Lépett a kormány a reptéri késések ügyében, berendelték a HungaroControl vezetőjét

További Gazdaság cikkek
-
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a késések a reptereken. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük – így kezdte Nagy Márton a közleményét. Orbán Viktor miniszterelnök pedig péntek reggel a Kossuth rádióan mondta, hogy a szerdai kormányülésen a reptéri zavargások és az üzemanyagárak kérdése is előkerült.
A kormányfő kiemelte, hogy a légi közlekedésben amit látunk, az tűrhetetlen. Nem a szervezésről van szó, hanem az emberség minimuma is hiányzik. Véleménye szerint az emberek többsége egész évben dolgozott, hogy egy évben egyszer el tudjon repülni nyaralni. Számukra ez az év egyik fontos eseménye, erre semmilyen emberséget nem mutatnak a reptéren, nem tájékoztatják őket, a kocsiban alszanak vagy a földön… „Most vesszük át a reptertet, ez még nem a mi vezetőségünk alatt történik” – szögezte le a kormányfő. „De remélem, ha átvesszük, akkor ez javulni fog. Sokkal több megértést és emberséget várunk azoktól, akik az ott lévő emberekkel foglalkoznak” – tette hozzá.
Nagy Márton most azt emelte ki, hogy a 21. században megengedhetetlen, hogy az utasok hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ez tarthatatlan, azonnali és összehangolt cselekvésre van szükség.
Ezért Orbán Viktor miniszterelnök elvárásainak megfelelően Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a helyzet mielőbbi felszámolása érdekében berendelte a HungaroControl vezetőjét.
Arra fogják kérni, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelése érdekében. Ugyanakkor a közlemény szerint a nemzetgazdasági miniszter üdvözölte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten vizsgálja a légitársaságok tevékenységét, és további határozott lépéseket vár el a légitársaságokkal kapcsolatos elfogadhatatlan anomáliák megszüntetése érdekében.
Nagy Márton arra kérte a Budapest Airport Zrt.-t, biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen. Szükség esetén – annak ellenére, hogy ez nem az ő feladata – lássa el élelmiszerrel és ivóvízzel a késést elszenvedő, sokszor kisgyermekes családokat és turistákat.
Dühöngő utasok, elképesztő késések a reptereken
Szerdán írtuk meg, hogy a légi utazással kapcsolatos szakértő szerint számos tényezőt figyelembe kell venni, amikor a repülőgépek késéseit vizsgáljuk. „Ha csak Budapesten múlna, hogy egy járat el tud-e időben indulni, akkor nem lenne ennyi késés” – mondta az Indexnek Varga G. Gábor.
„A világjárványt követően 2021-ben, valamint tavaly volt a legkaotikusabb a nyár a légi utazásban. Ha az eddig eltelt idei nyarat megvizsgáljuk, akkor a statisztikákban az látható, hogy nincs sokkal több késés, mint az ilyenkor szokásos időszakban” – fogalmazott az Index megkeresésére Varga G. Gábor, az Egek Ura blog szerzője, légi utazással kapcsolatos szakértő, aki szerint egyértelmű, hogy sokkal rosszabb volt a helyzet például 2022-ben.
A szakértő szerint a világjárványt követő fellendülésben nem állt rendelkezésre elég munkaerő sem a repülőtereken, sem a légitársaságoknál, sem a földi kiszolgálóknál. Ezért volt akkor sokkal nagyobb káosz az európai légi közlekedésben, ami már abban is megmutatkozott, hogy sok repülőtéren valódi tumultuózus jelenetek alakultak ki.
Korábban az Index elsőként számolt be arról, hogy június 23-án számos magyar szurkoló ott szeretett volna lenni Stuttgartban a skót–magyar csoportmérkőzésen, ahova 16:15-kor indult volna az Eurowings Airbus A319 gépe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, azonban a gép annyit késett, hogy a drukkerek nem értek oda a mérkőzésre. Ez az eset tökéletesen mutatja, hogy az Eb miatt a német repterek teljesen telítettek, így hiába áll rendelkezésre a magyar infrastruktúra.
„Az elmúlt napok időjárási viszontagságai és résidőproblémái nagyban érintették a teljes európai légi közlekedést, és így a Wizz Air működését is” – írta közleményében a légitársaság. A járattörléseket és a késéseket az időjárási viszontagságokkal magyarázzák, amely megnehezítette a légi forgalmi irányító hatóságok és az Eurocontrol számára a légi forgalom kezelését az egész iparágban.
CSAK JÚNIUS 26-ÁN TÖBB MINT 450 EZER PERCNYI KÉSÉS ADÓDOTT ÖSSZE AZ EURÓPAI LÉGTÉRBEN, EBBŐL 360 EZER KÖZVETLENÜL A VIHAROS IDŐJÁRÁS MIATT KÖVETKEZETT BE.
Az elmúlt négy hétben a Wizz Airnél 30 ezer percnyi résidőkéséssel többet szedtek össze, mint a tavalyi év azonos időszakában. Viszont meglátásuk szerint ez a probléma messze túlmutat a légitársaságok hatáskörén, a légi forgalmi irányítási rendszerekben látják a problémát.
(Borítókép: Németh Kata / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20