A magyar állam lesz a GySEV többségi tulajdonosa

2024.09.12. 20:08
Megszerezheti a magyar állam a Strabag tulajdoni részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben (GySEV) – jelentette be közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter csütörtökön. A GySEV továbbra is három tulajdonossal rendelkezik, de a magyar állam lesz a többségi.

Lázár János közölte: a magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez.

Újabb kétharmad! Végre a helyére kerülhetnek a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben a tulajdoni arányok, és így a cég vezetése is. Miénk lehet a döntő szó

− írta a miniszter.

Bejegyzésében emlékeztetett, a cégben már eddig is többségi magyar tulajdoni arány volt, ám megfogalmazása szerint „a szocialista kormányok olyan előnytelen, már-már hazaárulással felérő szerződést kötöttek az osztrákokkal, ami indokolatlan hátrányt okozott a magyar félnek”.

Amíg a magyar állam egyre több pénzt fektetett be a GySEV-be, az osztrákok nem teljesítették a rájuk eső tőkeemelést, és megmaradt a vétójoguk, a magyar befolyás pedig nem növekedett − tette hozzá. Lázár János azt írta,

a nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben

Hozzátette, a miniszterelnök és a kabinet azzal bízta meg, hogy „rakjon rendet”.

A cégnek jelenleg három tulajdonosa van: az osztrák és a magyar állam, illetve az ugyancsak osztrák Strabag. Utóbbinak a tulajdonrészét szerezheti meg a magyar állam − ismertette. A miniszter leszögezte, a cég továbbra is közös marad, kisebbségi tulajdonosként továbbra az osztrák állam a partner. Ennek kapcsán kijelentette, ezt személyesen is üdvözli, mert hisz a közép-európai együttműködés minden formájában.

A tranzakcióval a tulajdoni arányok mellett a cég vezetése is a „helyére kerülhet”, így a magyaroké a döntő szó – jelentette ki a miniszter. Véleménye szerint ez jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is, mert a GySEV magyar adófizetői pénzből is elért fejlettsége mostantól érezhető mértékben fog hozzájárulni a MÁV felzárkóztatásához is.