Varga Mihálynak papírja van a magyar adórendszer versenyképességéről

2024.10.22. 12:47
A Tax Foundation adó-versenyképességi rangsorában Magyarország az eddigi 11. helyről a 7. helyre lépett előre a 38 OECD-tagország közül – jelentette be Varga Mihály kedd délután. A pénzügyminiszter szerint a kormány gazdaságfilozófiájának az eredményeként az elmúlt évtized munkájával a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozták létre.

„Papírunk van róla: a világ egyik legversenyképesebb adórendszere a magyar” – írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-posztjában.

Ahogy a tárcavezető a mellékelt ábrával is bizonyítja, Magyarország a hetedik helyre lépett előre a washingtoni elemzőintézet nemzetközi adó-versenyképességi rangsorában. „A Tax Foundation adó-versenyképességi rangsorában Magyarország az eddigi 11. helyről a 7. helyre lépett előre a 38 OECD-tagország közül” – tette hozzá Varga Mihály.

Felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi adózási környezetben a harmadik, a társasági adókulcsban a negyedik, a magánszemélyek adózása terén pedig az ötödik helyre sorolták Magyarországot. Ezzel olyan országokat előztünk meg, mint Svédország (12.), Németország (16.), Kanada (17.), az Egyesült Államok (18.) és Korea (24.).

A kormány adópolitikája az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, az egyszerűsítésre és a gazdaságfehérítésre épül. Ennek a gazdaságfilozófiának az eredményeként az elmúlt évtized munkájával a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hoztuk létre

– mondta Varga Mihály.

A tárcavezető ígéretet tett, hogy folytatják az adócsökkentés politikáját, és két lépcsőben megduplázzák a gyermekek után járó adókedvezményt.