Bejelentést tett a kormány a csokkal kapcsolatban, nagy változás jön
A tárca közlemény szerint októbertől több tízezer speciálisan adózó önfoglalkoztató számára válik egyszerűbbé a csok plusz, a falusi csok és a Babaváró támogatás igénybevétele. Az egyszerűsítés jellemzően a KATA-t, átalányadót választó egyéni vállalkozókat, valamint mezőgazdasági őstermelőket érinti.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddigi 10, illetve 20 százalék helyett akár a bevételük 50 százalékát vehetik figyelembe jövedelemként a hitelbírálatnál.
Így könnyebben tudnak saját otthonhoz jutni államilag támogatott 15, 30, illetve 50 millió forintos csok plusz-kölcsönnel, melyet a kormány egyszerre kombinált kamattámogatással és részleges tartozáselengedéssel, valamint szintén kedvezőbb feltételekkel igényelhetik a Babaváró hitelt és a falusi csok-kölcsönt is. Mint írták:
A jogszabály továbbá lehetővé teszi számukra, hogy az igényléshez elegendő legyen egy év –ezen jogviszonyban eltöltött – társadalombiztosítási jogviszony igazolása az eddig elvárt két, illetve három év helyett
Végezetül a közleményükben azt is kiemelték, hogy a módosítások egyszerűbbé teszik az államilag támogatott otthonteremtési programok elérését a speciálisan adózó önfoglalkoztatóknak és őstermelőknek.