerűsítő alkalomra, ami kivételesen jól sikerült.
Úgy látom, a Demokratikus Koalíció nem érti, hogy itt miről van szó, mert nem tudják, mi az a szolgáltatásmarketing.
Mi nem egy árut árulunk, amit, ha ma nem fogy el, akkor holnap is eladhatok. Azt a szállodai szobát, ami ma nem kelt el, holnap már nem lehet értékesíteni. Mi egy életérzést szeretnénk eladni, Budapestet és ezáltal hazánkat is szeretnénk népszerűsíteni. A szolgáltatásmarketing keretében a hangulatot, az életérzést, divatos szóval a vibe-ot jelenítjük meg és azt adjuk el.
Ha egy sikeres eseményről van szó, mégis miért kerültek a Demokratikus Koalíció célkeresztjébe?
Az előbb említett okok miatt. Egészen egyszerűen nem értik azt, amit a Turisztikai Ügynökség csinál. Ezzel az influenszer-médiatrippel egy – a szakmában elfogadott és egyre népszerűbb – új marketingkampányt használtunk, mert elsődleges célunk a 25–40 éves korosztály megszólítása volt, akiket az eddigi kampányeszközeinkkel már nehezen értünk el. Minden korosztályt máshogyan tudunk motiválni. Akadnak olyanok, akiket az óriásplakátok vagy a televíziós reklámok győznek meg, de
az utóbbi időben egyre több kutatás mutatja, hogy az influenszerpiacnak a 24–40 éves korosztály esetében a turizmusban meghatározó szerepe van.
Legutóbb például az Ernst & Young globális fogyasztói felmérése bizonyította, hogy kevésbé hatnak a hagyományos vásárlásösztönző reklámok az influenszerek ajánlásaival szemben. Ahogyan tehát a felmérések is mutatják, vannak már szép számmal olyanok, akik az utazási döntéseiket véleményvezérek ajánlásai alapján hozzák meg. Ez a kampány nekik szólt. Ezzel a lehetőséggel azonban nem csak mi élünk,
nem véletlen, hogy az amerikai nagykövet, David Pressman is influenszerekkel vacsorázik, és nem a Demokratikus Koalíció politikusaival.
Ősszel ázsiai influenszereket is meghívnak
Ez azt jelenti, hogy máskor is használni fogják még ezt a típusú kampányt?
Úgy látjuk, hogy jól sikerült a májusi esemény, ezért ősszel ázsiai influenszereket hívunk majd meg. Jönnek Kínából, Dél-Koreából és Japánból is, hogy még több turistánk legyen az említett térségből is. Az eredmények is minket igazolnak, csak hogy egy számot említsek:
az MTÜ kampányainak is köszönhetően Budapesten 20 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma a tavalyi év azonos időszakához képest.
Ezek a turisták költenek a szálláshelyeken, az éttermekben, de utaznak taxival és vásárolnak is. Minden egyes forintjuk a turisztikai szektor szereplőit gazdagítja. Ebből a bevételből 4 százalékos turisztikai hozzájárulást fizetnek az államnak, és mi abból kampányokat szervezünk. Ha jól dolgozunk, több pénzünk lesz kampányolni, ha rosszul, kevesebb.
tavaly nagyságrendileg hatmilliárd forintot költöttünk külföldi médiavásárlásra,
így idén pedig a külföldi marketingkeretünk egy részéből nem a CNN forgat Magyarországról filmet, hanem tartalomgyártók. Az elkészült tartalmaknak megkaptuk a felhasználási jogát, így gyakorlatilag a következő hónapokban,
az egész év folyamán a közösségi média felületein ebből a több ezer posztból fogunk újra és újra posztolni, tehát gyakorlatilag a médiavásárlásunkat váltottuk ki az influenszerek által készített tartalmakkal.
Ez egy új trend a szakmában, mi pedig nyomon követjük az új típusú marketingeszközöket, hiszen a turizmus ma Magyarország egyik legfontosabb húzóágazata, minden bevétel a magyar családokat gazdagítja, munkát ad az embereknek, jó hírünket viszi a világban.
Számok szintjén akkor pontosan elmondaná, hogy milyen nagyságrendekről beszélünk?
Tavaly 11 európai országban összesen kétmilliárd forintot költöttünk médiavásárlásra, Amerikában több mint 700 millió forintot. Ez az új típusú marketingkampány Európában egymilliárd, Amerikában 500 millió forintba került, és ebben az évben új piacokon is hirdettünk, mint például Brazíliában, Kanadában és az öböl menti arab országokban, az erre fordított összeg valamivel több mint 300 millió forint volt. Ha összeadja a számokat, akkor ön is láthatja, hogy kisebb anyagi ráfordítással több térségben tudtuk népszerűsíteni hazánkat.
Mi köze az egészhez Orbán Ráhelnek?
A DK a májusi influenszer-médiatripet azért is támadja, mert szerintük az eseményhez köze van a miniszterelnök lányának, Orbán Ráhelnek, illetve a tartalomgyártók posztjaihoz tartozó szövegekről olvashatunk még kritikákat.
És mi ennél a pontnál mondjuk azt határozottan, hogy vonják vissza a minden alapot nélkülöző, hamis állításaikat. A májusi influenszer-médiatripet a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezte azért, hogy népszerűsítse Budapestet. A világ legnagyobb tartalomgyártói ebben a pár napban több mint 1000 Instagram-sztoriban, 900 bejegyzésben és 200-nál is több TikTok-videóban osztották meg személyes élményeiket közösségükkel. A rendezvénynek köszönhetően így 150 országból közel 340 millió követőjük kaphatott képet Budapestről. Azt hiszem, ezek a számok minket igazolnak.
A szerződésben rögzített 477 szponzorált tartalmat túlteljesítve további 1500 organikus tartalmat osztottak még meg a meghívott tartalomgyártók itt-tartózkodásuk alatt.
A szerződésben vállaltaknak mindenki eleget tett, de az organikus, tehát nem fizetett posztok esetében természetesen semmilyen kötelezettségük nem volt a tartalomgyártóknak, és ugyan az említett posztok hivatalosan nem részei a kampány során készített tartalmaknak, ugyanakkor az esetek többségében ezek további több tízmilliós elérést és megjelenést hoztak a fővárosnak. Annak a városnak, amelynek első számú vezetőjét nem mellesleg maga a Demokratikus Koalíció támogatta.
Az Instagramon azonban több olyan poszt is olvasható volt, amikben megköszönték Orbán Ráhelnek a Budapesten töltött napokat. Erről a magyar sajtó is írt. Ennek ellenére mondja azt, hogy a miniszterelnök lányának nincsen köze az MTÜ májusi eseményéhez?
Igen, én is olvasok sajtót. A szóban forgó tartalomgyártók nem a mi vendégeink voltak, ők nem voltak részesei ennek az influenszertripnek.
A mi influenszereink semmit nem köszöntek meg miniszterelnök úr lányának, többek között ezért is állok értetlenül még a feltételezés előtt is. Hogy került volna Orbán Ráhel az influenszereknek szervezett eseményekre? Sehogy, hiszen nem is volt ott.
Tudomásom szerint ő egy szolgáltató, aki a piacon dolgozik, és másokhoz hasonlóan neki is lehetnek meghívott vendégei. Esetleg, ha a cikkek megjelenése előtt megkérdeztek volna minket is, ez gyorsan ki is derült volna. Ahhoz pedig, hogy ki, mikor és milyen eseményére kiket hív meg, ne haragudjon, de nincsen közöm egyik szolgáltató esetében sem.
Szomorú azt látni, hogy a részt vevő magyar tartalomgyártók közül sokan kritikát kaptak azért, mert elfogadták a meghívásunkat az eseményre.
Nem kaptak pénzt, eljöttek, és posztoltak a saját fővárosukról, a saját hazájukról. Ingyen népszerűsítették Budapestet, ők így tettek azért, hogy jó hírét vigyék ennek a varázslatos városnak.
(Borítókép: Guller Zoltán. Fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség)