Nem csak a repteret akarja a kormány, óriási fejlesztések jöhetnek

DSC8219
2024.07.09. 15:44 Módosítva: 2024.07.09. 17:01
Fontosnak tartjuk, hogy az üzemeltetővel a reptérhez kapcsolódó fejlesztéseket elvégezzük, ebbe a hármas terminál és egyéb kiszolgálók mind-mind beletartoznak – így jelentette be Nagy Márton, hogy átvették a repteret, és a VINCI Airports vállalattal közösen óriási beruházásokat szeretnének megvalósítani. Később azt is elmondta a nemzetgazdasági miniszter, hogy a légitársaságokat érintő extraprofitadót a kormány január elsejétől kivezeti.

„Nagyon örülök, hogy most itt állhatok a magyar kormány és az állam nevében, hiszen ez azt jelenti, hogy ezt a repteret megvettük” – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a keddi nemzetközi sajtótájékoztatón. Nagy Márton aláhúzta:

a tranzakció lezárult, újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér, „olyan üzemeltetővel, akinél jobbat nem is lehetett volna választani.”

Június hatodikán jelentette be a kormány, hogy az állam megvette a Ferihegyi repteret. A kormány ezzel történelmi tranzakciót bonyolított le, a visszavásárlás a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb üzlete. A vételár 3,1 milliárd euró – több mint 1200 milliárd forint –, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra.

Nagy Márton fejlesztéseket ígért

A tárgyalások a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és VINCI Airports részéről két körben zajlottak. Az üzletkötés ugyanis egy nemzetközi eladói körrel történt, amelyet az AviAlliance, a GIC és a CDPQ alkottak. Másfelől a tranzakció zárásához a repteret finanszírozó nemzetközi hitelezői körrel is megállapodást sikerült kötni. Az adásvételi tranzakció közép-európai viszonylatban is rekordméretet képvisel. A visszavásárlás rendkívül bonyolult feladat volt. A megállapodásnak megfelelően a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot. 

Nagy Márton kedden annak adott hangot, hogy 2,48 milliárd eurót fizetett az állam, és a vételár arányosan került megosztásra VINCI-vel. Részvényért mindenki ugyanannyit fizetett. Nagy Márton kiemelte, a tranzakció segítéséhez számos szakértőt vontak be, és piaci alapon nyugvó tranzakciót hajtottak végre. A francia céggel közös üzleti terv készült.

Az állam nem üzemelteti majd a repteret, stratégiai befektetőként lesz jelen, az üzemeltetést a VINCI Airports végzi.

„Rájuk bíztuk a repteret, a magyar állam ehhez nem ért” – összegezte Nagy Márton. Fontos kiemelni, hogy a VINCI Airports több mint 70 repteret üzemeltet, és 2030-ra húsz millió főre szeretnék emelni az utaslétszámot. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy nemcsak az utas, hanem az áruforgalom szempontjából is kiemelkedő a Ferihegyi reptér.

Fontosnak tartjuk, hogy az üzemeltetővel a reptér fejlesztését elvégezzük. Ebben a hármas terminál és egyéb kiszolgálók mind-mind beletartoznak

– majd Nagy Márton leszögezte, a „kormány feladata most az, hogy az idevezető infrastruktúrát fejlessze”.

Szerinte ebbe beletartozik a gyorsforgalmi, vasút- és egyéb infrastruktúra is. „Több terminál kell, és a reptérre ki kell vinni, illetve onnan el kell hozni az embereket.” A kormány többször foglalkozott már az infrastrukturális kérdésekkel, és Nagy Márton elmondta, hogy erről később adnak bővebb tájékoztatást. Azonban Nagy Márton szerint „el kell kezdeni a tervezést, hiszen amennyiben megépül a hármas terminál, és nem lesz fejlesztés, úgy nem értünk el semmit”. Később bejelentette:

a légitársaságokat érintő extraprofitadót kivezetik 2025. január 1-jétől.

 

Május végén közzétették a Budapest Airport Zrt. beszámolóját. Csak a tárgyi eszköz a vállalatban 508 millió euró, a mérlegfőösszeg valamivel kevesebb mint 2 milliárd euró. A társaság a tavalyi évet 2022-höz képest 20 százalékkal nagyobb, 337,8 millió euró nettó árbevétellel zárta, 74 millió euró adózott eredménnyel (29 milliárd forint).

Nagy Márton azt is kiemelte, hogy az üzemeltetéshez nem tartoznak a jelenlegi késések. Viszont azt részletesen kifejtette, hogy a Terminál 3 a várakozások szerint 2032-re nyithatja meg a kapuit. „Ahhoz, hogy ezt elbírja a közlekedés, addigra kész kell lennie az ehhez szükséges infrastruktúráknak.” A kormány a következő két hónapban, nagyjából őszre készülhet az infrastrukturális tervekkel.

A finanszírozási kérdések is akkora tisztázódhatnak, de Nagy Márton szerint nem feltétlenül biztos, hogy ezzel teljes mértékben a költségvetést kell terhelni. Egymilliárd eurós nagyságrendekről lehet szerinte most beszélni.

Nagy tapasztalatokkal érkezik a VINCI

Nicolas Notebaert, a VINCI Airports vezérigazgatója a beszédében azt emelte ki, hogy nyílt gazdaságú ország Magyarország, és ehhez fontos a Ferihegyi reptér. „Köszönjük a bizalmat a kormánytól, hogy csatlakozhattunk és reszt vehetünk ebben a befektetésben.” Szerinte gyorsan és professzionálisan sikerült a tranzakció, és a csapatok „fantasztikus munkát végeztek”.

Nicolas Notebaert kiemelte, hogy a VINCI Airports az egyik legnagyobb infrastruktúrákkal foglalkozó vállalat a világban, 5 milliárd eurós forgalommal rendelkeznek, és évente 1 milliárd eurós beruházási szintet képviselnek. 20 éves repülőtér-üzemeltető tapasztalatuk van, és világszerte végzik a tevékenységüket.

Nem szeretnénk sok embert idehozni, hanem az itteni csapattal akarunk együtt dolgozni.

Majd később aláhúzta, a fejlesztésekhez kapcsolódó terveket a kormánnyal együtt szeretnénk kialakítani. És szeretnénk erősíteni és kihasználni a Magyarországban rejlő gazdasági lehetőségeket. Nagy Márton később arra is kitért:

a késések részben annak is köszönhetőek, hogy beszűkült a földrajzi térségünk az orosz–ukrán háború következtében.

Magyarországon szerinte nagyon alacsony a légtérhasználat, ezért sok járat inkább ezt a légteret használja, továbbá számos más tényező együttes hatása eredményezi a napokban tapasztalható késéseket. A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. augusztus 1-jével a Nemzetgazdasági Minisztérium alá kerül, Nagy Márton ezért azt is kiemelte, hogy számos változást szeretne eszközölni. Többek között a tárcavezető szerint a légteret nem ilyen olcsón kéne árulni.

(Borítókép: Nagy Márton és Nicolas Notebaert. Fotó: Tövissi Bence / Index)