Átadták a kínai BYD autóüzem építéséhez szükséges terület második részét Szegeden
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A politikus közölte, elvégezték a terület lőszermentesítését, régészeti feltárását, és befejezéséhez közeledik az elektromos hálózat kiváltása, kiépítése. Az önkormányzat október elején 161 hektárnyi területet adott át az üzem építéséhez. A beruházási területből még 15 hektár van hátra, ennek átadása az év végéig megtörténik. Kovács Tamás (Összefogás Szegedért) gazdasági alpolgármester elmondta, az autógyár megfizeti a városnak a területért járó vételárrészt, ebből az önkormányzat visszafizeti azt az állami támogatást, amelyet a telkek megszerzésére és fejlesztésére fordított – jelentette be Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a közgyűlés pénteki ülésén.
A BYD tavaly jelentette be, hogy több milliárd euró beruházással Szegeden építi meg első európai autógyárát, amely évi háromszázezer autó gyártására lesz képes.
A közgyűlés kezdetén bejelentették a képviselő-testület öt frakciójának megalakulását. A 28 tagú képviselő-testületben tizenöten az Összefogás Szegedért frakció tagjai, köztük Botka László polgármester, Kovács Tamás gazdasági és Binszki József várospolitikai alpolgármester. A frakció vezetője Avramov András.
Tovább fejlesztenék Szegedet
Az öt képviselő alkotta Fidesz-frakciót Polner Eörs irányítja. A politikus a város vezetésének Szeged fejlesztéséhez partnerséget ajánlva a legfontosabb feladatoknak a harmadik híd megépítését, az iparfejlesztést, a helyi turizmus, különösen a Tiszához kapcsolódó idegenforgalom bővítését, a parkolási rendszer átalakítását, valamint a tömegközlekedési díjak csökkentését nevezte.
A Szeged jövője frakciót négy képviselő alkotja – köztük Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester – vezetője Mihálik Edvin. A kéttagú KDNP-frakciót Ruzsa Roland, a szintén kéttagú MKKP-frakciót Tóth-Benedek Csanád vezeti.
A közgyűlés módosította a városban elhagyott biciklironcsok elszállításáról szóló szabályokat is. A tavasszal életbe lépett rendelkezés tapasztalatai alapján a jövőben nemcsak a sérült, elhagyott kerékpárokat, hanem a rollereket is elszállítják. A közterület-felügyelők figyelmeztetést helyeznek el a kétkerekűekre, majd azokat 30 napon beül elszállítják. Az elszállítást követően a tulajdonos a kerékpárt vagy rollert 30 napon belül visszaigényelheti – írja az MTI.