Szijjártó Péter: Az amerikai vállalatok nagy szerepet játszanak a magyar gazdasági semlegesség garantálásában
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a USHBC kerekasztal-beszélgetésén mindenekelőtt üdvözölte, hogy hazánkban továbbra is az amerikai cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget, ugyanakkor leszögezte, hogy a kormány a körülmények folyamatos javításával ösztönözni kívánja az újabb és újabb befektetéseket.
Kitért az utóbbi évek súlyos kihívásaira is, különös tekintettel az ukrajnai háború kirobbanására, amely igen nehéz gazdasági helyzetet teremtő európai válaszintézkedésekhez vezetett.
Minél közelebb vagyunk a háborúhoz, s minél védtelenebbek vagyunk a nemzetközi energiapiacokkal szemben, annál károsabbnak bizonyultak ezek a körülmények
– fogalmazott.
Emlékeztetett az infláció egekbe szökésére, illetve arra is, hogy a tavalyi év alapvetően az áremelkedés letöréséről szólt Magyarországon, ahelyett, hogy a gazdasági növekedést elősegítő célokra fordíthatták volna az erőforrásokat.
„És ez a hatalmas infláció nem azért állt elő, mert elrontottuk a gazdasági stratégiát […] Nem, egy külső ok miatt, amit nem tudtunk befolyásolni” – húzta alá. Majd tudatta, hogy az infláció mára beesett, a fogyasztás kezd felpörögni, és a reálbérek újra növekedni kezdtek.
„Tehát most újra a helyes úton vagyunk (…) Azonban új lendületet akarunk adni a gazdaságnak. Jövőre 3 százalék és 6 százalék közötti növekedést akarunk elérni” – mondta. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy jövőre a jelenleg is zajló nagyberuházások egy része elérheti a termelési fázis kezdetét, például a BMW gyára, a Mercedes új egysége, a CATL és a BYD üzeme.
Nem válogatnak nemzetiség alapján
Szijjártó Péter ismertette a gazdasági semlegesség stratégiáját is, amely azt jelenti, hogy a kormányzat minden irányból szeretne beruházásokat vonzani az országba.
Nem válogatunk a befektetők között nemzetiségük alapján. Nem zárjuk ki csupán a származásuk miatt az együttműködést bizonyos vállalatokkal. És ha most megnézik a magyar gazdaság tájképét, akkor azt látják, hogy egyfajta találkozási pontjává váltunk a keleti és a nyugati gazdaságoknak
– jegyezte meg.
Felszólalt a keleti és a nyugati gazdaságok szétválasztását célzó erőfeszítések ellen, és leszögezte, hogy a politika ebben az esetben is távol áll a valóságtól, a gyakorlatban ugyanis egyre erősödik a kölcsönös függőség.
Rámutatott, hogy Magyarország a világ azon három országa között van, ahol mára mind a három német prémium-autómárka gyárral rendelkezik, és eközben a tíz legnagyobb keleti elektromosakkumulátor-gyártó közül öt is a letelepedés mellett döntött, méghozzá elsősorban az erős német jelenlét miatt.
„És ekképpen a gazdasági semlegesség számunkra azt jelenti, hogy Magyarországon amerikaiként azzal dolgozhat együtt, akivel csak akar, legyen az kínai, indiai, koreai, holland vagy német, nekünk mindegy. Ha tiszteletben tartja a szabályainkat, ha itt akar befektetni, akkor rendben van” – jelentette ki.
Ezért mi soha nem is fogunk beleszólni az amerikai cégek életébe és működésébe itt, Magyarországon, abba, hogy kivel és hogyan dolgoznak együtt, amíg tiszteletben tartják a szabályokat
– tette hozzá.
A miniszter ezzel kapcsolatban megerősítette, hogy a magyar kormány nagyon fontosnak tartja a gazdasági semlegesség garantálásában a második legnagyobb beruházói közösségnek számító amerikai vállalatok szerepét.
„Önök mindig is nagyban hozzájárultak a magyar nemzetgazdaság növekedéséhez, s erre számítunk a jövőben is. Különös hangsúlyt és figyelmet helyezünk az amerikai hátterű cégek beruházásaira, mindig nyitottak vagyunk” – közölte.