Nem csak az aszály, a sáskák is pusztításba kezdtek a déli vármegyékben

2024.09.12. 20:28
A meleg időjárás kedvezett a sáskák szaporodásának, így nagy pusztítást okoztak Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal szerint a rovarok létszámának további növekedése várható az egyre szárazabb időjárásnak miatt.

Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a szaporodásuknak, és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége − közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Idén július második felében először Bács-Kiskun vármegye déli részén, Balotaszállás határában bukkantak fel, majd augusztus elején a Csongrád-Csanád vármegyei termelők jelezték a hatóságnak a sáskák okozta nagymértékű károsítást.

Példaként említették, hogy a rovarok többek között egy 2,5 hektáros, termőre forduló üllési homoktövis-ültetvény érőfélben lévő termését károsították meg 100 százalékban, amit a kormányhivatal helyszíni szemléje is megerősített. Emellett több gazdálkodó is arról számolt be, hogy a sáskák a burgonya-, a karfiol-, a kukorica- és a lucernakultúrákat ugyancsak teljesen elpusztították.

A Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérges és Öttömös térségében szintén sáskák által okozott károkról számoltak be a termelők. A rovarok az előbbi településen a betakarítás alatt álló sárgarépatáblán, utóbbinál a tökfélékben tettek kárt. Pusztamérgesen egy spárgaállomány lombozatát is teljesen lerágták, kizárólag a növény vastag szárait hagyták meg.

A Nébih a honlapján arra is kitért, hogy a sáskafajok jellemző élőhelyei a rétek, legelők, árokpartok és útszélek. A szárazabb területeket kedvelő, Magyarországon is honos számos sáskafaj populációja (például az olaszsáska, rövidnyakú sáska, kékszárnyú sáska és a homoki olaszsáska) ezeken az élőhelyeken marad fenn.

Amíg a populációjuk mérete nem ér el egy bizonyos szintet, addig ezen élőhelyeken táplálkoznak, és itt rakják le a talajba tojásaikat. Amint a füves területeken elfogy a táplálék, akkor vonulnak a közeli, táplálkozásra alkalmas növényzettel borított részekre.

Magyarországon a sáskák jelentős elszaporodása legutóbb 1993-ban okozott problémát, akkor a marokkói sáska és egyéb sáskafajok a Duna-Tisza közén, Pest vármegye déli és Bács-Kiskun vármegye északi részén, valamint a Hortobágyon jelentek meg tömegesen − olvasható a Nébih közleményében.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.

február 25., 15:36

  • Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

A beruházást ünnepélyes aláírás követte.

február 25., 13:49

  • Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született

Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született

A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.

február 25., 14:42

  • Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

43 perce

  • Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.

február 26., 06:13

  • Gazdaság
Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Megszületett a megállapodás.

február 25., 18:41

  • Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.

február 25., 19:26

  • Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

28 perce

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.

február 24., 08:30

  • Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

2 órája

  • Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.

1 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

4 órája

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.

február 25., 11:12

  • Gazdaság
Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől

Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől

Megjelentek az adathalászok a szállásközvetítő oldalán.

február 25., 11:37

  • Gazdaság
Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Elrettentők a veszteségek, és nem látni, mikor és hogyan lesz vége a vérontásnak.

február 24., 15:38

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22

  • Gazdaság
Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…

Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…

9 hónap alatt csaknem 34 milliárd forintot loptak el.

február 24., 19:35

  • Gazdaság
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Már csak néhány nap van hátra.

február 24., 12:51

  • Gazdaság
BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában

BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában

Végh Richárd elárulta, melyik befektetés verte az állampapírt és minden mást is.

február 25., 09:58

  • Gazdaság
Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

A dolgozók nem értik, miért nem jut több pénz a béremelésükre.

február 24., 17:23

  • Gazdaság
Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap

Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap

Az orosz gazdaság számos szektora érintett.

február 24., 11:21

  • Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.

33 perce

  • Címlapon
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.

6 órája