Varga Mihály türelmet és megértést kér Csányi Sándortól és a bankszektortól
Ahogy arról beszámoltunk az Indexen, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója kemény kritikával illette a kormányt, hiszen elmondása szerint egyetlen régiós országban sem sújtják olyan adók és terhek a bankszektort, amelyek Magyarországon igen.
Furcsa logika, hogy 5 százalékos kamatplafont kell bevezetnünk a lakáshiteleknél, de egy szót sem hallok arról, hogy a kormány valamilyen inflációs kötelezettséget vállalna cserébe
– mondta Csányi, hozzátéve, hogy az extraprofitadónak 2024-ben már nem is kéne léteznie, a bevezetésekor ígérteket a kormány nem teljesítette. Azzal is kiegészítette mondanivalóját, hogy Európában páratlan, hogy a kormány milyen szinten szól bele a bankrendszerbe, erre nem látni példát máshol.
Az Economx szemléje szerint Varga Mihály pénzügyminiszter reagált az OTP-vezér szavaira, türelmet kérve tőle, ugyanis a kamatkörnyezet nem olyan ütemben javul, mint várták, ezért a költségvetésnek egyszerűen szüksége van az adóbevételekre. A miniszter szerint olyan világban élünk, ahol rendkívül gyorsan változnak a gazdasági körülmények, de beismerte,
hogy korábban valóban azt ígérték, hogy ez az adó meg fog szűnni, „egy lassú kivezetésre tettünk most javaslatot”.
Szerinte az európai országokban az elmúlt hónapokban, hetekben meghozott intézkedések hasonlóan érintik a vállalati szektort vagy a bankokat, elég Szlovákiára vagy Franciaországra gondolni.