Ádáz harcot vívnak a bankok, a tét a magyarok pénze

személyi kölcsön
2024.10.25. 13:28
„Drága hitelét cserélje nálunk olcsóbbra” – a szlogen nem új keletű, ezért nem meglepő, hogy egyre több a kifejezetten hitelkiváltásra szolgáló konstrukció a bankok kínálatában, melyek mögött jelentős részben az új ügyfelek szerzése jelenik meg motivációként. A folyamat ráadásul – az online csatornák terjedésével – ma már jóval egyszerűbb, mint korábban: ezzel együtt a hitelkiváltás még most is alapos előkészítést igényel.

Egyre vonzóbb konstrukciókkal várják a hitelkiváltásban gondolkodó ügyfeleket a bankok: a kifejezetten e célt szolgáló ajánlatoknál többnyire igen kedvező árazást alkalmaznak a hitelintézetek, legyen szó akár személyi kölcsönről, lakáshitelről vagy szabad felhasználású jelzáloghitelről.

A hitelkiváltó termékek mögött a pénzintézetek két motivációja húzódik meg:

  • az egyik, hogy bízni lehet abban, hogy a kiváltó hitelt felvevő ügyfél a meglévő kölcsöneinek végtörlesztésén túl újabb célokra is gondol – tehát teljesen új hitelt is felvesz –;
  • a másik pedig, hogy az ügyfél más bankoknál lévő hiteleit „hozza át”, sőt a legkedvezőbb esetben új számlavezetővé is válik.
A lakosság hitelállomány-megoszlása termékek szerint (2024. augusztus, százalék)
Lakáshitel 50,6
Babaváró hitel 19,9
Személyi kölcsön 13,7
Szabad felhasználású jelzáloghitel 6,6
Folyószámlahitel 2,5
Egyéb 6,7

Forrás: MNB

Miért lehet érdemes hitelt kiváltani?

„A meglévő hitelek kiváltásának két fő előnye lehet a kölcsönöket törlesztők szempontjából: az egyik az lehet, hogy ha az ügyfél egyszerre több kölcsönt törleszt, akár több banknál, a hitelkiváltással megszűnik a sokfelé fizetés terhe, így egyszerűbben tervezhetővé válik a családi költségvetés. A másik fő motivációt pedig a megtakarítás jelentheti, vagyis az, hogy egy, a korábbiaknál kedvezőbb feltételű hitellel jelentősen csökkenthetők a törlesztési terhek” – nyilatkozta az Indexnek Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A korábban felvett hitelek újabbra váltása ugyanakkor – tette hozzá – egyáltalán nem egyszerű folyamat, hiszen számos körülményt figyelembe kell venni a döntés meghozatalakor. Így például egyáltalán nem mindegy, hogy egy húszmillió forintos lakáshitelt szeretnénk kedvezőbb kamatozású kölcsönre cserélni, vagy a korábban magas kamattal felvett személyi kölcsönünket, a folyószámlahitel-keretünket, vagy egy hitelkártya-keretet számolnánk fel egy teljesen új konstrukcióval, hiszen minden helyzet más-más megoldást igényel.

A háztartások hitelállományának alakulása az adott év augusztusában (milliárd forint)
2018 6031,2
2019 6668,4
2020 7753,1
2021 8994,4
2022 9782,9
2023 10039,2
2024 10736,2

Forrás: MNB

Annak ellenére viszont, hogy alapos előkészítést igénylő lépésről van szó, a hitelkiváltás sok esetben nagyon kedvező megoldás lehet.

„Az elmúlt bő egy évben mind a személyi kölcsönök, mind a piaci feltételű lakáshitelek kamatai jelentősen csökkentek: előbbieknél – ideális esetben – ma már 10–12 százalékos, utóbbiaknál pedig évi 6–7 százalékos kamattal is új hitelhez lehet jutni, ami sok adós számára jelentős megtakarítást hozhat a jelenlegi törlesztési teherhez képest” – emlékeztetett a szakértő. Azoknál például – tette hozzá – akik 2022 ősze és 2023 ősze – az első kamatplafon bevezetésének időpontja – között vettek fel piaci lakáshitelt, már érdemes lehet elgondolkodni ezen a lépésen, hiszen már egy húszmilliós hitelnél is több tízezer forintos lehet a havi törlesztőrészletben mutatkozó megtakarítás.

Érdemes megjegyezni, hogy iparági szakértők egyöntetű véleménye szerint a 6 százalékos kamatszint a lélektani határ, amely már vonzóbbá teszi a hitelfelvételt a lakosság számára. A kormány – lakhatási válság enyhítésére szóló csomagja egyik pontjaként – 5 százalékos önkéntes THM-plafon bevezetését kéri a bankoktól.

A lakáshitel-szerződésekben szereplő éves átlagkamat 2021. augusztus – 2024. augusztus
Év hónap kamat (százalék)
2021 augusztus 4,21
   szeptember 4,33
   október 4,40
   november 4,27
   december 4,32
2022 január 4,43
   február 4,64
   március 4,51
   április 4,44
   május 5,10
   június 6,35
   július 7,41
   augusztus 7,83
   szeptember 8,47
   október 9,33
   november 9,96
   december 10,32
2023 január 10,66
   február 10,03
   március 9,66
   április 9,59
   május 9,52
   június 9,60
   július 9,59
   augusztus 9,32
   szeptember 9,16
   október 8,88
   november 8,40
   december 8,30
2024 január 8,21
   február 7,39
   március 6,90
   április 6,60
   május 6,52
   június 6,65
   július 6,81
   augusztus 6,90

Forrás: MNB

A bankok kínálatában a személyi kölcsönök, a szabad felhasználású jelzáloghitelek és a lakáshitelek között is futnak kifejezetten a hitelkiváltásra szolgáló konstrukciók: utóbbiakat értelemszerűen csak lakáscélú hitelek „cseréjére” lehet használni.

  • A CIB-banknál lakáshitel és szabad felhasználású jelzáloghitel is szerepel a kiváltásra szolgáló termékek között: ezeket különböző mértékű kamatkedvezménnyel kínálja a pénzintézet. Utóbbi mértéke attól függ, hogy mekkora havi jóváírást vállal az ügyfél, és milyen hitelt vagy hiteleket kíván kiváltani. Fontos, hogy kamatkedvezmény csak akkor jár, ha legalább egy hitelt más banknál törleszt az ügyfél.
  • Az Erste személyi kölcsönt kínál kifejezetten kiváltási céllal, igen kedvező, akár 10,79 százalékos, éves kamat mellett. A pénzintézetnél az igénylési folyamat teljesen online is megoldható – új ügyfeleknél szelfivel történik, vagy videóazonosítás mellett. Az Ersténél is lehetséges új hitel igénylése is a kiváltott kölcsönökön felül. Fontos viszont, hogy ha az ügyfél erstés hitelt kíván kiváltani, legalább egymillió forinttal magasabb hitelösszeget kell igényelnie a kiváltáshoz szükségeshez képest.
  • A Gránit Banknál lakáshitel és szabad felhasználású jelzáloghitel igényelhető hitelkiváltási céllal. A pénzintézet mindkét konstrukciónál igen kedvező kamatokat kínál: a lakáshitelnél ez évi 6,18, a jelzáloghitelnél pedig 8,55 százalék.
  • A K&H személyi kölcsönt kínál kiváltási céllal 10 millió forintig, maximum 8 éves futamidő mellett. Itt is lehetőség van plusz hitel felvételére, és az igénylési folyamat online is végigvihető.
  • Az MBH Bank „Kamatvágó” néven kínál hitelkiváltásra szolgáló személyi kölcsönt: ennek éves kamata 10,99 százalék is lehet, ha az igényelt kölcsönösszeg eléri az 5 millió forintot.
  • Az OTP Bank hasonló kamatkedvezményeket kínál a kiváltásra szolgáló konstrukcióknál is, mint a „normál” hiteleknél. Így például a kiváltási célú lakáshitelnél is él a legfeljebb 1,2 százalékos „Hűség” kamatkedvezmény, amelynek mértéke a havi jóváírástól függ.
  • A Raiffeisen Banknál havi nettó 450 ezer forintos jövedelemtől és 5 milliós hitelösszegtől érhető el a legkedvezőbb, évi 10,99 százalékos kamat mellett kínált hitelkiváltó személyi kölcsön, amelyhez többféle kamatkedvezmény kapcsolódhat. Fontos, hogy a kiváltandó hitelnek idegen banknál kell lennie. A Raiffeisen lakáscélú és jelzáloghitelt is tart a kínálatban kiváltási céllal.
  • A MagNet Bank személyi kölcsöne használható hitelkiváltásra 250 ezer forintos jövedelemtől 17,5 százalékos kamattal 3,3 és 5 millió forint közt. Hitelkiváltásra kínált jelzáloghitele pedig 180 ezer forintos jövedelemtől elérhető akár 10,05 százalékos kamattal.

Hogyan érdemes kalkulálni?

Mielőtt bármit is tennénk, első lépésként szükség van a pénzügyi szolgáltatóknál meglévő tartozások összegyűjtésére. Pontosan ki kell számolni, hogy a jelenlegi feltételek szerint mennyi a fennálló tőketartozásunk, mennyi a havi törlesztési terhünk, illetve mennyi pénzt kellene visszafizetnünk akkor, ha az összes hitelünket az eredeti feltételek szerint törlesztenénk tovább.

„Ha már tudjuk, hogy milyen hiteleket szeretnénk kedvezőbbre váltani, és melyek meglévő kölcsöneink fontosabb paraméterei, jóval közelebb járunk a megoldáshoz, hiszen ezek alapján egyértelművé válik a kiválasztható hiteltermék – lakáshitel, személyi kölcsön vagy szabad felhasználású jelzáloghitel –, illetve az is, hogy mekkora összegre van szükségünk. Utóbbinál fontos, hogy ha teljesen új hitelt is be szeretnénk építeni az ügyletbe, a kalkulációnál természetesen azt is figyelembe kell venni” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

A hitelkiváltás elkezdésekor a felmerülő egyéb költségeknek is nagyon fontos szerepük lehet, hiszen azokkal mind a végtörlesztett hitelek, mind az új kölcsön kapcsán számolni kell. Ami az előbbieket illeti, a meglévő hitelszerződések lezárása előtt mindenképp érdemes utánanézni, hogy az adott kölcsönöknél mekkora a végtörlesztés költsége, illetve annak is, hogy a korábban felvett hitelek kapcsán van-e olyan kedvezmény, amit az idő előtti végtörlesztéskor utólag vissza kell fizetni. (Tipikusan ilyenek lehetnek például a lakáshiteleknél a bank által átvállalt vagy visszatérített indulóköltségek.) Az új, a hitelkiváltást szolgáló kölcsönnél pedig ugyanúgy számolni kell a kezdeti költségekkel, mint általában: ezek az ingatlanfedezetes hiteleknél akár több százezer forintos tételt is jelenthetnek – más kérdés, hogy nagy részüket a hitelkiváltó konstrukcióknál is általában elengedik vagy átvállalják a bankok.

Gergely Péter felhívja a figyelmet, hogy – a lezárásokkal kapcsolatos és az indulóköltségeken túl – a hitelképességre is oda kell figyelni: az ugyanis, hogy eddig rendben zajlott a hiteltörlesztés, egyáltalán nem garancia a sikerre. Éppen ezért az új hitel felvétele előtt azt is ellenőrizni kell, hogy mekkora az igazolható jövedelmünk, és ha bankot váltunk, mekkora jóváírást tudunk vállalni.

(Borítókép: Németh Emília / Index)