Orbán Viktor átlépne egyes határokat, történelmi kijelentést tett

Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mutatta be nagy tervét. A kormányfő ismertette a gazdasági semlegesség elveit, tartalmát, amiről szerinte a jövőben sokat fogunk hallani. „Furcsa jelzős szerkezet, a semlegesség szót ismerjük, néha a politikában is használjuk, de először Ausztria, Svájc jut eszünkbe, nem gazdasági, hanem politikai összefüggésben”.

A gazdasági semlegesség a kormány szerint egyfajta válasz a világrendszerváltásra, amit pedig az idei tusványosi beszédében ismertetett a kormányfő. A gazdasági semlegesség első tételének azt nevezte Orbán Viktor, hogy mi döntjük el, kivel üzletelünk. A második alapelv, amire a gazdasági semlegesség épülhet, hogy azzal üzletelünk, akivel a leginkább megéri. A harmadik alapelv az lehetne, hogy kimondják, csak a saját értékeink alapján tárgyalunk. „Semleges országnak maradni egy gazdaságilag blokkosodó világban” – foglalta össze a kormányfő.

Milyen történelmi minták léteznek?

Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa szerint mély történelemszemléleti gondolatokat vet fel az a kérdés, hogy korábban milyen hasonló stratégiák léteztek. A világtörténelemben minden országnak vagy akár városállamnak fel kellett tennie a kérdést, hogy milyen viszonyt alakítson ki a környező, nála akár kisebb, de legfőképpen nagyobb hatalmakkal. A történész szerint a legmegrendítőbb erővel a híres görög történetíró, Thuküdidész által leírt méloszi dialógus fejezi ki, hogy a kisebb hatalmaknak keserűen kell tudomásul venni, hogy a nagyhatalmak könyörtelenül érvényesítik saját érdekeiket. Thuküdidész szavaival élve: „jogegyenlőségről csak az erők egyensúlya esetében lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte”.

Nánay Mihály úgy véli, ennek értelmében örök történelmi igazság, hogy szövetségi viszony vagy értékazonosság ellenére is a saját érdek a meghatározó a nemzetközi politikában, valamint a hatás-ellenhatás elve érvényesül, azaz egyik állam abban az esetben számíthat a másik támogatására, ha valamilyen módon ellentételezni, avagy kényszeríteni tudja – Milton Friedman szállóigévé vált kifejezésével: „ingyenebéd nincs”. Ebből pedig az következik, hogy

Magyarország 20. századi története esetében akár a német, akár a szovjet függés jól példázza, az egyértelműen elköteleződő, alárendelődő külpolitika és külgazdasági kapcsolatok komoly kockázatot jelenthetnek, hiszen az ezek által meghatározott tényezők nem a kisebb fél – azaz Magyarország –, hanem az adott nagyhatalom érdekei szerint fognak elsődlegesen alakulni.

Éppen ezért tehát abszolút reális és igen régi gondolat kisebb államok részéről, hogy megpróbálják sorsukat az éppen adott mozgástér keretei között saját érdekeik szerint alakítani, amire a legjobb lehetőség a semlegesség

– mondta Nánay Mihály, kiemelve: magát a semlegességet megvalósítani sokkal nehezebb, mint elképzelni, kimondani. A különböző nagyhatalmi erőközpontok minden esetben igen nagy erővel igyekeznek maguk mellé állítani, maguk alá rendelni a kisebb államokat. Tehát a semlegesség szükségszerű feltétele a geopolitikai mozgástér és a jó értelemben vett politikai bátorság, amely felvállalja a saját érdekek határozott képviseletét akkor is, amikor az nemzetközileg nehezen tartható.

„Gondoljunk csak bele, mennyire pokolian nehéz lehetett az ország semlegességét fenntartani 1941 tavaszán, az egyre terebélyesedő második világháború közepette – nem is sikerült sajnos, amit drámaian jelez Teleki Pál miniszterelnök sorsa.” Nánay Mihály kiemelte, hogy bár a jelenlegi diskurzus a gazdasági semlegesség fogalma körül forog – minthogy Magyarország a nyugati katonai és politikai szövetségi rendszer része –, de a történelmi példák azt mutatják, a gazdasági semlegesség nem igazán vált el a politikai-katonai semlegességtől. Pont az utóbbi két tényező biztosította egyes országok számára a gazdasági, külkereskedelmi semlegességet.

Mutatjuk, hogy mi lehet a recept

Nánay Mihálynak felvetettük az el nem kötelezett országok mozgalmát, ami eredetileg azokat az országokat tömörítette, amelyek nem csatlakoztak egyetlen nagy hatalmi tömörüléshez (az Amerikai Egyesült Államokhoz és a Szovjetunióhoz) sem, mint egy lehetséges minta, amivel Orbán Viktor gazdasági semlegességét össze lehetne hasonlítani. Az el nem kötelezett országok mozgalma a hidegháború körülményei között jött létre. A kezdetet az 1955-ös bandungi értekezlet jelentette, majd néhány évvel később Belgrádban intézményesült a mozgalom.

A mozgalmat végül 1961-ben alapították meg Belgrádban, az akkori Jugoszláviában. Az alapításkor elsősorban India, Indonézia, Egyiptom és Jugoszlávia fémjelezték, de számos más volt gyarmat csatlakozott hozzájuk. Az alapgondolat könnyen érthető volt: a mozgalomban résztvevő, többnyire gyarmati sorból felszabaduló országok sem az Egyesült Államok által vezetett nyugati blokkhoz, sem a Szovjetunió által irányított keleti blokkhoz nem kívántak csatlakozni, hanem egy harmadik utat tűztek ki maguknak, szemben a neokolonializmussal, rasszizmussal, nagyhatalmi politikával.

Ám a mozgalom nem tudott igazán jelentőssé válni, hiszen a résztvevő országok nagyon sokszínűek voltak, esetenként egymással is szöges ellentétben álló érdekekkel, ráadásul nem is emelkedett ki körükben Amerikához vagy a Szovjetunióhoz hasonlítható központi vezető hatalom. Maga a mozgalom általánosságban nem mondható különösen sikeresnek vagy eredményesnek, de egyes országok esetében mégis komoly előnyökkel járhatott.

A Rubicon főmunkatársa szerint a történelemben megfigyelhető hasonló stratégiáknál a legtöbb esetben nem pusztán a gazdasági semlegességről volt szó. Hiszen annak háttereként szükséges egyfajta diplomáciai-politikai-katonai önállóság is, amely nélkül a gazdasági semlegesség csak igen nehezen valósítható meg.

„A semlegesség modern értelemben vett fogalmát igazán az újkori történelemben tudjuk alkalmazni, az állami szuverenitás elve és a formalizált nemzetközi kapcsolatok is a harmincéves háborút lezáró, 1648-as vesztfáliai béke után vált bevett normává Európában. Mégis egyfajta semlegesség mintázatát az ókor óta végigkövethetjük a történelemben.” A történész szerint a semlegesség szükségszerű velejárója, hogy az adott állam az őt befolyásoló nagyhatalmakkal jó kapcsolatra törekszik, és nem engedi meg magának azt a luxust, hogy gazdasági kapcsolatai terén bármely szereplőt kirekessze.

Jó példát jelentenek erre a föníciai kereskedőállamok, amelyek fénykora az egyiptomi Újbirodalom összeomlása után, de az őket később meghódító (Új-)Asszír Birodalom felemelkedése előtti időszakra, egyfajta közel-keleti hatalmi vákuumba tehető. Önmagában egyik föníciai város sem volt nagyhatalom, de ha kellett, jelentős erőt tudtak kifejteni, amit jól jelez, hogy messze a föníciai fénykor után is hónapokra volt szüksége Nagy Sándornak Türosz elfoglalásához.

A föníciai városállamok kiterjedt kereskedelmük révén az ókori világ szinte minden részével kapcsolatban álltak, és ezt sikerült úgy alakítaniuk, hogy hosszú ideig az érdekelt nagyhatalmak (például a felemelkedő Asszír Birodalom) is előnyösnek találták a maguk számára.

Nánay Mihály szerint már az ókorban is létező egyensúlyozó politika kevéssé ismert példáját képezi Pergamon, mely a Kr. e. 3. században szakadt el az egyik hellenisztikus utódállamtól, és fennállása alatt a nálánál jóval hatalmasabb Szeleukida Birodalommal szemben a feltörekvő Róma támogatását kihasználva tudott virágzó kis-ázsiai állammá válni, aminek kulturális csúcsteljesítményeként ma is megcsodáljuk Berlinben a pergamoni Zeusz-oltárt.

„Az állam veszte a nagyhatalmi erőtér megváltozásához köthető: amint Róma meghódította Makedóniát, és megjelent Kis-Ázsiánál, az utolsó – utód nélkül elhunyt – pergamoni uralkodó, számot vetve azzal, hogy a Róma felé billenő hatalmi helyzetben már nem lehet tovább folytatni az egyensúlyozó politikát, államát végrendeletileg Rómára hagyta” – összegezte az Indexnek Nánay Mihály.

Ahova a semlegesség példátlan prosperitást hozott. Ennek a semlegességnek fontos eleme a gazdasági dimenzió – Svájc a II. világháború küzdelmei közepette is kezelte mindkét harcoló fél befektetéseit. „Az egyik oldalról biztosította a környező nagyhatalmak érdekeltségét, de másik oldalról igaz, hogy Svájc a középkor óta magas harcértékű, ütőképes katonai erővel, valamint nehezen kontrollálható domborzattal bír, így az esetleges vele szembeni erőszakos fellépés is igen sok áldozatot követelne.”

A történész szerint mindennek nyomán jól látható, a gazdasági – és a vele összefüggő katonai-politikai – semlegességhez egyik oldalról fontos a környező nagyhatalmak érdekeltsége, avagy egyfajta hatalmi egyensúly vagy vákuum, illetve elengedhetetlen, hogy maga a semlegességre törekvő állam bizonyos mértékben önerőből is tudjon ellenállni, legyen reziliens.

Magyarországnak nincsenek örök barátai, nincsenek örök ellenségei?

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese augusztus elején a Fehér Ház Európáért felelős nemzetbiztonsági főtanácsadó-helyettesével tárgyalt, ami önmagában talán nem lenne érdekes, azonban a magyar külügy egyik legbefolyásosabb embere a tárgyalást követő nyilatkozatában kiemelte: a kormány meghallgatja az amerikai álláspontot, de Magyarország az érdekei mentén alakítja külpolitikáját. Itt érdemes apró kitérőt tennünk: a történelem legnagyobb brit külügyminisztere, majd miniszterelnöke, Lord Palmerston a Brit Birodalom csúcsán úgy fogalmazott: „Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.”

Ahogy Nánay Mihály fent már emlékeztetett: „a nemzetközi politikában nincs ingyenebéd”, ami örök történelmi igazság. Természetesen kérdés, hogy ezt valamilyen fajta értelmezési keretbe helyezve igyekszünk-e értékalapú vagy nemzetközi szabályok szerint működő együttműködésnek láttatni,

A példák vég nélkül sorolhatók: miként jöhetett létre a köztársasági Franciaország és a cári Oroszország szövetsége 1893-ban? Nem értékalapon. Ugyanígy felmerül a kérdés, hogy Nagy-Britannia hogyan tudta történelmi léptékben igen rövid idő alatt szívélyes megegyezésig (entente cordiale) vinni az azelőtt évszázadokig ellenséges brit–francia viszonyt? A hatalmi érdekek miatt.

De kicsit közelebbi példát említve: az olasz geopolitikai doktrínát is nagyon röviden ki lehetett fejezni a 20. század elején: „sacro egoismo”, azaz szent öncélúság. Ha Románia első világháborús szerepvállalását tekintjük, ott sem láthatunk értékeket vagy szövetségi elveket. Az ország 1916-os hadba lépésének pillanatáig erős volt a belpolitikai ellentét, hogy melyik tömb mellett köteleződjön el az ország, ráadásul a később elszenvedett vereség miatt különbékét is kötöttek, amit szigorúan tiltott az antanttal kötött korábbi szerződés – de természetesen számukra Románia érdekei voltak az első helyen, ami a második világháború korában is jellemző volt, így fordulhatott elő, hogy a nyugati szövetségesek oldaláról szűk másfél év alatt állt át a tengelyhatalmak mellé.

A Rubicon Intézet főmunkatársa szerint így kijelenthető, hogy nem csupán Angliára vagy Magyarországra, hanem minden reálisan gondolkodó, nemzetközi kapcsolatokban részt vevő államra igaz: elsősorban érdekei és nem barátai vannak. Más kérdés, hogy ezt sok esetben pont az esetleges negatív megítélés miatt nyíltan természetesen kevéssé fogjuk visszahallani. Ha mégis a közös értékek hangsúlyozása hallható a felszínen, az együttműködés mélyebb rétegében akkor is a közös érdeket, esetleg az együttműködést fenntartó kényszert találjuk meg.

Na de mit akarhat Orbán Viktor?

„A különutas jelzőt alapértelmezetten a Tito-féle Jugoszláviával kapcsolatban szoktuk használni, jogosan. Tito valóban jó érzékkel ragadta meg a geopolitikai lehetőséget, miszerint kommunista államként a nyugati világgal is fenntartja a gazdasági kapcsolatokat” – fogalmazott Nánay Mihály.

Hozzátette: ennek „jutalmaként” Jugoszlávia számos keleti blokkos kommunista állam által csak távolról irigyelt gazdasági prosperitást tudott felmutatni, amit jól jellemez, hogy az 1970-es években – pusztán csak a gazdasági tényezőket figyelembe véve – egy délvidéki magyar ember számára korántsem volt biztos, hogy a határ magyar oldalán jobb sora lett volna.

A történész szerint az egész helyzet fenntartásához természetesen szükség volt Tito – minden szörnyű bűne mellett tagadhatatlanul meglévő – tekintélyére, népszerűségére, politikai tehetségére. Továbbá, bár a keleti blokkon belül Kína is különutas államnak volt tekinthető (különösen a Mao halála után kezdődő gazdasági reformmal), mégis hatalmas népessége, világhatalmi helyzete okán a semlegesség vagy különutasság fogalmára nem a legideálisabb példa.

Ismerjük a 20. század és a hidegháború korának híres európai semleges államait: Finnország, Svédország és Ausztria kivétel nélkül haszonélvezője volt a semlegességnek és az ebből fakadó kereskedelmi helyzetnek is. További érdekes példákat Ázsiában is találunk: a brit hídfőállásként működött Hongkong vagy Szingapúr ideális kapcsolódási pont volt a nyugati gazdaság és a Kelet között, aminek gazdasági hozadéka közismert.

Nánay Mihály szerint kijelenthető, a semleges-különutas stratégia a történelem alatt sokszor kiváló gazdasági lehetőséget jelentett, ugyanakkor kétségtelen, hogy kedvező geopolitikai konstelláció nélkül mindennek a megvalósítása komoly nehézségekbe ütközhet.

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. április 6-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)