Durván bekezdett Hódmezővásárhely, óriási áremelések jönnek

2024.09.30. 17:10
A Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely képviselő-testülete jelentő áremelések mellett döntött: többet kell majd költeni gyermekétkeztetésre, de a nyugdíjaslakópark díjtételeit is növekednek novembertől, és a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában, valamint parkolás díjakért is többek kell majd fizetni. Márki-Zay Péter polgármester személyesen még nem kommentálta az áremeléseket.

Jelentős áremelésekről döntött a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely képviselő-testülete. A Magyar Nemzet szerint a gyermekétkeztetést, a parkolást, valamint az idősek ellátását érintő díjemeléseket a polgármester és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) tagjai a jelenlegi önkormányzati ciklus utolsó közgyűlésén szavazták meg. 

A döntés értelmében

  1. a gyermekétkeztetés 25 százalékkal növekszik november 1-jétől, így egy bölcsődei napi étkezés ára 725-ről 905 forintra emelkedik, egy általános iskolás gyermek napi háromszori étkeztetése pedig 990-ről 1240 forint lesz. Egy középiskolás diák ebéde 690-ről 835 forintra emelkedik szintén naponta, míg a kollégiumi étkezés 2680 forintra emelkedik a korábbi 2105 forintról.
  2. a nyugdíjaslakópark díjtételeit ugyancsak novembertől 17,6 százalékkal emelik – 26 500 forint helyett 31 765 forint lesz,
  3. a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában a díjak 18,7 százalékkal növekednek –  a napidíj novembertől már nem 4800, hanem 5700 forint lesz, ami havonta 28 ezer forint többletköltséget ró az idősekre.
  4. Illetve a parkolás Hódmezővásárhelyen 28 százalékkal emelkedik januártól – a városi parkolás 28 százalékos emelése hetvenforintos pluszkiadást jelent óránként, így januártól már 320 forintot kell fizetni Hódmezővásárhelyen.

Az emelésről Bálint Gabriella, a Fidesz–KDNP helyi önkormányzati képviselője lapnak azt mondta, hogy Márki-Zay Péter az infláció és az élelmiszerárak emelkedésével indokolta a most elfogadott megszorításokat.

A polgármester vezette testület szeptemberben a rendes közgyűlésen szerette volna megszavazni a díjemeléseket, de miután látták, hogy a javaslat elfogadásához nem lesznek elegen, Márki-Zay Péter egy rendkívüli közgyűlést hívott össze a múlt hétre, ahol az összes, áremeléssel kapcsolatos javaslatot megszavazták

– mondta Bálint Gabriella. Márki-Zay Péter személyesen még nem kommentálta az áremeléseket.