Fiatalok, figyelem: friss jogsival is lehet greengózni

04
2024.08.21. 13:36
Erőteljesebben nyit a fiatal felhasználók felé a Magyarországon működő autómegosztók egyike. A GreenGo augusztus 1-jétől megszüntette a legalább egyéves jogosítványra vonatkozó követelményét. Így már a jellemzően fiatalabb korosztályba tartozó, friss jogosítvánnyal rendelkezők is használhatják a vállalat tisztán elektromos autóit. Emellett vonzó kedvezményekkel várják a 25 éven aluliakat.

Az Index korábban több ízben is beszámolt róla, hogy egyre nagyobb fordulatszámmal hasít Magyarországon a carsharing, vagyis az autómegosztás. Csak egy mobilalkalmazás kell hozzá a személyes és bankkártyaadatok megadásával, és megfizethető áron lehet autónk, amelyet főként Budapesten és szűkebb vonzáskörzetében, de akár az ország egész területén használhatunk.

Az is a carsharing malmára hajtja a vizet, hogy nemcsak az autó fenntartási költsége, hanem megvétele is jóval költségesebbé vált az elmúlt években. Szakértők szerint egy megosztott autó akár 6-12 saját tulajdonú személygépjárművet is képes kiváltani a városi közlekedésben, miközben a saját használatú autók 96-98 százalékban az utcán állnak, tulajdonosuk pedig sok esetben csak parkolóhelyért köröz vele. Ezáltal nemcsak az autószám csökken, hanem ezzel párhuzamosan kevesebb parkolóhelyre is van szükség, ami lehetővé teszi az így felszabadult területek optimális hasznosítását.

A fiatalokat célozza a GreenGo

A hazai piacon három carsharing-szolgáltató van jelen, közülük a GreenGo egyre bővülő flottájában kapnak helyet kizárólag tisztán elektromos autók.

A vállalat egyedülálló, a fiataloknak és a 18 éven felüli friss vezetői engedéllyel rendelkezőknek kedvező konstrukciót hirdetett.

Augusztus 1-jétől megszüntették a legalább egyéves jogosítvány követelményét, emellett augusztus 15-től kifejezetten 25 éven aluliaknak szóló díjcsomagot vezettek be számos kedvezménnyel.

A 490 forintos havi díj mellett ilyen jelentős kedvezmény elérhető, például az olyan, kifejezetten a fiatal korosztály mobilitási szokásaira szabott ajánlat, mint az ingyenes éjszakai parkolás vagy a hétvégi napidíjkedvezmény.

A GreenGo azért szánta el magát a lépésre, mert autóit egyre több fiatal használja, ami nem csupán a brand ismertségének köszönhető, hanem a korosztály markánsan más közlekedési és fogyasztási szokásainak is. A fiatalok körében növekvő tendencia figyelhető meg a környezettudatos közlekedési módok iránti igény tekintetében, beleértve az autómegosztást is.

Az okostelefonok és a digitális technológiák elterjedése hozzájárul az autómegosztó szolgáltatások népszerűségéhez, mivel ezek a platformok könnyen hozzáférhetők és ismerősek a korosztály számára.

Az autómegosztás előnyei között szerepel a már említett költséghatékonyság, hiszen az autó birtoklása és fenntartása jelentős anyagi terhet róhat a fiatalokra, akik jellemzően nem terveznek ekkora kiadásokkal, és nincs is rá keretük.

Megfelelő árképzéssel és szolgáltatási színvonallal a fiatalok közlekedéssel kapcsolatos attitűdje formálható, így a mindenáron saját autózásról könnyebben terelhető a fenntarthatóbb formák felé, mint amilyen a carsharing, a közösségi közlekedés vagy éppen a vasút

– jelezte a cég.

Rugalmas, fenntarthatóbb

Az autómegosztók rugalmassága és kényelme vonzó alternatívát nyújt a közösségi közlekedés mellett. A 25 éven aluliak körében nagyobb arányban találhatók azok, akik komolyan veszik a globális környezeti kihívásokat, ezért előnyben részesítik a fenntartható és zöldközlekedési megoldásokat.

A közösségi közlekedés, a kerékpározás, egyéb mikromobilitási eszközök és a gyaloglás kombinálása az autómegosztással szintén egyre gyakoribb mintázat a fiatalok körében, akik hajlamosak mindig azt választani, ami a legkisebb erőfeszítéssel elérhető, illetve leggazdaságosabb a számukra. Pluszmotiváció, hogy a carsharing nem igényel részükről elköteleződést, hosszú távú döntést, adott helyzetben adott igényt elégít ki.

Az autómegosztás egyre inkább integrálódik a városi mobilitási rendszerekbe, azaz ez a korosztály már kicsit ebbe is szocializálódik: számukra a carsharing egy a sok közlekedési mód közül.

(Borítókép: Huszti István / Index)