Három éven belül több mint százezer forinttal növekedhet a minimálbér
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumára a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ismertette a minimálbérekre vonatkozó kalkulációját. A Portfolio információi szerint a rendszeres prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli bruttó átlagkereset felét a minimálbér összege évi 12 százalékos emeléssel 2027-re éri el. A szakportál szerint újdonságnak számít a felek között a hároméves megállapodás.
Az NGM tervei szerint az alábbi ütemben fog zajlani a minimálbér emelése:
- 2025-ben bruttó 298 800 forint,
- 2026-ban 334 600 forint, míg
- 2027-ben 374 700 forint lenne.
Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi bruttó 266 800 forintos minimálbér három év múlva 40 százalékkal nagyobb összeget tenne ki, ami a bruttó átlagkereset felét érné el a mostani 45 százalékhoz képest. A garantált bérminimumnál ugyanakkor csak évi 8 százalékos emeléssel lehet kalkulálni.
Nagy Márton a napokban úgy fogalmazott: 2028-ig elérhetjük az ezer eurós minimálbért. Az NGM számításaival ettől 2027-től csak 5,4 százalékos bérnövekmény szükséges, már ha a hazai kereseteknél a jelenlegi árfolyammal számolva a bruttó 395 ezres fizetési kategória jelenti a küszöböt.
A rendszeres bruttó átlagkereset az NGM kalkulációja szerint:
- 2025-ben 646 800 forint,
- 2026-ban 697 200 forint,
- 2027-ben pedig 749 700 forint lenne.
azaz a rendszeres fizetéseknél 2024-ről 2027-re 25 százalékos bérnövekménnyel lehet számolni.
A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy eddig a bruttó keresetek éves növekedése nem haladta meg a 10 százalékot.