Olyan hibát vétett a Nyugat, ami Ukrajna vesztét okozhatja

GettyImages-1246851646
2024.07.23. 12:11
Amióta Oroszország 2014-ben elfoglalta a Krímet, az amerikai és európai politikai döntéshozók nem kezelték a nyugati lőszeripar siralmas állapotát, pedig több jelzés is érkezett feléjük – jelezte átfogó oknyomozó riportjában a Reuters. Ennek az eredménye is meglett, nem képesek megfelelően ellátni Ukrajnát egy kulcsfontosságú fegyverrel, és a háború eltolódik Oroszország javára.

A Reuters legújabb oknyomozó vizsgálata és az ebből készült jelentés feltárta, hogy az Egyesült Államok és a NATO évek óta tartó számítási hibái és mulasztásai vészes hiányt okoztak a 155 milliméteres tüzérségi lövedékekből, amelyek kulcsfontosságú fegyverek Ukrajna számára az Oroszországgal vívott háborúban.

Ez a hiány Oroszország javára fordította a háború menetét, és rávilágított arra, hogy a Nyugat képtelen megfelelően támogatni Ukrajnát a jelentős katonai segélyígéretek ellenére 

– mutatott rá a Makronóm a jelentést elemezve. A jelentés több ezer oldalnyi bizalmas amerikai katonai tájékoztatót, nyilvános dokumentumokat és más belső feljegyzéseket vizsgált át, valamint tucatnyi jelenlegi és volt amerikai, ukrán és NATO-s katonai tisztviselővel készített interjút. 

Oroszország javára tolja a háborút a lőszerhiány

A 155 milliméteres lövedék alapvető fontosságú Ukrajna számára az 1000 kilométeres frontvonal fenntartásához. Ezek a lövedékek egyesítik a páncélzat megsemmisítéséhez és a veszteségek okozásához szükséges robbanóerőt a megnövelt hatótávolsággal, így a 155 milliméteres lövedéket és annak orosz megfelelőjét kulcsfontosságúnak tartják. Ezeket használja a megállás nélkül működő tüzérség is.

A háború kezdete óta a tüzérség olyan halálosnak bizonyult, hogy az ukrán katonai parancsnokok becslése szerint mindkét oldalon a veszteségek több mint 80 százalékáért felelős.

A Reuters jelentése szerint azonban az ukrán erők komoly hiányokkal küzdenek, és előfordult, hogy egyes dandároknak naponta mindössze négy lövedék állt rendelkezésére, amellyel hatalmas területeket kellett fedezniük. E hiány miatt az ukrán katonák sebezhetővé váltak, és nem tudtak megfelelően reagálni az orosz előrenyomulásra.

A jelentés feltárta, hogy 2014 nyarától 2015 őszéig az Egyesült Államok termelése a 155 mm-es lőszerből úgy visszaesett, hogy egyetlen új lövedékkel sem bővítette készleteit.

A gyártási hibák, a biztonsági előírások megsértése és a lövedékekben használt robbanóanyag típusának változása pedig tovább súlyosbította a problémát. A vizsgálat kiemeli a történelmi tévedések, a termelési problémák és a nemzetközi függőségek összetett kölcsönhatását, amelyek a jelenlegi lövedékhiányhoz vezettek.

Nem hallgattak a figyelmeztetésekre a nyugati döntéshozók

A Krím 2014-es orosz elfoglalása és a 2022-es orosz invázió közötti években a NATO vezető parancsnokai és az amerikai lőszergyárakat működtető vagy felügyelő tisztviselők többször figyelmeztették kormányaikat: egy esetleges háború miatt növelni kell a termelést.

De ezeket a jelzéseket nagyrészt figyelmen kívül hagyták

– írják a jelentésben. Ezenfelül az Egyesült Államokban és Európában számos tüzérségi gyártósort lezártak. „Ez egy olyan probléma, amely már régóta húzódik” – mondta Bruce Jette, aki 2018-tól 2021 januárjáig az amerikai hadsereg beszerzésekért, logisztikáért és technológiáért felelős helyettes államtitkára volt.

A kereslet rekordokat dönt

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója korábbi elemzésében rámutatott, hogy a hiány elsősorban a tüzérségi rendszereket érinti.

Az orosz–ukrán háborúban éppen a tüzérség az, amely dominálja a harcokat, és a legfontosabb fegyvernemmé vált.

A nyugati fegyvergyártó cégek szerint a kereslet a lőszerekre tizenötszörös a korábbi időszakhoz képest, és az ágazatnak több milliárd dolláros fejlesztésekre lenne szüksége ennek kielégítéséhez. A nyugati fegyverek esetében 155 milliméteres kaliberű lövedékekről beszélhetünk (ilyet használnak többek között a francia Caesarokban, a német PzH 2000-esekben vagy a lengyel Krabokban), a szovjet tüzérségi rendszerek a 152-es és 122-es kaliberrel működnek.

NYUGATI SZÁMÍTÁSOK SZERINT UKRAJNA ÁTLAGBAN NAPI 6-7000 LÖVEDÉKET HASZNÁL. OROSZORSZÁG ENNEK LEGALÁBB A HÁROMSZOROSÁT, NAPI 20 EZRET

– világított rá Bendarzsevszkij. Eközben a Reuters jelentése szerint az ukrán parancsnokok is azt mondják, hogy minden egyes lövedékre, amelyet az ő erőik kilőnek, Oroszország legalább ötöt lő ki. A problémát súlyosbítja, hogy Ukrajnának Oroszországgal szemben kritikus és egyre növekvő emberhiánnyal kell szembenéznie.

A nyugati, modernebb fegyverek előnyére írható ugyanakkor, hogy pontosabbak és gyorsabbak, ezért alapvetően kevesebb lőszerrel is elérik azt a célt, mint a másik oldal több lövedék felhasználásával. Ám becslések szerint Ukrajnának így is 1,5 millió tüzérségi lőszerre van szüksége évente, ám a nyugati védelmi ipar 2023 elején ennek még csupán a töredékét volt képes gyártani. Európában például mindösszesen csupán évi 300 ezer lőszert.

Dolgoznak a megoldáson, de szorít az idő

A jelentés szerint az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei már dolgoznak a problémák megoldásán, és az új létesítmények, valamint a modernizált üzemek várhatóan növelni fogják a termelést.  

Európában a lövedékgyártás már meghaladja az amerikai termelést, és a NATO célja, hogy idén 2 millió lövedéket állítson elő.

Ezek az erőfeszítések azonban még mindig elmaradhatnak Ukrajna azonnali szükségleteinek kielégítésétől – húzták alá a jelentésben. 

(Borítókép: Ukrán katonák 2023. február 5-én. Fotó: Madeleine Kelly / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)