Lázadnak a Temu eladói, van, aki mindenét elveszítheti

2024.08.03. 12:48
A Temu most egy új problémával szembesült, a kereskedőik demonstrálnak, és azt a pénzt követelik, amit a vállalat befagyasztott olyan okokra hivatkozva, amiket az eladók nem értenek. A Temu saját elmondása szerint az eladók nem akarják felvenni a kapcsolatot velük, hogy rendezhessék a vitákat.

Több százan demonstráltak a héten a Temu dél-kínai Kanton (Guangzhou) városában található irodája előtt. Egyebek mellett a cég által kiszabott, szerintük „igazságtalan” bírságok, illetve a már eladott áruk után visszatartott kifizetések ellen tiltakoztak.

A Temu online áruházként működik, és önfoglalkoztatott eladók csökkentett árú termékeit forgalmazza. A Marketplace Pulse piackutató cég szerint közülük több mint százezren Kínában tevékenykednek.

Több tucat demonstráló bejutott az irodába, és ülősztrájkot tartottak. A hangulat bár hangos és feszült volt, maga a tüntetés végig békés maradt.

Két beszállító elmondta, azért voltak ott, hogy panaszt tegyenek az általuk „aránytalanul magasnak” nevezett bírságok miatt, amelyeket a Temu a rossz ügyfélszolgálat miatt szabott ki. Ilyen lehet a késedelmes szállítás, a pontatlan termékleírások vagy a rossz termékek elküldése. Az eladók szerint a bírságokat a termékek nagykereskedelmi árának egy- és ötszörösétől számították.

Egyikük, aki háztartási cikkeket árul, azt állította, hogy a platform állítólag mintegy kétmillió jüan (100 millió forint) értékben befagyasztotta a teljesített eladásokat, amelyeket ki akart venni, hogy kifizethesse a dolgozóit és a vállalkozása egyéb költségeit. A kereskedő elmondta, hogy a Temu tájékoztatta őt arról, hogy termékei „megsértették a szabályokat”, de nem értette, mi volt a baj.

„Most már tényleg kétségbe vagyok esve. Azt hiszem, hamarosan elveszítem a családomat és az üzletemet. Nagyon megbántam a platformhoz való csatlakozást” – mondta egy interjúban a kereskedő.

A Temu szóvivője nem értett egyet a tiltakozás mértékével, azt mondta, hogy

elégedetlenek voltak azzal, ahogyan a Temu kezelte a termékeik minőségével és megfelelőségével kapcsolatos, értékesítés utáni kérdéseket, és több millió jüan értékű összeget vitattak.

Hozzátette, hogy az eladók elutasították a viták megoldását az eladói megállapodásokban meghatározott szokásos bírósági és jogi csatornákon keresztül.

„A helyzet stabil, és a vállalat aktívan együttműködik a kereskedőkkel a megoldás érdekében” – mondta a szóvivő.

„Lehetetlen” pénzt keresni?

A Temu 2022 szeptemberében indult el a „vásárolj úgy, mint egy milliárdos” szlogennel. Hamar hatalmas rajongótáborra tett szert az akciói és a már-már hihetetlenül alacsony árainak köszönhetően.

Az indulás óta a Temu alkalmazást több mint 600 milliószor töltötték le, tavaly világszerte a nyolcadik legtöbbet letöltött alkalmazás volt. A vásárlók behálózása érdekében ingyenes szállítást és 90 napon belüli ingyenes visszaküldést kínál.

A Goldman Sachs, az egyik legnagyobb egyesült államokbeli befektetőcég júniusban azt közölte, hogy számításai szerint a Temu 2024-ben 45 milliárd dollár (16 380 milliárd forint) bruttó áruértéket, azaz a platformján értékesített áruk összértékét fogja generálni, szemben a 2023-as 18 milliárd dollárral (6552 milliárd forint) és a 2022-es mintegy 300 millió dollárral (109 milliárd forint).

Ivy Jang kínai technológiai elemző és a Wavelet Strategy tanácsadó cég alapítója szerint a Temu erőteljes terjeszkedése „egyensúlyhiányt” teremtett. Szerinte a fogyasztók jobb és olcsóbb árukat akarnak gyorsabban, míg az eladók többet akarnak eladni magasabb árréssel, a Temu pedig visszatérő bevételt akar látni, hogy igazolja hatalmas marketingbefektetését.

„Az elégedetlenség már egy ideje gyűrűzik, és végül elérte a fordulópontot. Az eladóknak elegük van” – mondta.

Dühíti őket az átláthatóság és a kommunikáció hiánya a magas bírságokkal kapcsolatban. És a lesújtó valóság, hogy szinte lehetetlen nyereséget termelni a Temun történő értékesítéssel.

A vállalat vitatja ezt a jellemzést, mondván, hogy a legtöbb kereskedő a platformon sikerrel jár, és profitál a megnövekedett eladásokból és a pozitív vásárlói visszajelzésekből.

„Bár a büntetések szükségesek a magas színvonalú piactér fenntartásához, elkötelezettek vagyunk a tisztességes végrehajtás és a vitarendezés mellett” – olvasható a CNN riportjában.