Megszólalt a Bankszövetség az Apple-botrány után
Még csütörtökön is többeknek okozott fejfájást az Apple alkalmazásboltja, a Store súlyos problémája. Mint arról az Index is beszámolt: az Apple alkalmazásboltja jelentős összegeket vont le a felhasználóktól olyan tranzakciók után, amelyek meg sem történtek, vagy legalábbis a tulajdonosoknak semmi közük sem volt hozzá.
Az ügyben már szerdán több pénzintézet adott ki közleményt, most pedig a Magyar Bankszövetség is megszólalt. Mint írták: az érintett magyar kártyabirtokosok gyors jelzéseinek köszönhetően a téves tranzakciókról a bankszektor értesült, és közvetítő szereplőként azonnali intézkedéseket tett a helyzet kezelésére. Ennek megfelelően a bankszektor felvette a kapcsolatot a szolgáltatóval.
Az eddigi információk alapján az érintett tranzakciók kizárólag korábbi vagy jelenleg meglévő előfizetésekhez vagy vásárlásokhoz kapcsolódnak, téves technikai ismétlődéssel. Fizikai terminálokon történő vásárlások vagy készpénzfelvételes tranzakciók nem érintettek.
A Bankszövetség kiemelte:
az Apple tájékoztatása szerint semmilyen visszaélésre utaló jel nincs, az ügyféladatokkal kapcsolatosan nem történt visszaélés, adatok nem kerültek veszélybe.
Az Apple fogadja a kapcsolódó ügyfélmegkereséseket. Visszajelzésük alapján a technikai probléma miatt tévesen levont összegek visszatérítése az Apple részéről folyamatban van.