Lesújtó képet festenek a legfrissebb számok a családtámogatásokról

2024.10.24. 08:06
Amíg másfél évtizede még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát a KSH most közzétett adatai szerint – derült ki egy friss elemzésből, amely szerint a családi pótlékra, gyesre, gyermeknevelési támogatásra kifizetett összegek több évtizedes mélypontra kerültek.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a családtámogatások friss adatait, amelyekben az állami költségvetésből havi rendszerességgel fizetett juttatásokat összesíti. A közölt adatok szerint az ilyen juttatások aránya 2010 óta folyamatosan csökken a GDP-hez képest – hívta fel erre a figyelmet a Bank360.

2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította, tavaly már csak az 1,1 százalékát fordította az állam családtámogatásokra.

Az elemzésükben emlékeztettek arra, hogy a 2000-es évek elején a GDP 1,8 százalékáról 1,5 százalékra ment le ez a mutató, de azt követően ismét 2 százalék fölé került. Kiemelték, hogy ilyen mélyen viszont, ahol most van, a rendszerváltás óta még sosem állt. Az adatokból az is kiderül, hogy főleg a családi pótlék és a GYES elinflálása volt az, aminek hatására lefeleződött a KSH által számba vett családtámogatási juttatásokra fordított összeg a GDP-hez képest.

Megfeleződtek az ilyen jellegű kiadások?

Tavaly két támogatástípusnál volt csupán növekedés:

  1. a csecsemőgondozási díjra (CSED) 153,4 milliárd forintot fordított az állam,
  2. a gyermekgondozási díjra (GYED) 328,3 milliárd forint jutott.

Mindkét juttatást a dolgozó nők korábbi jövedelme alapján állapítják meg, a CSED-re kifizetett összeg 15,7, a GYED összege pedig 14,3 százalékkal nőtt tavaly. A tavaly mért 17,6 százalékos átlagos inflációt azonban egyik támogatásnál sem érte el a növekedés. 

Az elemzésükben ezt követően kiemelték:

Minden más családtámogatási juttatásból kevesebb érkezett a családokhoz a rekord inflációs esztendőben. Anyasági ellátásokra kevesebb mint 5,94 milliárd forintot fordított az állam, ez 2018 óta a legalacsonyabb összeg nominálisan is. A gyermekgondozást segítő ellátásra (régebben GYES) 54,78 milliárd forint jutott, ami 2005 óta a legalacsonyabb összeg. Gyermeknevelési támogatásra 9,75 milliárd forintot fizetett az állam, ilyen címen ennél kevesebbet utoljára 1997-ben kaptak a családok. A 2008 óta nem emelt családi pótlék címén 302,1 milliárd forintnyi kifizetés történt meg, ez 2005 óta a legalacsonyabb összeg.

Vrazsovits Rita családtámogatási szakértő szerint a juttatások értékvesztésén túl a GDP-arányos állami kiadás csökkenésében az is szerepet játszik, hogy az elmúlt években a született gyermekek száma nem tudta megközelíteni a 2010 előtti szintet.

Ám a gyermekvállalást támogató új programok érezhetően megemelték egy időben a születések számát, viszont 2022 óta jelentős visszaesés kezdődött, tavaly 12 százalékkal született kevesebb gyermek, mint 2009-ben. Az eddigi idei adat pedig a tavalyinál is szomorúbb képet mutat.

A családtámogatási juttatásokra kifizetett teljes összeg tavaly a KSH adatai szerint 854,3 milliárd forint volt, ez alig 7,1 százalékkal haladta meg a 2022-as évit, vagyis 10,5 százalékkal maradt el a tavalyi átlagosan 17,6 százalékos inflációtól.

Az elemzők szerint a legutóbbi néhány év kivételével a GDP jellemzően gyorsabban nőtt, mint az árak, de ha csupán az inflációt követték volna ezek a családtámogatási juttatások, tavaly akkor is legalább 25,5 százalékkal többet (1072 milliárd forintot) kellett volna ilyen címen az államnak kifizetnie, mint amennyit végül elköltött ezekre a családtámogatási juttatásokra. A GDP-t is figyelembe véve 2010 óta megfeleződtek az ilyen jellegű kiadások.

Egyre kevesebbet ér a családi adókedvezmény?

A 2010-ben bevezetett, és azóta csak a kétgyermekes családok számára emelt adókedvezmény is elértéktelenedett mára, ezért akarja a kormány megemelni: a közzétett törvénytervezet szerint jövő júliustól 50 százalékkal, majd 2026-tól újabb 50 százalékkal emelkedik az összege. Egy gyerekre 10 ezer forint igényelhető vissza havonta, az a tízezres viszont tavaly már alig 5300 forintot ért.

A három gyerek után visszakapható 99 ezer forint (három vagy több gyermek esetén gyermekenként 33 ezer forint jár) értéke 53 ezer forintra csökkent tavaly, vagyis ezeknek a tételeknek a duplázása az idei és jövő évi várható inflációt is beszámítva arra lesz elég, hogy az adókedvezmények reálértéke újra elérje a 2010-es szintet

– hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360 szakértője, aki aláhúzta, a kétgyermekes családok a bevezetéskor gyermekenként 10 ezer forintos adókedvezményt kaptak, amelynek az összegét 2016–2019 között évről évre emelték, végül gyermekenként 20 ezer, összesen 40 ezer forint lett a havonta visszakapható adó.

2019 és 2023 között viszont több mint 51 százalékot emelkedtek az árak, így az a 40 ezer forint már tavaly is kevesebb mint 26,5 ezer forintot ért.

A duplázással a kétgyerekes családok adókedvezménye az inflációnál nagyobb mértékben nőhet a 2019-es értékhez képest, az elemzése szerint. A kedvezmény vásárlóértéke az eredetinél nagyjából 20-25 százalékkal fog többet érni 2026-tól a tervezett emelés alapján, amennyiben az inflációs előrejelzések pontosnak bizonyulnak.