Nagy lebukás: sokaknak ezért lett horror az ételrendelés
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál.
A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik, mert panaszokból volt bőven.
A kormány megelégelte a futárcégek hibáit
Az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatos, fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma.
A jelzett problémák valamennyi nagyobb ételkihordó céget érintik, többek között a Woltot, valamint a Foodorát is
– jelezte közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca arra is rámutatott, mire érkezett jelentős számú panasz:
- az ígért kiszállítási határidőnél jelentősen később érkeznek meg az ételek,
- az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás,
- illetve hogy a kiszállítás nem megfelelő.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ezekre a panaszokra tekintettel, a fogyasztók védelme érdekében rendkívüli vizsgálatot rendelt el ezeknél a vállalkozásoknál.
Jön az ellenőrzés és a próbavásárlások
A kormányhivatal próbavásárlással egybekötött ellenőrzése négy területre kiemelten fókuszál:
- A kiszállított ételek minőségének és állapotának megfelelősége (például kihűlt, kiborult, kifolyt, összerázódott, elázott).
- A jelzett kiszállítási idő betartása (pl. jelentős késéssel érkezett meg).
- Az árakkal kapcsolatos problémák (pl. különböző jogcímeken történő többletdíjak felszámítása, így kiszállítási díj, szolgáltatási díj).
- A fogyasztó kompenzációja (pl. fogyasztói sérelem esetén vállalnak-e kompenzációt, illetve azt ténylegesen biztosítják-e; visszakapja-e valójában a vételárat a fogyasztó végső esetben).
A fentieken túl az ellenőrzés kiterjed továbbá a cégek honlapján és általános szerződési feltételeiben található tájékoztatási kötelezettségekre.
„A Nemzetgazdasági Minisztérium és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatal a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép, jogsértés esetén pedig megteszi a szükséges intézkedéseket azért, hogy a vásárlók teljeskörűen és hatékonyan élhessenek fogyasztói jogaikkal” – zárták a közleményt.