Elemzés készült a kormány által bejelentett új akciótervről

2024.10.25. 21:51
Szakpolitikai kompromisszumokat feltételez a költségvetési konszolidáció, valamint a szociális támogatás és a növekedési célok elérése melletti kormányzati elkötelezettség között a magyar kormány új gazdasági akcióterve.

A nemzetközi hitelminősítő felidézi, hogy a kereslet élénkítését célzó terv három pilléren nyugszik: a vásárlóerő növelésén, a megfizethető lakhatás feltételeinek megteremtésén, valamint a kis- és középvállalatok fejlesztésén – közölte az MTI a Fitch Ratings által ismertetett elemzés alapján.

A Fitch úgy fogalmaz: a „BBB” szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén besorolásra érvényben lévő negatív kilátás a szakpolitikai környezet és a költségvetési teljesítmény körül észlelhető kockázatokat tükrözi.

A hazai össztermék (GDP) tavalyi visszaesése utáni aktivitási kilábalás ugyanakkor a következő négy évre szóló deficitcsökkentési előrejelzések fontos tényezője lesz, mivel alátámasztja az államháztartási bevételek növekedését – áll a Fitch Ratings csütörtöki londoni elemzésében.

A hitelminősítő közölte: jóllehet az idei év egészére 1,4 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban a korábbi prognózisában szereplő 2,3 százalék helyett – egyebek mellett azért, mert nem számít arra, hogy 2024 második felében erőteljesen élénkülne a külső kereslet –, ugyanakkor jövőre 3,4 százalékos, 2026-ban pedig 3,5 százalékos magyar GDP-bővülést valószínűsít.

Ez azonban erősen függ a külső kereslet erősödésétől, valamint az üzleti hangulat javulásától és a beruházási aktivitás ebből eredő élénkülésétől – fogalmaz csütörtöki elemzésében a Fitch Ratings.

A cég hangsúlyozza, hogy a következő két évben új autóipari és akkumulátorgyártó létesítmények kezdenek termelni, de az elektromos járművek keresletének gyengülése alacsonyabb kapacitás-kihasználtságot okozhat. A Fitch mindent egybevetve az idén 4,9 százalékos, jövőre 4,4 százalékos, 2026-ban 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vár Magyarországon.