Gulyás Gergely mintha forinterősítő varázsigét mondott volna

forint g
2024.11.17. 12:21
Stabil, kiszámítható monetáris politikát, csökkenő kamatokat és minél stabilabb forintárfolyamot vár a kormány az új jegybankelnöktől – jelezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Ezzel ráerősített arra a korábbi véleményre, mely szerint nem kell gyors kamatvágástól tartani, ez pedig erősítette a forintot az euróval szemben. Ugyanakkor a dollárral szemben nem láttunk ehhez fogható korrekciót, csütörtökön kétéves mélypontra süllyedt a magyar fizetőeszköz. A hazai tőzsde viszont új történelmi csúcsra menetelt. Heti összefoglalónk.

A forint a hetet az euró ellenében a 407-es szinten kezdte, azonban már hétfőn kora reggel gyengülésnek indult az árfolyam, késő délutánig 411 közelébe emelkedett a jegyzés.

Ebben megint a nemzetközi folyamatok játszhatták a legnagyobb szerepet: a dollár tovább folytatta erősödését az euró ellenében, ami nemcsak a forint, hanem az elmúlt hetekhez hasonlóan a cseh korona és a lengyel zloty esetében is érdemi gyengülést okozott

– jelezte az Indexnek Molnár Dániel. A Makronóm Intézet vezető elemzője szerint a piacokat továbbra is a Trump-elnökség várható gazdaságpolitikája és a Fed arra adott reakciója mozgatják.

A hét elején a piaci árazások alapján egyre többen kezdték pedzegetni, hogy a decemberi Fed-kamatvágás is elmaradhat, miközben az Európai Központi Banknak tovább kell csökkentenie a kamatokat, hogy ezzel felpörgessék a gazdasági aktivitást.

Itt az újabb kétéves mélypont a dollárral szemben

„Kedden a magyar inflációs adatok hatására a forint tovább esett, 387 forintnál elérve az új kétéves mélypontot a dollárral szemben, ami a kedvező inflációs adatok miatt megváltozott kamatvárakozásoknak tudható be” – jelezte lapunknak Rodic Ádám. 

Az MBH Elemzési Centrum makrogazdasági elemzője rámutatott, hogy szerdán az euró-forint árfolyama 410 körül ingadozott, majd miután megérkeztek a növekvő októberi inflációról szóló hírek a tengerentúlról, a dollár újra erősödni kezdett, ami közvetetten a forint további gyengüléséhez járult hozzá.

Csütörtökre a zöldhasúval szemben újabb kétéves mélypontra süllyedt a forint, 389-ig esett a dollárral szemben,

azonban az euró ellenében nem történt jelentős mozgás. Ugyanakkor Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője rávilágított, hogy a hét második felében sorra érkeztek a forintot erősítő hírek is.

Gulyás Gergely pörgetőt adott a forintnak

„Szerdán elterjedt a piacon az a vélemény, hogy az MNB akár februárig fenntarthatja a mostani kamatszintet.

Csütörtökön pedig Gulyás Gergely sajtótájékoztatón elmondta, hogy a márciusban érkező új jegybanki vezetés esetében sem kell gyors kamatvágástól tartani. Ezeknek a híreknek köszönhetően 407 környékére tudott erősödni a forint az euróval szemben

– mutatott rá Muhi Gergely. Emlékezetes, hogy a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy mit vár a kormány a jövő évben megválasztott új jegybanelnöktől, így válaszolt: 

Kapcsolódó

Stabil, kiszámítható monetáris politikát, csökkenő kamatokat és minél stabilabb forintárfolyamot.

Tehát az euróval szemben vissza tudott erősödni a forint, viszont a dollárral szemben nem láttunk ekkora korrekciót a hét második felében. „Sőt, csütörtökön 2022. december 13. óta nem látott rekordot ért el az árfolyam, amikor is 389,08 forintba került egy dollár” – erősítette meg Muhi Gergely.

Az euróval szemben péntek délelőtt megpróbált a forint tovább erősödni, 406 alatt is járt a jegyzés, ahonnan azonban kora délutánig 407-ig visszakorrigált a kurzus

– erre már Molnár Dániel világított rá. Innen délután 408 fölé gyengült az árfolyam, amiben ismételten amerikai adatok játszhattak szerepet. Ezzel összességében gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben ezen a héten.

„A vártnál sokkal gyorsabban emelkedtek októberben az import- és az exportárak, ami hatással lehet az inflációra. Ez, kiegészülve a csütörtök esti Powell-beszéddel, amelyben a jegybankelnök elnyúló kamatcsökkentést vetített előre, visszagyengíthette a forint árfolyamát. Igaz, ez esetben a gyengülést a cseh korona és a lengyel zloty el tudta kerülni” – mondta Molnár. Muhi Gergely szerint a következő hetekben

az euró esetében a 404 és 411 közötti sávban ingadozhat a forint, míg a dollár jegyzése 375–390 között alakulhat.

Azonban a következő amerikai elnök politikáját övező bizonytalanság miatt továbbra is magas lehet a volatilitás. 

Még mindig Trump osztja a lapokat

Rodic Ádám kifejtette, hogy Donald Trump elnökké választása óta komoly felértékelődés jellemezte dollárt, amely fontos technikai szintek közelébe erősödött.

Kapcsolódó
Így rúg bele Trump a földön fetrengő forintba

Így rúg bele Trump a földön fetrengő forintba

Persze nem szándékosan, ez amolyan járulékos veszteség.

Ezért a dollár számára kedvező híreket, például az októberi inflációs adatot, pozícióik lezárására, profitrealizálásra használhatják a befektetők.

Az amerikai elnökválasztásokat immár magunk mögött tudva emelkednek a közép-európai tőzsdeindexek, csökkennek a régiós kamatvárakozások és CDS-felárak, összeségében javul a nemzetközi kockázati étvágy

– fogalmazott az MBH Elemzési Centrum szakértője, aki szerint a Trump-trade-ből némi lassulást, kis kiárazódást lehet látni, így a forinttal egyetemben a többi feltörekvő piaci deviza is enyhén erősödött.

Péntek délután azonban vártnál magasabb export- és importinflációs adatok jelentek meg a tengerentúlról, ami ismét lejtőre küldte a forintot. „Látható tehát, hogy a volatilitás nagy a piacon, és mivel még nem tudjuk, hogy Donald Trump a belengetett intézkedéseiből mit fog megvalósítani, ezért a szokásosnál nagyobb a bizonytalanság” – fogalmazott Rodic Ádám.

Jövő héten dönt a jegybank, felkészül a forint

A szakértővel végigvettük, hogy a jövő héten milyen forintmozgató eseményekre számíthatunk:

  • Hétfőn érkezik az euróövezeti külkereskedelmi egyenleg, az egyenleg romlása gyengítőleg hathat az euróra a dollárral szemben, ami áttételesen a zöldhasút erősítheti a forinttal szemben is.
  • Kedden az MNB kamatdöntésére és az azt követő sajtótájékoztatóra figyelünk. A gyenge gazdasági teljesítmény indokolná, hogy kamatot csökkentsen a jegybank, valamint a vártnál jobb októberi inflációs adatok is teret engedhetnének a kamatvágásra. Ugyanakkor a jegybanki kommunikáció alapján arra lehet következtetni, hogy az MNB óvatos és türelmes politikát folytat az év hátralévő részében is. A forint gyengülése szintén a kamattartás mellett szól, amennyiben tovább csökkentene az MNB, arra valószínűleg a hazai fizetőeszköz sem reagálna jól. Így az MBH várakozásai szerint a jövő heti monetáris tanácsi ülést követően is marad 6,50 százalékon a magyar irányadó kamat.
  • Csütörtökön teszi közzé a philadelphiai Fed az egyesült államokbeli üzleti kilátásokra vonatkozó indexét. Illetve szintén az Egyesült Államokban ezen a napon érkezik még a heti friss munkanélküliek száma. Két erős adat a dollár felértékelődését segítené, ami nem kedvezne a feltörekvő piaci devizáknak, köztük a forintnak sem. Ezen a napon figyeljük még az eurózóna fogyasztói bizalmi szintjére vonatkozó novemberi végleges adatot, amely a gyenge európai konjunktúra érzékeléséről adhat ismét képet, ebben az esetben az eurót gyengítve a dollárral szemben. 
  • Pénteken érkezik Japánban az októberi fogyasztói árindex. A várttól jelentősen eltérő adat a japán kamatvárakozásokon keresztül a forintárfolyamot is befolyásolhatja. Ezen a napok érkeznek a német és az amerikai, novemberi előzetes feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexek (BMI-k) is.

„A BMI-k általában megbízható előzetes indikátorai a gazdaság teljesítményének a közeljövőben. Párhuzamosan gyenge európai és erős amerikai adatok gyengíthetik az eurót és áttételesen a forintot is a dollárral szemben” – magyarázta Rodic.

Új rekordszintre ért a magyar tőzsde

„Dübörög a gyorsjelentési szezon, nincs megállás a hazai tőzsdén:

a BUX a héten közel 2 százalékkal került feljebb – talán már mondani sem kell, hogy ismét történelmi csúcsán jár

– jelezte az Indexnek Horváth Gergely, a Makronóm Intézet elemzője. Rámutatott, hogy a hét sztárja megint az OTP volt, a bankcsoport részvényeinek árfolyama több mint 5 százalékkal növekedett.

Kapcsolódó
Mindent kitett az asztalra az OTP, így néznek ki a hiteleink

Mindent kitett az asztalra az OTP, így néznek ki a hiteleink

Azt is elárulták, milyen kedvezmények jönnek és mennyivel drágul jövőre a bankolás.

Rekordot rekordra halmozva a hetet kereken 21 ezer forinton zárta a hitelintézet. Az emelkedés a megszokott forgalom nagyjából duplája mellett következett be, ami jelentős vételi erőre utal.

A blue chipek közül még említésre méltó mértékű pluszban zárt a várakozásoknak megfelelően rendkívül kedvező, harmadik negyedéves gyorsjelentését szerdán közzétevő Magyar Telekom, amelynek részvényárfolyama 1 százalékos emelkedést mutatott a múlt hét pénteki záráshoz képest.

A midcapek piacán ennél nagyobb mértékű mozgásokat is megfigyelhettünk:

  • Az Appeninn több mint 5, míg a Masterplast részvényárfolyama 3 százalékkal került feljebb a hét során – utóbbiban szerepet játszhatott az MBH Bank hétfőn megjelent elemzői célára, amely másfélszeres felértékelődési potenciált jelez előre egyéves időtávon.
  • Az Állami Nyomda közel 3 százalékos pluszt hozott össze a részvényárfolyamát tekintve egyetlen hét leforgása alatt,
  • a PannErgy és az AutoWallis esetében pedig 2 százalékot közelítő növekedés látható.

„A PannErgy esetében erre magyarázatként szolgálhat a múlt hét pénteki, tőzsdezárást követően megjelent tájékoztatás, miszerint a harmadik miskolci geotermikus kút lemélyítését érintő projekt esetében sikerrel zárult a tesztfázis.

Így a kút éles körülmények közötti tesztelését követően hamarosan beindulhat a termelés a gyakorlatban is, amely a korábbihoz képest 15–20 százalékkal nagyobb kapacitással üzemelhet ezáltal – növelve az értékesíthető hőmennyiséget és a társaság bevételeit

– jelezte Horváth. A magyar tőzsde autós vállalatáról pedig elmondta, hogy az árfolyam-emelkedés hátterében állhat a társaság pénteki beszámolója a rekordszintű, harmadik negyedéves árbevételéről, valamint az ugyanezen a napon történt bejelentés, miszerint a vállalat történetének eddigi legjelentősebb akvizícióját hajtják végre:

A cseh piacon működő Milan Král Group felvásárlása történik meg.

Ezzel az AutoWallis egyrészt növeli a BMW márka esetében a kiskereskedelmi piaci részesedését Csehországban, másrészt új márkákkal – Mercedes-Benz, Ford – bővíti kiskereskedelmi portfólióját, egyúttal megjelenik a nagyhaszongépjármű-piacon is (Mercedes-Benz Truck). Azaz új tevékenységbe is kezd a vállalat, diverzifikálja portfólióját – ezáltal tovább növelve és stabilizálva eredménytermelő képességét.

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

39 perce

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint

Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint

Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.

3 órája

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Csak négy átkelő marad nyitva.

40 perce

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

3 órája

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

4 órája

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

2 órája