Nehéz helyzetben a Nyugat, így reagál Magyarország a gyermekvállalás kihívásaira

Pásztor Szabolcs szerint ahhoz, hogy megértsük a kormány családtámogatási politikáját, érdemes egy rövid időutazást tennünk. 1992-ben Gary Becker kapta a közgazdasági Nobel-díjat, aki olyan területekre alkalmazta a közgazdasági elméleteket és megközelítéseket, amelyekkel korábban csak a szociológia, a demográfia és a kriminológia foglalkozott. 

Becker abból indult ki, hogy az egyének racionálisan cselekszenek, és arra törekednek, hogy maximalizálják az előnyüket vagy a gazdagságukat. Korábban, az 1950-es és 1960-as években több területen is alkalmazta modelljeit. Ilyenek voltak az emberek kompetenciáiba (vagy humán tőkéjébe) történő beruházások, a háztartások és családok viselkedése, a bűnözés és büntetés, valamint a munkaerő- és egyéb piacokon tapasztalható diszkriminációk. 

Amikor az 1960-as években bevezette a humán tőke fogalmát, többek között arra gondolt, hogy mérhetővé válik, az egyén mennyit fordít saját képzésére annak érdekében, hogy értékesebb munkaerő legyen. 

A közgazdász mindig is azzal érvelt, hogy az egyének abba fektetnek erőforrásokat, ami számukra profitábilis, és döntéseiket racionális gazdasági törvények mentén lehet megérteni.

A fejlett országokban luxusnak tekintik a gyermeknevelést

Pásztor szerint Becker közgazdasági Nobel-díja és munkássága sokak szemében hatalmas előrelépésnek bizonyult. Mások viszont szinte azonnal a fejükhöz kaptak, és talán azóta sem értik a mindent számszerűsíteni kívánó koncepció létjogosultságát. 

Sőt inkább abban hisznek, hogy a világot ugyan fel lehet mérni, de ettől még nem lehet megérteni. 

Éppen emiatt alakulhatott ki az a dichotómia, hogy míg a fejlett világban a gyermek költségként – például oktatási, egészségügyi kiadások – jelenik meg, addig a fejlődő világban a gyermekeket mint erőforrásokat említik, mivel például támogatják az idős szüleiket, és besegítenek otthon

– világított rá Pásztor Szabolcs, aki szerint a nyugati világban sokak számára a gyermeknevelés „luxusfogyasztás”, amit nyilvánvalóan az tud finanszírozni, aki megteheti, és egyébként gyermekekre vágyik. A luxusfogyasztásnak vannak egyéb alternatívái is, így a szülők dönthetnek, hogy melyiket választják. Mindezzel addig nincs is probléma, amíg nem kedvezőtlenek a demográfiai folyamatok. 

Abban az esetben, ha kevés gyermek születik, és ennek már negatív hatása van a nemzetgazdaságra, akkor a szülők számára érdemes lehet – Becker szavaival élve – profitábilis befektetéssé tenni a gyermekvállalást, vagy legalábbis a kiadásokat csökkenteni

– fogalmazott Pásztor. Megjegyezte, hogy ebben az esetben az adott ország az egyik típusú luxusfogyasztást népszerűsíti az üzleti világ által jól körvonalazható és reklámozott luxusfogyasztási lehetőségekkel szemben.

Egy népszerű nyugati receptet követ a kormány

A magyarországi családtámogatási formákkal az Orbán-kormány nem találta fel a spanyolviaszt, inkább egy népszerű nyugati receptet követ. Ezt jól szemlélteti, hogy 

Sokatmondó, hogy a kilencvenes évek közepén ez a mutató még csak 30 százalék körül mozgott. 

Pásztor szerint nem meglepőek ezek az erőfeszítések egy közelmúltbeli kutatás tükrében: a fejlettség és a termékenységi ráta közötti kapcsolat egészen újszerű mintázatát tárta fel 2009-ben a Nature folyóiratban három szerző. Tanulmányukban rámutattak, hogy egészen magas emberi fejlettségi mutatók (HDI) mellett a gyermekvállalási hajlandóság ismét növekedésnek indul. 

– vonta le a következtetést az Oeconomus kutatási igazgatója, aki furcsának találja, hogy „ezek a kérdések legkevésbé sem jelennek meg a Financial Times idén augusztusban megjelent cikkében, és a szerző szemérmesen hallgat arról a tényről is, hogy a hazai kormányzati intézkedések mögött a nyugati világ által luxusfogyasztásnak tartott gyermekvállalás támogatása húzódik meg, éppen úgy, mint más európai uniós országokban is”. 

Ez nem lokális megoldási képlet, hanem globális, és a különböző intézkedésekkel Magyarország úgy csatlakozott a fejlett világ közel háromnegyedének nézőpontjához, hogy közben a támogatások döntő részét munkavégzéshez kapcsolta 

– fejtette ki Pásztor. Megjegyezte, hogy a Financial Times cikkének szerzője kiemelte azt is, hogy a kormányzati támogatások leginkább a középosztályt hozták anyagi előnybe. Az érvelés szerinte azért is meglepő, mert a középosztály eltűnése és a társadalmi polarizáció igazából a fejlett világ sajátja, így kevésbé érthető, hogy a középosztály támogatása milyen szempontból jelent problémát. 

Az utóbbi időszakban, a korábbi pozitív eredményekkel ellentétben, a termékenységi mutatók valóban kedvezőtlenül alakultak, azonban ha nem csatlakozik a fejlett világ megközelítéséhez Magyarország, és nem vezet be különböző családtámogatási formákat, a tendenciák még kedvezőtlenebbek lettek volna

– világított rá a kutatási igazgató, aki szerint az üzenet egyértelmű: ösztönzőkön keresztül a gyermekvállalás irányába orientálnak a bevezetett programok, amelyek figyelembe veszik a különböző társadalmi, kulturális és szociológiai tényezőket. „Ezzel pedig voltaképpen egy széles körben ismert megoldási módozat folyamatosan tovább javítható és formálható adaptációja született meg Magyarországon” – zárta gondolatait Pásztor Szabolcs.

(Borítókép: EyeEm Mobile GmbH / Getty Images)