Újabb mérföldkőhöz érkezett a paksi bővítés

2024.09.25. 19:01
Új szintre lépett a paksi bővítés, ugyanis lezárult a talajszilárdítás és a résfalazás a leendő ötös atomerőműblokk alatt, így most megindult a teljes talajkiemelés – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a két új blokk munkagödrének kialakítása elsőként a talajvíz szintjéig, 5 méteres mélységig valósult meg 2022-ben és 2023-ban – közölte az MTI.

Most befejeződött a résfal megépítése és a talajszilárdítás is a leendő ötös reaktorblokk alatt, így megindulhatott a teljes talajkiemelés Pakson, ami újabb mérföldkövet jelent.

A teljes talajkiemelés azt jelenti, hogy 23 méteres mélységig kitermeljük a talajt a leendő blokkok alól, ami körülbelül egy tízemeletes ház magasságának felel meg. „Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddigi másfél millió köbméter föld után még kétmillió köbméternyi föld kitermelésére sor kerül” – tudatta.

„Amint a teljes talajkiemeléssel végzünk, megtörténik az úgynevezett első beton öntése. Az a célunk, hogy ez még az idei esztendő vége előtt megtörténhessen” – fűzte hozzá.

Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy ez azért is kulcsfontosságú lépés a beruházás szempontjából, mert a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) sztenderdjei szerint az első beton öntésétől számíthat az épülő létesítmény kivitelezés vagy építés alatt álló atomerőműnek.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy noha a paksi bővítést orosz fővállalkozó végzi, a projekten amerikai, német, francia, svájci és osztrák partnerek is dolgoznak. „A helyszínen már több mint ezren dolgoznak, és ez a szám jelentősen növekedni fog a következő időszakban” – tette hozzá.

„Az együttműködés akadálytalan és kiváló, és mindazok a magyar vállalatok, akik eddig részt vettek az atomerőmű építésének előkészítésében, kifejezetten közmegelégedésre dolgoztak” –mondta.