Hernádi Zsolt az orosz kőolajszállításról: Az új megállapodások megfelelnek az uniós és az ukrán jognak is

A legnagyobb magyar vállalat első embere az Indexnek egyebek mellett arról is beszélt, hogy 

• hogyan zárták le a Lukoil-ügyet,
• a magyar és a szlovák politika kiváló munkát végzett,
• hosszú távon számolnak a Barátság vezetékkel,
• Lengyelország hogyan trükközik a szankciókkal.

Olvastuk a szűkszavú bejelentést, hogy sikerült megoldást találni a Lukoil-problémára. Mit lehet erről még tudni?

Mielőtt elmondanám, menjünk kicsit vissza, és nézzük meg az előzményeket! Ukrajna nyár elején tiltotta meg a Lukoilnak, hogy kőolajat szállítson, de a többi orosz szállító továbbra is gond nélkül dolgozhatott az országban. Nekünk a Lukoil 100 százalékos leányvállalata, a Litasco nevű cég az egyik legnagyobb szállítónk. Ugyan a Lukoil került tiltólistára, de a Litasco se szállított kőolajat Ukrajnán keresztül, mert az oroszok úgy értelmezték az ukrán szankciót, hogy az vonatkozik a kőolajszállítást végző leányvállalatukra is.

Gyorsan megoldást kellett találnunk, és sikerült is több más orosz termelőtől és a hazai stratégiai készletből kipótolni a kiesett mennyiségeket. De az olajkereskedelem ad hoc módon nem tud működni, csak hosszú távú szerződésekkel.

Mit jelent ez a valóságban?

Több átvételi pontot és nagyobb rugalmasságot. Korábban ugyanis csak az ukrán–magyar határon került magyar tulajdonba a kőolaj, most pedig az áru egy részét már a belarusz–ukrán határon vesszük át. Ez akár hosszú távon is kiszámítható megoldást jelenthet, mert rendesen tudunk tervezni, rendelni és szállítani.

A politikai érdek az energetikában

Ez nem jelent nagyobb kockázatot? Mégiscsak egy háború által sújtott országon keresztül jön majd a Mol olaja.

Kétségtelen, hogy az ukrán kockázatot eddig az orosz szállítók viselték. Azzal, hogy bizonyos mennyiségekben tulajdonosként jelenünk meg,

Látni kell, hogy a Szovjetunió összeomlása óta változatlan formában működő, keleti olajszállítások rendszerét a háború felforgatta, és a felek már másban érdekeltek, feszültségek keletkeztek, amiknek mozgatórúgóit nem is mindig kell megértenünk, de le kell tudnunk reagálni. Az új realitásokhoz ezért nekünk is alkalmazkodnunk kell. Jó hír, hogy úgy látom, az orosz és ukrán üzleti partnereink is abban érdekeltek, hogy a szállítás hosszú távon fennmaradjon.

Mit szól ehhez Brüsszel?

Az új megállapodások minden EU-s és ukrán jogszabálynak megfelelnek. És az Európai Unióban is értik azt, hogy középtávon Magyarországnak és Szlovákiának nincs más reális lehetősége, mint a keleti szállítási útvonal, ezért is kapott szankciós mentességet.

Ennek ellenére azt lehet hallani, hogy le kéne válni minél hamarabb, mert agresszortól vesszük a kőolajat.

Értjük a szándékokat és azt is látjuk, a politikai érdek az energia területén most erősebb, mint a gazdasági, de nekünk a józan ész talaján kell állnunk. A háborút nem mi indítottuk, a háborús szankciókat nem mi hoztuk. A mi felelősségünk, hogy megfelelve minden jogszabálynak biztosítsuk az energiaellátás zavartalan működését. Hogy finomítóink folyamatosan működjenek a legnagyobb kapacitáskihasználtság mellett. Mert így tudjuk biztosítani az egész régió üzemanyag-ellátását és azt, hogy mindig legyen elegendő és elérhető üzemanyag a kutakon. Ha most leállna az orosz kőolajszállítás, akkor leépülne a jelenlegi rendszer, az egész régió letérdelne. Onnan pedig nincs visszaút.

Több szakértő szerint is képes lenne a Mol 100 százalékban nem orosz kőolajat feldolgozni, és azzal vádolják a vállalatok, hogy csak a kedvezőbb árak miatt ragaszkodik ehhez.

A mi finomítónk technológiáját az orosz kőolajmixre alakították ki. Ez a technikai optimum. Minden más kőolajat rosszabb hatékonysággal és drágábban tudunk feldolgozni. Egyébként az orosz kőolaj, az uráli mindig is olcsóbb volt a Brentnél, mert nehezebb és költségesebb a finomítása. Nem nagyon van más technikai választásunk – egyelőre.

Mindennek megvan a maga ideje és helye

Visszatérve a friss hírre, nem volt nyomás Brüsszelből?

Itt nincs hivatalos feladata az Európai Bizottságnak. Fura is lenne, ha most akarnának eljárni, mert amikor az ukránok kitiltották a Lukoilt, ugyanakkor más kőolajszállító cégeket például nem, és ezzel gondot okoztak legalább két országnak, akkor nem nagyon emeltek szót. De tudomásul vettük, hogy ezt nekünk kell megoldanunk. El kell mondjam, a magyar és a szlovák politika kiváló munkát végzett. Sokat segítettek, hogy tető alá tudtuk hozni a megállapodásokat. Aki már üzletelt oroszokkal vagy ukránokkal, az tudja, hogy vannak olyan helyzetek, amikor politikai nehéztüzérség nélkül nem megy. Na, ez ilyen volt. Szóval hálásak vagyunk.

Jól értem, Hernádi Zsolt dicséri a magyar kormányt? Szokatlan szavak ezek a napjainkban, a különadós kritika után.

Mindennek megvan a maga ideje és helye. Szóvá kell tenni, ha van mit, és jelezni kell azt is, ha valami jó. A Lukoil-ügy tanulsága számomra az, hogy a két ország vezetése felismerte a hosszú távú stratégiai és geopolitikai érdekeket. Ismét bebizonyosodott, hogy a közép-európai együttműködés éles helyzetekben is tud működni. A különadókról pedig nem változott a véleményem.

Ugyanez nem mondható el Horvátországgal kapcsolatban, a sajtóból úgy tűnik, egymásnak esett a két ország politikai vezetése.

Erre igyekszem érzelemmentesen tekinteni. Az álláspontunk mindig is az volt, hogy minél több vezeték van, annál jobb. Egy cső jó, két cső jobb. Ha csak a keleti vagy csak a déli vezeték van, akkor nagyon kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. És láthattuk, hogy nehéz ellenállni a kísértésnek, amint lehetősége volt, rögtön sarokba akart szorítani minket a horvát vállalat, és nem volt szégyenlős elképesztő mértékben emelni a díjakat. Tudták, hogy az EU-s szankciók miatt nagyobb szükség van rájuk.

Az elképesztő szállítási díjak mellett az is probléma, hogy senki nem tudja, a déli vezeték valójában mennyi kőolajat bír szállítani. A horvátok először azt ígérték, hogy egy beruházással emelik az áteresztőképességet. Ez eddig nem valósult meg, és mégis azt mondják, hogy képesek leszállítani a nekünk és a szlovákoknak szükséges mennyiséget. Igaz, ezt még soha nem próbálták. Pár órás tesztek eredményeit szorozzák fel és abból feltételezik az egész éves teljesítményt. Ugyanakkor ez így játék a számokkal. Egész más feladat elkészíteni egy rántottát négy tojásból hétvégén a családnak, vagy rántottát készíteni egy hadseregnek az év minden napján. Ezért is mondtuk, hogy nem lehet egyik napról a másikra átállni délre, sok idő, munka és pénz kell ahhoz, hogy biztonsággal támaszkodjunk az Adria-vezetékre. És garanciák is kellenek, hogy nem élnek vissza a pozíciójukkal.

Ez akkor azt is jelenti, hogy hosszú távon számolnak a Barátság vezetékkel?

Igen, ezt diktálja a racionális gondolkodás, hogy több betáplálási útvonal kell – ugyanezt csináltuk meg a gázvezetékekkel az utóbbi évtizedekben. Eszerint járunk el, és Pozsonyban és Százhalombattán is finomítunk orosz és tengeri kőolajfajtákat, sőt itthon hazait is. Minél több az ellátási útvonal, annál nagyobb az ellátásbiztonság. És itt most nem csak Magyarország energiabiztonságáról, hanem a régióról van szó. Minden opciót életben kell tartani. Ha nem lenne Barátság vezeték, igazából nem is mi állnánk nagyon rosszul, hanem a csehek.

Így emelkednek a Mol költségei

Ezt hogyan kell érteni?

Csehország is ugyanazt a stratégiát követi, amit mi, csak egy évtizedes késéssel. Mi 2014-ben döntöttünk arról, hogy az ukrajnai feszültségek fokozódása miatt a szlovák–magyar összekötő kőolajvezeték kapacitását több mint megduplázzuk. Így katasztrófahelyzetekben biztosítani tudjuk az ellátást. Tíz éve készültünk fel erre. Ők is két kőolajszállítási útvonalat építenek ki, de nekik az Adria-vezeték nem opció, ezért a meglévő Barátság mellett az Olaszország felől érkező TAL-vezetéket bővítik. El is kezdték a munkát, de persze csúszás van, az eredeti év végi átadás ma már jövő nyár közepe, de ez inkább 2025 vége lesz. Addig nekik is elemi érdekük a Barátság vezeték működése. Néha az az érzésem, hogy mi gondolkodunk a csehek helyett is. Fura is nekem, hogy miért nem képviseli a cseh érdekeket az ottani vállalat. Talán azért mert lengyel tulajdonban van és mások a megfontolások.

A lengyelek már bejelentették, hogy önként leválnak az orosz kőolajról. Vagy ez nem igaz?

Lengyelország a nagy európai piacra nyíló tengeri kijárattal rendelkezik, ezért a lehetőségei nagyobbak. Érthető is, hogy hangosabban beszélnek a leválásról. Közben ők az egyik legnagyobb orosz autógáz-importőrök az Európai Unióban, a mai napig pedig ugyanúgy bedolgozzák az orosz kőolajat a lengyel tulajdonban lévő csehországi finomítókban, mint mi. És az EU több országa is „okosba” azért beszerzi az orosz eredetű energiaforrásokat. Csak messzebbről, drágábban és nagyobb környezetterhelés árán.

Visszatérve Magyarországra, mennyire van biztosítva az ország energiabiztonsága? Ezen belül mennyire stabilak a Mol-csoport beszerzési útvonalai? És mennyivel lesz ez drágább?

A most létrehozott alternatív rendszerrel emelkednek a költségeink, de hozzáteszem, még mindig sokkal kedvezőbb ez, mint a horvátországi szállítás. Az az érdekünk, hogy mind a két útvonal működjön, így saját cselekvési szabadságunk megmaradhat. Ezért is folytatjuk azokat a beruházásokat, amelyekkel rugalmasabbá tesszük kőolaj-feldolgozásunkat. 2022 előtt már 170 millió dollárt költöttünk a finomítói és ellátási rugalmasságra. Csak az elmúlt két évben 10 különböző alternatív kőolajfajtát teszteltünk. A pozsonyi finomítónkban már stabilan tudunk – éves szinten – 35 százalékban nem orosz kőolajat bedolgozni. A program befejezésére azonban még évekre és közel 500 millió dollárra van szükség. Ezt a pénzt magunknak kell kigazdálkodnunk, más versenyképesebb beruházások rovására. Itt is csak magunkra számíthatunk, az Európai Unió bár elvárja, hogy szakítsunk az elmúlt fél évszázad gyakorlatával, de közösségi forrást nem biztosít hozzá. Az a tapasztalatunk, hogy ne várjuk másoktól, hogy megértik a problémáinkat és segítséget nyújtanak. Amit megtehetünk mi magunk, azt tegyük is meg.

(Borítókép: Hernádi Zsolt. Fotó: Emmer László / Mol)