Szentkirályi Alexandra a Fővárosi Lakásügynökség működését bírálta
Élesen bírálta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke a Fővárosi Lakásügynökség tevékenységét, amelynek programja fél évvel ezelőtt azért indult el, hogy a lakásigénylők a piaci árhoz képest akár 30 százalékkal olcsóbban juthassanak albérlethez.
Az elnök kudarcnak ítélte meg a lakhatási programot Facebookon közzétett videójában.
Mint mondja: a fővárosnak nagy szüksége lenne egy olyan megoldásra, ami valóban képes kezelni a lakhatási problémákat.. Felidzézte, hogy „egy ciklusnyi semmittevés után közvetlenül az önkormányzati választási kampány előtt jelentették be a lakásügynökséget.” Szerinte sajnos ez is csak „egy hangzatos pótcselekvés volt.”
A Fővárosi Lakásügynökség fél éves működése alatt összesen 25 lakást sikerült bevonni a programba, és ebből összesen háromnak van bérlője.
Három lakást sikerült kiadni a 140 ezer Budapesten kiadható lakásból, ez egyenlő a nullával. A budapestiek ennél többet érdemelnek
– húzta alá Szentkirályi Alexandra.