Nagy a probléma a Dunaferr leányvállalatánál

2024.08.09. 17:50
Egyre több probléma van a Liberty Dunaújváros kohászata táján. Most a fizetésekkel van bajban a vállalat, a munkavállalók nem kapják meg időben a havi bérüket. A szakszervezet már levelet is írt.

Problémákkal küszködik a Liberty Dunaújváros. A Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezető képviselői arról kaptak tájékoztatást, hogy problémák adódtak a kifizetéssel – írja a duol.hu.

A szakszervezeti szövetség a Facebook-oldalán osztotta meg a munkavállalóknak írt levelét, amelyből kiderül: jelezték a munkáltatónak, hogy a Munka törvénykönyvében rögzített határidőknek megfelelően tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a munkavállalók időben megkapják fizetésüket.

A cég technikai hibára hivatkozik és türelmet, megértést kér

– írták.

Nem először fordult elő

Korábban már megírtuk, hogy a helyzet egyáltalán nem javul a Libertynél, a bérek már júliusban is késve érkeztek a bankszámlákra.

„A helyi szervezetünkkel közösen minden követ megmozgatunk, hogy a helyzet javuljon. Foglalkozik az üggyel az európai és a világszervezetünk is” – írták a közösségi oldalon.

A szakszervezet közölte, hogy a Szövetségi Tanács döntésének megfelelően levélben tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt, Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, Czomba Sándor foglalkozáspolitikáért felelős államtitkárt, Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkárt, valamint Bánki Eriket, a Gazdasági Bizottság elnökét a Dunai Vasműben történtekkel kapcsolatban.

Az Indexen nemrég megírtuk, hogy felfüggesztették a gőz- és melegvíz-szolgáltatást a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. és a Dunai Furnace Dunai Vasmű Kft. részére a Liberty kérésére. Az egykori Dunaferr leányvállalatánál, a felszámolás alatt lévő ISD Power Kft.-nél augusztus 1-től szűnt meg a gőz- és melegvíz-szolgáltatás.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Gazdaság
Térképen a 2024-ben megfiatalodott gyorsforgalmi utak

Térképen a 2024-ben megfiatalodott gyorsforgalmi utak

5,1 millió négyzetméteren cserélte a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra.

4 órája

  • Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.

február 28., 18:15

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

14 perce