- Gazdaság
- lázár jános
- építési és közlekedési minisztérium
- ékm
- vasútépítési fejlesztés
- szeged
- budapest
- kecskemét
- máv
Lázár János 600 milliárd forintos vasútépítési fejlesztésről számolt be
További Gazdaság cikkek
-
Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra
- Rég látott lépésre készül a forint, jöhet a nagy áttörés
- Felcsillant Fortuna mosolya, csaknem 12,5 millió forintot zsebelhet be egy magyar szerencsejátékos
- Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
Lázár János az „ÉKM-csúcs Kecskemét” plenáris találkozó utáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az újonnan épülő szegedi autóipari központ miatt és a debreceni autóipari gyártás kiszolgálása érdekében újjáépítik a Szeged–Kiskunfélegyháza és a Kiskunfélegyháza–Cegléd közötti vasútvonalat.
Lázár János hangsúlyozta, hogy a vasútfejlesztés egyik oka a munkaerő-mobilitás igénye, hogy a munkába járók könnyebben jussanak el munkahelyeikre, a másik az árumobilitás, hogy a termékek könnyebben jussanak el a nyugat-európai piacokra – adta hírül az MTI.
Először a Kiskunfélegyháza–Szeged vasúti pálya két nyomvonalúvá építése és korszerűsítése valósul meg mintegy 175 milliárd forintból. Ennek folytatásaként 3,5 milliárd forintból megtervezik a Kiskunfélegyházától Ceglédig tartó vasúti pálya szintén két nyomvonalúvá változtatását – mondta.
Hangsúlyozta, hogy mindkét beruházás érinti Kecskemétet, akárcsak a szintén két szakaszban megvalósuló lajosmizsei vasútvonal újjáépítése Budapest irányába. Először a Kecskemét–Dabas közötti szakasz munkálatai zajlanak majd, mintegy 190 milliárd forintból, majd a Dabas–Budapest-szakasz következik, amire 177 milliárd forintot költenek.
A vonalak kiépítésére, villamosítására és korszerűsítésére európai uniós források mellett a magyar állam hitelt is felvesz.
A miniszter beszélt arról, hogy régóta húzódik a kecskeméti vasútállomás újjáépítése is. Felidézte, hogy Kecskemét kész tervekkel rendelkezik egy intermodális közlekedési csomópont kialakítására, ezért a térségi vasútfejlesztésekkel párhuzamosan a Magyar Államvasutak saját hatáskörben a jövő évben megkezdi a kecskeméti vasúti pályaudvar fejlesztését. A munka magában foglalja a parkolási helyzet rendezését és az autóbusz-közlekedés átszervezését is.
A gyorsforgalmi utakat is fejlesztik
Lázár János a térség útfejlesztéseire térve kiemelte, hogy a végéhez közeledik az M44-es gyorsforgalmi út építése, aminek utolsó, 30 kilométeres szakaszát jövő tavasszal adják át.
A kormány „tulajdonképpen 10 év alatt 560 milliárd forint elköltése mellett összekötötte Kecskemétet, az M5-ös autópályát Békéscsabával” – mondta.
Beszámolt arról is, hogy készülnek a régi 5-ös főút Kecskemét és a Mercedes-gyár közötti mintegy 2,5 kilométer hosszú szakaszának négysávosítására, valamint a 44-es főút és az 5-ös főút csomópontjától a 445-ös út becsatlakozásáig tartó rész szintén négysávosítására vonatkozó tervek. Megtervezik továbbá az 52-es és az 54-es számú főút mintegy 3,5 kilométer hosszú összekötését is. Ezek tervezési költségére mintegy 500 millió forintot különítenek el.
Beszélt arról is, hogy „a Mercedes-gyár működésének alapja a jól képzett munkaerő”, ennek érdekében 12 milliárd forint összegű beruházással befejezik a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikumának néhány éve a Rudolf-laktanya területén megkezdett fejlesztését. Három épület már elkészült, a következő három épület érdekében pedig „a kormány elé megyek azért, hogy ne maradhasson torzó beruházás Kecskeméten” – fogalmazott.
Lázár János bejelentette, hogy 2025 végére mintegy 3,5 milliárd forint értékben elkészül a Halasi úti felüljáró felújítása, amit a Magyar Közút saját hatáskörben végez majd el.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)